Véleményem a mai vitézségről


.

Engem apai Nagyapám várományosaként avattak vitézzé, aki a Nagy Háborúban több évi katonáskodása alatt, közkatonaként szerzett Bronz, Kisezüst, Nagyezüst, Vitézségi Érem kitüntetettjeként került avatásra 1942-ben. Az ezzel kapcsolatos igazolások, dokumentumok rendelkezésemre állnak, melyeket többször bemutattam már, ezekkel igazoltam korábban egyenes ági leszármazottként, vitézzé avatásom kérelmét is.

Kifejezetten Nagyapám nyomdokaiban, a magyar baka-sors iránti tiszteletet, a vitézség egykori eszmeiségét szerettem volna ápolni, míg 2013 májusában magam kértem törlésemet a Vitézi Rendből.

Véleményem szerint, legnagyobb sajnálatomra, ezekre a számomra fontos értékekre, értékek ápolására “nem volt időnk”, ami engem hallatlanul zavart.

Azért büszke vagyok felmenőmre, kis öreg Nagyapámra. Holmi pozíciókért, sokak által áhított “hatalmas kitüntetésekért”, nem hagytam emlékét meggyalázni! Még akkor sem, ha valakinek e döntésem nem tetszik. Aki távozásom okáról engem nem kérdezett meg, de sunyin, a hátam mögött ítélkezik, annak nincs joga a Vitézi Rendből önként való távozásomat semmilyen formában bírálni! Vegye ezt tudomásul!

Hangsúlyozom, hogy a Vitézi Rendből önként léptem ki, mert egyik ilyen elnevezésű alakulatnak sem akarnék tagja lenni! Viszont a vitézi címemről véletlenül sem mondtam le, mert azt derék Nagyapámtól örököltem, amihez a mostani úgymond “Rendeknek”,  semmi közük nincs!

Derék Nagyapám örökségébe én, az ő hozzájárulásuk nélkül is jogosan léphetek! Nehogy már ennek jogosságát bárki is megkérdőjelezhetné.

Sehol nem voltak, évtizedekkel később születtek a mostani hatalmasságok, amikor társaival együtt Nagyapám, az első világháború poklában, Doberdó térségében előbb említett kitüntetéseit szerezte.

Megértem azt, hogy azoknak akik saját képükre faragott bálványok imádását várták el tőlem, amire nem voltam hajlandó, szúrja a szemüket az itt leírtak. A kormányzó úr idejében is ki lehetett lépni a Vitézi Rendből, mint ahogyan olvashatunk ezekről a korabeli hivatalos Közlönyökben.

Hozzá kell tenni, hogy hallatlan örültek azért néhányan, hogy eltűntem útjukból, megszabadultak ezzel egy tehertől, mert annak vették véleménynyilvánításomat nagyon sok esetben. Nélkülem viszont azt csinálnak amit akarnak, lelkük rajta!

Engem a Vitézi Rendből akaratom ellenére nem tudtak volna eltávolítani, mert nem találtak volna rajtam “fogáspontot”. Pontosan úgy, mint amikor néhány évi országos törzskapitányi tisztségem idején sem, mert arról is magam mondtam le azok után, hogy velem szemben az én elvárásaimmal ellentétes módon viselkedtek a Rend vezetői közül néhányan. Többen nevetségesen tíz körömmel ragaszkodnak posztjukhoz, szeretnének minél jobban előrelépni a ranglétrán, a hideg rázza őket, hogy onnan lecsússzanak, de kérdezem miért? Miért van szükség mindenáron átvinni néha nyakatekert elképzelésüket, amikor megtapasztalhatták már többször, hogy az azzal nem egyetértők vérmérsékletüktől függően vagy ellenállnak, vagy otthagyják őket, szakadást okoznak a Rendben. Nem volt még elég a Rend darabokra töréséből, kérdezem itt meg, de úgysem válaszolnak, mert szerintük ők a mindentudó bölcsek, és rajtuk kívül senkinek sem lehet véleménye, mert az már a Kódex előírásainak megszegése, a Rend elöljáróinak megsértése. Még jó, hogy van Kódex, arra mindig lehet hivatkozni, de legalább ők ismernék azt, mert erre is lesz mindjárt ellenpélda, kiderül nemsoká.

Nagyon tévednek abban a Rend vezetői, hogy kizárólag ők a vitézi hagyományok hű ápolói. Csak ők tudnak felmenőinkre tisztességgel emlékezni. Önök szerint, tisztelt Elöljárók, az a néhány ezer közvitéz akiket Önök lekezelnek, azok már nem is számítanak? Ők, mármint a Rend egyszerű tagjai csak akkor jönnek számításba, amikor elvárják tőlük az éves anyagi hozzájárulás befizetését, és a továbbiakban az esetek többségében szóba sem kerülnek. Pedig Ők azok, akik mindenféle hátsó szándék nélkül akarják felmenőik emlékét ápolni, akár közösségben, akár azon kívül, családjukban, ami szerintem sokkal fontosabb, mint az Önök köré gyűlt, Önök gondolatait lesők hiteltelen tevékenysége. Nem tűnik fel Önöknek, hogy az előbb említett, az 1990-es évek közepén néhány ezerre tehető vitézi létszám mostanára néhány száz főre csökkent? Nem gondolják, hogy ennek oka lehet az Önök elfogadhatatlan intézkedéssorozata is? Nem gondolják, hogy ez a tendencia az Önök felelőssége is? Érdemes lenne néha a tükörbe nézni, és elgondolkodni!

Azért engedtessék meg nekem az irányú magánvéleményemnek hangot adni – az előzőekben és ezután itt leírtak mellett -, miszerint az utóbbi évtizedekben a Vitézi Rendben folyt balhékat, a közel féltucatnyi szakadások mindegyikét kivétel nélkül mindet, a Vitézi Rend valamilyen szintű vezetői okozták. Maguk előtt tartva a “pajzsot”, a Kódex előírásait, miszerint a Rend tagjai az elöljárónak mindenkor kötelesek engedelmeskedni. Az egyszerű rendtagnak ezekről igen kevés információ áll, állt rendelkezésére. Nem kéne azért ezt a folyamatot átgondolni?

Fentiekkel kapcsolatban nekem akkor is ez a véleményem, ha ez “nem illik be a képbe”! Meggyőződésem, hogy az én távozásom nincs ellentétben a korabeli vitézi eszmeiséggel. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy a saját kérésemre való törlésem kérelmének időpontjában semmilyen, abban az időpontban érvényes szabályt nem szegtem meg! Sem a magyar törvényeket, sem a Vitézi Rend Kódexét, még akkor sem, ha azt utólag módosítanák, de ezt törvényesen visszamenőleg nem tehetik meg!

Kilépésem, kilépésünk után, mivel nem csak én távoztam, jelent meg a Rend hivatalos lapjában, a Vitézek Hírmondója 2013/3 számában a következő, szerző nélküli, tehát szerkesztőségi cikknek tekinthető írás:

img171

A fenti szöveg nagyon jól hangzik, csak az itt leírtak az érvényben lévő Kódex paragrafusaival homlok egyenest ellentétesek. A Vitézi Rend alapszabályának tekinthető Kódexben, a fenti cikkben leírtakkal pontosan ellenkező rendelkezés van lefektetve, ezért egy hiteltelen, az íróját, kiadóját jellemző szöveg! Ez aztán illúzió, vagy visszaélés, – hogy szabadon idézzem írásuk címéből -, visszaélés az Önök részéről a Rend tagjaival szemben, mert ezzel a hiteltelen szöveggel szándékkal megtévesztik azok többségét, akik nem kapták, nem kaphatták meg a Kódexet. Még azok sem, akik az utóbbi években kerültek avatásra, és aláíratták velük, hogy a Rend Kódexét ismerik, úgy, hogy még nem is látták.

Tessék olvasni ezek után, az alábbiakban “A Vitézi Szék által 2005. szeptember 1-én elfogadott és életbe léptetett Vitézi Kódex, ami a Kódex V. kiadása.” alábbi fejezetét, mely a rendi tagság megszűnéséről intézkedik, és érvényben volt kilépésemkor, sőt ez a Kódex érvényes ma, 2014 januárban is! Különösen felhívom figyelmét azon díszes Vitézi Rendi vezetőknek, akik arra ragadtatták magukat, hogy nyomtatásban jelentessék meg a fenti cikkben olvasható ábrándjaikat arról, miszerint a vitézi jelvényt, Oklevelet, kitüntetéseket vissza kellene szolgáltatni a kilépőknek. Illene legalább nekik, mármint a Rend mindenható vezetőinek ismerni a saját Kódexüket, mielőtt irkálnak mindenfélét. A Kódex következő fejezetének 2/ és 4/ pontjaira tessenek figyelni nagyon jól, és azután nagyon csendben maradni, igen tisztelt vitézi elöljárók! Ugyancsak ajánlom figyelmébe az előbbiek gondolatait rebegve figyelőknek, akik az áhított kitüntetések, a szamárlétrán való előrelépésük reményében bólogató Jánosként dicsőítik a fenti cikkben olvashatókat. Megkockáztatom, hogy utóbbiak többsége sem ismeri a Kódexet. De az alábbi fejezet 6/ pontja is gondolkodóba ejthet néhány “vitézt”.

Másolat a fent említett Kódexből:

img172Engem a mások számára mindent megérő, áhított tisztségek soha nem érdekeltek, nem érdekeltek a kitüntetések, meg hasonlók. Nem ezekért dolgoztam! A szamárlétrán elfoglalt tisztségeimet, vitézi alhadnagytól a magyarországi országos törzskapitányig, munkám után kaptam éppúgy, mint lelkiismeretes munkámmal érdemeltem ki talán a Vitézi Rendben jelenleg érvényben lévő majd minden kitüntetését. Munkám során az alábbi kitüntetéseket kaptam:

img005

E kitüntetések igazolványai, oklevelei rendelkezésemre állnak.

Tessék már ezeket is érvényteleníteni utólag hiteltelenül! Adom az ötletet a mindenható döntéshozóknak.

Szerettem volna minden tisztségemben érvényesíteni felmenőink hagyományainak megfelelő ápolásával kapcsolatos, magam számára felállított elvárásaimat. Melyek azért szigorúbbak voltak mindennemű hivatalosan megfogalmazott céloktól, az én elgondolásom szerint. Nem engedték! Be kell vallanom, hogy tévedtem akkor, amikor arra gondoltam, hogy hol máshol, mint a Vitézi Rendben ne tudnánk erről egységesen gondolkodni, senkit nem bántva, de büszkén vállalva elődeink eszmeiségét.

Nem hagyták elgondolásomat végigvinni, belekényszerítettek egy “mókuskerékbe”, amit csak hajtottunk teljesen feleslegesen, semmilyen eredmény nélkül! Sőt!?

Ezt elégeltem meg, és távoztam. Talán bizonyíthatom e honlapomon megjelent eddigi írásaim alapján, hogy én még mindig ragaszkodom eredeti elgondolásomhoz. Itt most nem tudják cenzúrázni gondolataimat, nem akadályozhatják meg azok nyilvánosságra hozását, és ez fáj “néhány öntelt Nagyhatalmúnak”.

Kijelenthetem, írásos dokumentumokkal bizonyítani tudom, hogy távozásomkor – az ezzel kapcsolatos írásos utasításnak megfelelően -, a korábban nálam lévő, a Vitézi Rend tulajdonát képező anyagi és tárgyi eszközöket, felelős személyek jelenlétében, kivétel nélkül mindent átadtam, hiánytalanul elszámoltam azokkal.

Felemelt fejjel távoztam!

.

Így jutottam el  a kezdőlapon említett, “rendetlen” vitéz státuszáig.

.

Eredeti bejegyzés módosítva Debrecenben 2014. január 15-én, majd 2014. december 25-én.

vitéz Csizmadia József

.

.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Telnek az évek, folynak a vitéz avatások. Minden szinten, szinte minden “Vitézi Rend” megrendezi saját avatását kicsiny hazánkban. Gyorsan teszem hozzá, hogy 1992 óta, amikortól a II. világháború után Magyarországon ismét működhetett a Vitézi Rend, akkor még egyként, abból szakadtak ki egy kivételével a mai formácíók, amire utaltam már korábban.

Ilyen avatás egyikének videó felvételén elhangzottakból idézem a következőket:

.

Mikrofon elé lép a narrátor és mondja:

.

„Felkérem Thuránszky István evangélikus lelkész urat, mondja el ünnepi gondolatait.

.

Ünneplő Gyülekezet!

Nem tudom, hogy a választékosság igénye mondatta-e, a konferansziéval, hogy nekem a gondolataimat kell elmondani az előttem szólók Isten üzenetét és igehirdetést tartottak, de akkor én veszem a bátorságot és a szabadságot, hogy a gondolataimat mondjam el.

Ezek a gondolatok, vagy ez a gondolat egyébként Isten igéjéhez kötött gondolat igyekszik lenni.

Amikor megkaptam a felkérést arra, hogy jöjjek el, én nem vagyok vitéz és a Vitézi Rendhez semmi közöm, akkor fölmerült bennem a kérdés, hogy ez vajon nem csupán felnőttek játéka-e, nem csupán olyan embereknek, akiknek már mindene megvan, szép autó, nagy ház, jó beosztás, még hiányzik valami szereplési vágy vagy szereplési lehetőség és ők így szerepelnek egymás közt.

Amikor olvasom a Vitézi Eskü szövegét, akkor azt látom benne, hogy akik vitézek, vagy vitézek szeretnének lenni, azok elkötelezik magukat arra, hogy minden keresztény ellenes és nemzet ellenes erőnek ellenálljanak és azellen fölvegyék a harcot. Ez a világ valóban nemzetellenes, keresztényellenes és mint ilyen, ember ellenes, és ez ellen föl kel venni vitéznek és nem vitéznek a harcot.

Azonban ez a világ azért ilyen sikeres abban a…, annak az eszmének a terjesztésében, hogy mindenki a maga szerencséjének, maga életének az ura, kovácsa, mindenki maga törjön előre, nem számít a nemzet, nem számít a hit. Önzésre épül ez a mai világ. Azért olyan sikeres, mert az önzés bennünk van. És aki vitéz akar lenni, annak nem elsősorban a külső, nemzetellenes és keresztényellenes erők ellen kell küzdeni, hanem az őbenne levő hitványság ellen és önzés ellen, mert minden emberben ott van az önzés, ott van a hitványság. És ahogyan a pátosz, őszintétlenség esetén nevetségessé válik, úgy a vitézség vagy a Vitézi Rendhez tartozás megmosolyogtató, ha nem látszik mögötte az őszinte küzdelem a saját hitványság, a saját önzés ellen. Ha nem érződik ki, hogy valaki őszintén küzd az ember volttal együtt járó gyengeségek ellen.

Vitéznek lenni annyit jelent, lovagiasnak lenni, bátornak lenni, nagylelkűnek lenni, önzetlennek lenni.

Adjon Isten ehhez erőt és nekibuzdulást mindnyájunknak, vitézeknek és nem vitézeknek, hogy a bennünk levő gyengeség ellen harcoljunk először és csak utána keressük azt, ami kívül van.

Köszönöm!”

 

Forrás: YouTtube: https://www.youtube.com/watch?v=TlEFM2f3t48 14:18-tól, 18:18 percig terjedően

.

.

Kedves Olvasó!

Kérdezheti, hogy miért is idéztem az előbbieket?

Azért, mert tőlem teljesen függetlenül egy külső személy beszédében teljesen jól látja a Vitézi Rend ellehetetlenítését, a vitézi eszmeiség sárba tiprását az akarnokok, kivagyiak által. Az én nagyapám Dobárdónál álmodni sem lett volna képes, hogy mivé válik az éveken keresztül a poklok poklában vívott öldöklő küzdelmük mostanára. Megy a nyomulás a kitüntetésekért, pozíciókért. Kapják is rendesen, csak jó nagyokat kell hajbókolni.

Hajrá!

Ezt elégeltem meg és önként távoztam, mint erről előbb írtam. Az viszont meglepett, hogy a Vitézi Szék tagjai csak töredékében képviseltették magukat.

Azért a kormányzó úr is megirigyelné a hintós vonulást az avatás utáni ebédre. De hiszen két hintóval hogyan szállították a népet?

Vagy csak egyszer fordultak az arra “érdemesekkel”? A többi meg ballaghatott saját lábán.

Nem tudom, de nem is igen érdekel méltóságos uraimék válasza, mert úgyis hiteltelen lenne.

.

Gondolataim végén azért hadd hívjam fel figyelmét Kedves Olvasó, Thuránszky István evangélikus lelkész úrra.

Tessék “beütni”, és lelkészi tevékenysége mellett igen szép sportsikeréről olvashat! Nem utolsó sorban debreceniként vagyok arra büszke, hogy azt városunk sportcsarnokában érte el.

Gratulálok Nagytiszteletű Úr, sportsikereiért és nem utolsó sorban beidézett gondolataiért!

.

.

Debrecen, 2017. november 10.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

.

Kedves Olvasó!

.

Mostanáig bíztam abban, hogy az itt következő gondolataim leírására nem kell, hogy sor kerüljön. De nem így történt. Rákényszerülök, mely miatt a teljes felelősség a velem szemben álló személyt terheli!

Írásom végére kiderül, hogy mire gondolok.

Az elmúlt év végén megjelent a Vitézek Hírmondója 2017. évi 3. lapszáma. Egyebek mellett bőségesen számolnak be ebben a legutóbbi vitézavatásról. Mely természetesnek vehető egy szervezet saját lapját illetően. Elolvastam és természetesen meg van a véleményem, amit most inkább megtartok magamnak.

Nem így van viszont azzal, hogy a Vitézi Rend magyarországi országos törzskapitányi tisztségemből, 2012-ben saját kérésemre történt mentesítésem után, valamint 2013-ban a Vitézi Rendből szintén magam elhatározásából való távozásom után közel öt évvel, látom a Vitézek Hírmondója hátlapján az általam készített fényképet a Békés városában álló első világháborús emlékműről.

Nem is lenne ezzel semmi baj, ha odaírták volna, hogy azt a felvételt én készítettem. Eltekintettem volna attól, hogy ennek a lapban való megjelentetésére azért engedélyemet is kellett volna kérni tőlem, mint több éve privát emberként, a Rendhez semmi közöm nincs, de szerzői jogomat sértik a névtelen megjelentetéssel.

Ugyanebben az újságban az avatásról készített fotók készítőjének, aki egyébként tagja a Rendnek, neve két helyen is szerepel. Akkor az én nevemet miért mulasztották el feltüntetni? Fogalmazódott meg bennem a kérdés. Annál is inkább, mivel az ezért felelős személy, név nélkül ugyan, de igyekezett kioktatni ugyanennek az újságnak korábbi számában, a vitézi cím használatával kapcsolatos, az akkor érvényben lévő Kódexben lefektetettekkel homlok egyenest ellentétben. Erről írtam korábban.

A következő e-mailt írtam ez ügyben:

 .

„Nemzetes Ügyvezető Törzskapitány Úr!

Láttam az interneten a legutóbbi Vitéz avatásotok felvételét.  Olvastam a Vitézek Hírmondójában az erről szóló bőséges beszámolót.

Azért az evangélikus lelkész avatáson elmondott beszédében látható, hallható éleslátásához gratulálok! Jó lenne, ha többször megnéznéd, hogy mit is mondott! A felvételen kétszer is látható egymás után, hogy megértsük, megértsed.

Csakhogy a Hírmondóval egy kis baj van, ezért veszem a bátorságot, hogy megszólítsalak. Eddig kifejezetten tartózkodtam attól, hogy veletek foglalkozzak. De miután érintetté tettél, kénytelen vagyok. Rákényszerítettél a levélírásra.

Van Magyarországon egy olyan fogalom, hogy plagizálás. Nagyjából arra mondják ezt mifelénk, ha valaki a más tollával ékeskedik, tulajdonát, értékeit, szellemi termékét vagy hasonlókat, eltulajdonítja. Ezt a mi falunkban egyszerűen csak lopásnak nevezik. Márpedig, ha valaki a másét ellopja, azt tolvajnak hívják nálunk.

Ehhez hasonló eset történt, amikor a legutóbbi Vitézek hírmondója hátlapján megjelenő fényképemről „elfelejtetted” feltüntetni, hogy én fényképeztem.

Hozzájárulásom, engedélyem nélkül jelentetted meg fotómat, amivel szerzői jogomat megsértetted!

Én ezzel a fényképpel együtt igen sok általam készített fotót adtam át neked megboldogult Vitézi Rendi tagként. Fel sem merült bennem, hogy akkori jóindulatommal, mostanára visszaélsz és az általam készített fotót úgy jelenteted meg, mint egy aláírás nélküli cikket, mely az újság esetében szerkesztőségi cikként lenne olvasható. Jelen esetben fényképem, mintha a hírmondó szerkesztőségi fotója lenne.

Véletlenül sem erről van szó Kedves Ügyvezető Törzskapitány Úr!

Ha a Vitéz avatásról készült fényképek esetében feltüntetted nem is egy helyen, hogy vitéz Sebestyén Sándor István készítette, akkor az én fotómhoz is oda kellett volna írnod, hogy a fénykép készítője, tulajdonosa én vagyok. E nélkül, Te csak elbitoroltad, plagizáltál, szerzői jogomat sértetted meg súlyosan!

Persze észjárásodat ismerve, jössz majd azzal, hogy bizonyítsam be, hogy valóban az enyém a szóban forgó felvétel.

Igenis az enyém, mint ahogyan az látható sok más, általam fotózott magyarországi első világháborús emlékművekről saját honlapomon a http://vcsj.eu/galeria/ címen, első helyen a Hírmondó hátlapján látható emlékműről is több fotóm, beleértve ezt a fényképet is, amit megjelentettél!

Ügyvezető Törzskapitány Úr!

Innen is lehet még „lenyúlni” fotókat, mert ezek többségét is elküldtem neked annak idején, akkor még vízjel nélkül.

Félreértés ne essen, nem az a bajom, hogy fényképem – több éve saját kérésemre megszűnt Vitézi Rendi tagságom után – bárhol is megjelenik, hanem az a baj, hogy nem kérted engedélyemet fényképem megjelentetése előtt és nem biggyesztetted oda nevemet, mint a fénykép elkészítője. Honlapomra is azért tettem fel ezeket, mert én komolyan veszem a Nagy Háborúban elhunytak emlékét. Bizonyíték lehet erre saját honlapom http://vcsj.eu/ több bejegyzése.

Én büszke vagyok arra, hogy honlapomon megjelenhet minden olyan gondolatom, mely derék Nagyapámra emlékeztet. Márpedig Ő bakaként megszerezte a Bronz, Kisezüst, Nagyezüst vitézségi érdemérmet, – Hadtörténelmi Levéltári hivatalos igazolásom van róla, amit szintén megkaptál annak idején – a Doberdó környéki, éveken keresztül folyt öldöklő harcokban résztvevőként.

Biztosan tudja-e minden rendtagod ugyanezt igazolni? Mert én azért nem merném a kis ujjamat odatenni. Láttam én már karón varjút annak idején, többek között ezért is távoztam önként köreitekből!

Az sem fordult azért elő túl sok családban az első világháború idején, mint felmenőim között, hogy apai Nagymamám három fiútestvére halt hősi halált az első világháborúban. Három húsz év körüli fiatalembert soha többé nem látta viszont családja, miután a frontra vezényelték! És máig szinte semmit sem tudunk Róluk.

Tessék már ezt felülmúlni, igazolható módon!

.

Több, mint öt éve saját kérésemre nem vagyok a Vitézi Rend magyarországi Országos törzskapitánya, több, mint négy éve még a rendtagságom megszüntetését is én kértem, de még mindig az én fotóimmal büszkélkedsz? Hogy van ez? Ráadásul úgy, hogy megsérted saját szellemi tulajdonomhoz való jogomat!

Megjelentetheted minden további nélkül fényképeimet, ha arra előzetesen engedélyemet kéred és ha megkapod, a nevem szigorú feltüntetése mellett, de csak úgy! Anélkül nem! Mert, ha nem így teszed, akkor plagizálsz, mint ahogyan bevezetőmben ezt írtam. És az nem szép dolog egy magát vitéznek mondó személytől.

De!

Mindenképpen ragaszkodom ahhoz, hogy a legközelebbi Vitézek Hírmondójában közzé tegyed, hogy az előző szám hátoldalán látható fényképet én készítettem!

Természetesen azt is tudom, hogy az ilyen hosszú leveleket nem vagy hajlandó végigolvasni. De ez sem mentesít kérésem semmibevétele tekintetében attól, hogy ha mégsem jelenne meg a legközelebbi Hírmondóban a kérésemnek megfelelő helyreigazítás, akkor saját honlapomon a http://vcsj.eu/velemenyem-a-mai-vitezsegrol/ címen e levéllel és esetleg egyebekkel együtt, közzé tegyem gondolataimat.

Ha beleolvasnál honlapom írásába akkor tapasztalhatnád, hogy eddig szigorúan ügyeltem arra, hogy a vezetésed alatt álló Vitézi Rendet meg ne nevezzem. Amennyiben azonban előzőekben leírtak eredmény nélkül maradnának, felmentést adsz arra, hogy nevén nevezzem, hogy mely Vitézi Rend tagjaként tevékenykedtem, és Veletek nem egyetértve onnan önként távoztam. Meg hasonlókat!

Végezetül a hitelesség jegyében közlöm, hogy e levelet rajtad kívül elküldtem még néhány személynek.

Debrecen, 2017. december 16.

.

Üdvözlettel: vitéz Csizmadia József

.

ui: a mellékletben az első fotón a legutóbbi Hírmondó hátoldala látható, a másodikon a saját honlapomon lévő szóban forgó fényképem.

.

.

..

Mely levelemre kaptam a választ, a következők szerint:

.

Kedves Józsi!

Köszönöm soraidat, a Te képeidet sosem használom mióta elhagytad a rendet, a honlapodat nem is ismerem de nem is nézegetném.  A Hírmondó hátlapján a képet alul küldöm, hogy tudjad honnan vetem át.  Én téged nem zaklatlak és nincs is a gondolatomba veled vitatkozni, mert vannak szép emlékeim!  Én nem küldöm e sorokat rajtad kívül senkinek. Üdvözlettel: JózsiT.    

.

A #Békés főterén található I. világháborús emlékmű felújítására nyert támogatást a város önkormányzata.
#elsővilágháború #emlékmű #pályázat

.

Megújul az I. világháborús emlékmű Békésen

A Békés főterén található I. világháborús emlékmű felújítására nyert támogatást Békés Város Önkormányzata.

bekesvaros.hu

.

Ha Ön kedves Olvasó összehasonlítja a három fényképet, amit nemsoká magam is megteszek, látni fogja, hogy az ügyvezető törzskapitány érvelése nem állja meg a helyét. Írtam a következő válaszomat:

.

Nemzetes Ügyvezető Törzskapitány Úr!
Kedves Józsi Bátyám!

Gyors válaszodat köszönöm, csak egy kicsit hibádzik.

Mellékletben csak a rend és a továbbiak kedvéért küldök azért néhány fényképet.

Az első a Hírmondó hátlapján látható szóban forgó fotó, amit nagyon jól ismerhetsz.
A másodikon a honlapomon, az én fényképem, hogy ne kelljen felkeresni honlapom érintett oldalát.
A harmadik pedig az előbb küldött hivatkozásod fényképe, melynek semmi köze az előzőkhöz.

Az első kettő ugyanaz, az általam készített fénykép. A Te hivatkozott fényképfelvétel teljesen más, mint ami a Hírmondóban megjelent. Ha áldoznál fél percet arra, hogy megnézzed e fotókat, akkor láthatnád, hogy az én fotóimon a szobor katona alakja és a mellette álló nő alak fejük mögött nincs fa és nincs ott az épület teteje. Az általad hivatkozott alábbi felvételen pedig a szobor alakok a fa előtt láthatók. Nem beszélve arról, hogy az alsó lépcső bal oldalán az általam készített fotón látható egy száraz falevél úgy, mint a honlapom fotóján és a Hírmondó hátlapján látható felvételeken is. A Te általad küldött, hivatkozott fotón viszont ilyen nincs.

Lehet, hogy mégis felhasználtad fényképemet, miután elhagytam a Rendet? Beismerhetnéd, hogy nincs igazad!

Tehát érvelésed hibás, nem fogadom el, ragaszkodom az előző levelemben leírtakhoz!

.

Üdvözlettel: vitéz Csizmadia József

.

És a három fénykép ismét együtt. Első a hírmondó hátlapján megjelent, második az én fotóm mely honlapomon ma is látható az ottani fotók között harmadikként, és az alábbiak közül a jobb szélső felvétel amire Tassányi úr hivatkozik miszerint az a fotó lenne, ami a hírmondóban megjelent. Az igaz, hogy ugyanarról az emlékműről készítette valaki a fényképet, majdnem ugyanonnan, ahonnan én, de ez mégsem a Hírmondó hátlapján megjelent fotó.

.

 

.

Ez utóbbi levelemre a mai napig semmilyen válasz nem érkezett. Megjelent viszont nemrég a Vitézek Hírmondója 2017. évi 4. lapszáma, melyben a kifejezett kérésemre sem jelent meg az általam kért helyreigazítás.

És itt következik az, amitől eddig óvakodtam. Különösen ügyeltem arra, hogy az eddig a vitézséggel kapcsolatos írásomban véletlenül sem említsem, hogy a mára már féltucat „Vitézi Rend”-ek közül, hogy melyiknek voltam tagja.

És innentől kezdve már véletlenül sem az elbitorolt fényképemről van szó, hanem a hiteltelen, pökhendi viselkedésről, mellyel akkor sem értettem egyet, amíg közöttük voltam. Egyik oka ez is volt a távozásomnak.

És az alábbiakban olvasható magánvéleményem is csak az ő, vitéz Tassányi József ügyvezető törzskapitány felelőssége, hogy nyilvánosságra kerül!

.

Kedves Olvasó!

.

Honlapomon több helyen olvasható, hogy hogyan érintette az első világháború saját családom felmenőit. Ezzel nem kívánom most ismételten untatni, de azt gondolom, hogy érdemes azokat elolvasni, hogy megítélhesse, hogy miért is köteleztem el magam a Nagy Háború áldozatai, elszenvedői emlékének hű ápolása mellett.

Ezt azért nem vitathatja el tőlem senki! Nem hagyom, hogy felmenőim emlékét holmi pozíció vadászok, tisztségekre törekvők, kitüntetések reményében hajbókolók meggyalázzák!

Ugorjunk vissza gondolatban 1992-re, amikortól ismét működhetett Magyarországon az 1945-ben betiltott, de a II. világháború után emigrációban folyamatosan tovább élő Vitézi Rend.

Megalakult egy teljesen más szervezet is, az ’56-os Vitézi Lovagrend. Kikkel ebben az írásomban nem kívánok foglalkozni, nem ez a téma. Különben is így fogalmazott 2011-ben a főkapitányuk:

„Nem voltam Horthy katonája, mi keresnivalóm lenne nekem a Horthy-féle vitézi rendben?”

Visszatérve a Horthy Miklós által 1920-ban alapított Vitézi Rendre, melynek 1977 óta kinevezett főkapitánya vitéz Habsburg–Lotaringiai József Árpád magyar királyi herceg, a Habsburg-Lotaringiai-ház nádori (magyar) ágának tagja.

És ebből is adódik a Vitézi Rendet és annak vezetőjét támadók érvelése amikor „habsburgoznak”.

Tény, hogy igen sok problémája volt Magyarország történetében a Habsburgokkal. Az is igaz, hogy a magyar fiatalok első világháború idején történt hadba vonulását is Bécsben döntötték el, de nézzük csak József Árpádot és felmenőit.

.

  • Habsburg–Lotaringiai József Árpád Benedikt Ferdinand Franz Maria Gabriel, 1933-ban született Budapesten.

.

  • Édesapja Habsburg-Lotaringiai József Ferenc főherceg, aki 1895-ben született.

.

  • Apai nagyapja Habsburg–Lotaringiai József Ágost főherceg, Alcsútdobozon született 1872-ben. 1918-ban rövid ideig Magyarország kormányzója, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Katonai pályája 1890-ben kezdődött. 1902-ben őrnagy, amikor maga kérte a császártól, helyezze őt a magyar honvédség kötelékébe. Személyesen is részt vett az I. világháború harcterein folyt küzdelmekben a legendás hírű József főherceg. Számos magas kitüntetés birtokosa, 1916-ban vezérezredessé, majd 1918 októberében tábornaggyá léptették elő. Horthy Miklós 1957-ben bekövetkezett halála után a Vitézi Rend Nyugaton élő tagjainak felkérésére József Ágost királyi herceg összehívta a Rend elérhető tagjait. Az emigrációban élő tagok újraválasztották a Vitézi Széket, József Ágost főherceget választották meg a Rend második főkapitányának.

.

  • József Árpád üknagyapja, József Ágost apja Habsburg–Lotaringiai József Károly Lajos Pozsonyban született 1833-ban. Számos csatában vett részt, rangos kitüntetéseket szerzett. 1868. december 5-én megbízást kapott a Magyar Királyi Honvédség megszervezésére, melynek haláláig főparancsnoka lett. A honvédség megszervezésében és a kiképzés tökéletesítésében szerzett érdemeiért 1874-ben I. Ferenc József királytól megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét, majd rövidesen lovassági tábornokká léptették elő. „József Károly nem csak katonai érdemei miatt volt népszerű Magyarországon, hanem mert a társadalmi és kulturális élet minden megnyilvánulásában sietett kimutatni, hogy magyar királyi herceg s mindenben a magyarokkal érez. Alig volt olyan nemzeti ügy vagy társadalmi mozgalom, amelynek pártját ne fogta volna. Házassága után Magyarországra költözött, és a család alcsúti birtokán telepedett le. Nagy szenvedéllyel gondozta az alcsúti arborétumot, botanikai kutatásokat végzett, melyek eredményét több tanulmányban tette közzé. Kisjenőn és Alcsúton kertészeti mintagazdaságot hozott létre. Az ő birtokában volt a budapesti Margit-sziget is, melyet üdülőhellyé épített ki és számos növényritkasággal ültette be. 1871-ben ő építtette meg a szigeti lóvasutat, mely utolsó útját 1928. április 10-én tette meg. Jelentős részt vállalt a szigetet a Margit híddal összekötő szárnyhíd megépítésének költségeiből is. … József Károly főherceg – családjával egyetemben – hatalmas népszerűségnek örvendett Magyarországon. Erre utal beceneve is: „Palatinus Jóska”.”  Idézet a Wikipedia honlapról.
  • József Ágost nagyapja Habsburg József nádor, József Antal főherceg született 1776-ban Firenzében. Német-római császári herceg, osztrák főherceg, magyar királyi herceg, császári-királyi tábornagy, „a Habsburg-ház ún. magyar vagy nádori ágának megalapítója, 1796-tól haláláig Magyarország nádora, a reformkorban 1835-ig uralkodó I. Ferenc osztrák császár/magyar király öccse. A magyarok iránti szeretete és a reformkori Magyarország fejlesztéséért kifejtett történelmi léptékű érdemei miatt „a legmagyarabb Habsburg” megtisztelő néven emlegették. Reformgondolkodásában Széchenyi István eszmetársa volt. Kiemelkedő szerepe volt Pest kulturális és gazdasági központtá fejlesztésében az 1830-as évekre. Városképi jelentőségű épületek emelésének sorát kezdeményezte. Nevéhez fűződik Pest klasszicista arculata, a Nemzeti Múzeum, a Német Színház, a Gellért-hegyi csillagvizsgáló, a Ludovika Akadémia és több vasútvonal építése, a Városliget rendezése, a Margitsziget parkosítása, az új pesti és lipótvárosi negyed fejlesztése, a műszaki felsőoktatás megerősítése. Jelentős adományokkal támogatta többek közt a Nemzeti Múzeumot, a Széchényi Könyvtárat és a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a művészeteket, a közoktatást, haladó polgári társaságok, egyletek sorát. Ferenc császár öccseként rendkívül hasznosan képviselte a magyar érdekeket a császár felé. Ő vette rá bátyját, hogy – 13 év szünet után – hívja össze az első reform-országgyűlést. Ő eszközölte ki a kegyelmet a császárnál a börtönbüntetésre ítélt magyar jakobinusoknak, köztük Kazinczy Ferencnek, 1840-ben Kossuthnak, Wesselényinek és Lovassy Lászlónak, akadályozta meg 1843-ban a Védegylet feloszlatását. Az 1838. évi pesti árvíz idején ő a mentés irányítója, majd sokat tett az árvízkárok enyhítéséért. Megtanult magyarul, magyaros díszruhát viselt, Budán élt.

.

A főkapitány úr családfáját fotózhattam Alcsútdobozon a megmaradt kápolnájukban:

.

.

Ilyen felmenői voltak vitéz Habsburg–Lotaringiai József Árpád magyar királyi hercegnek a Vitézi Rend 2017-ben elhunyt főkapitányának, mely összeállítás természetesen nem teljes. Olvashatjuk fenti, családjára vonatkozó információkat a Wikipedia honlapján, ahol magam is találtam a fenti adatokat. Ezek után lehet „habsburgozni”, Tisztelt Ellenkezők!

.

.

Visszatérve a Vitézi Rendre, csak röviden annyit, hogy Nagyapám, – akit honlapomon máshol többször említek – vitézi kitüntetései után felavatott vitéz emlékét kívántam volna ápolni, amikor magam is várományosként jelentkeztem a vitéz József Árpád által vezetett Vitézi Rendbe. És nagyon sajnálom, hogy mára ezt így meg kell különböztetni. Tudni illik ehhez azt, hogy az 1992-es működési lehetőség után nem sokkal, 1996-ban következett be az első szakadás a Renden belül, melyet azóta több is követett hazánkban és külhonban egyaránt. Így lehet az, hogy mára féltucatnyi ilyen formáció hirdeti magáról, hogy egyedüli örököse a kormányzó úr által alapított Vitézi Rendnek, ami azért mégsem lehetséges. Azt is tudni kell, hogy a mindenkori szakadásokat okozó személyeket, kivétel nélkül mindegyiket, vitéz József Árpád avatott vitézzé. Többségében egyéni ambícióik által vezetve, talán küldetést hajtottak végre, amikor darabokra szaggatták a Vitézi Rendet, sárba taposták a vitézi eszmeiséget. És mit tesz Isten? Lettek minden esetben a saját kiszakadó alakulatuk főkapitányai. Alig várták, hogy ebbe a pozícióba kerüljenek. Fordult elő az is, hogy a korábban kiszakadt társaság később szétvált külön csoportokra. De az itt maradt vezetők némelyike is „megéri a pénzét”, de erről esetleg később, egy másik alkalommal.

Túl azon, hogy a darabokra szaggatott Vitézi Rend, a meggyalázott vitézi eszmeiség szomorú dolog, de még nagyobb baj, hogy azokban az egyszerű vitézek fejében okoztak igen nagy zavart, akik nem tudták vagy nem volt lehetőségük követni az aktuális balhékat, maguk sem tudták, hogy mely elszakadt, vagy maradt Rendnek lennének tagjai. Persze a mindenkori elszakadó vezetők vitték magukkal a névsort és kábították a tagokat.

Tapasztaltam, hogy idős rendtársunk nem lévén tisztában ezekkel, fizette az éves tagdíjat, bocsi szebben, személyi hozzájárulást, egyszerre több helyre is. Az is előfordult, hogy kapta a kitüntetés tőlünk, de elfogadta a következő méltatást valamely kiszakadt „Vitézi Rendtől”. Mindez persze nem az Ő felelőssége!

Az előbb említett szakadások táblázatos összefoglalója jelent meg a Vitézek Hírmondója 2013. 1. számában:

.

.

Még az is lehetséges, hogy a kiszakadtak vitatnák ezt az összefoglalót, de azért ezek tények. Márpedig a tényekkel nemigen lehet vitatkozni!

Ha már a tényszerűséget említem, akkor tárgyilagosnak is kell lennem. Azt is meg kell említenem, hogy egyik némelyik kiszakadt vitézi csoportosúlás sokkal inkább ápolja a vitézi hagyományokat, létszámban sokkal többen jelennek meg egy-egy alkalommal, jelentős pénzeket költenek a hagyományok ápolására, mint mi. És történt ez abban az időben is, amikor én voltam a magyarországi országos törzskapitány, de mára meg pláne érezhető ez a különbség, ha ott lennék, ellenünkben. Köszönhető ez annak is, hogy kárára van a Vitézi Rendnek, hogy többezer kilométer távolságból erőszakosan osztani az észt, nemigen célszerű és fölöttébb nem eredményes. Néhány talpnyaló kiszolgálja ezt, de a vitézek nagy része azért nem fogadja el ezeket a viszonyokat. Bizonyára lenne itthon tucatszám ajánlkozó a Rend vezetésére, de azt hiszem a mostaniak már eljátszották az ehhez szükséges bizalmat.

A szakadások alkalmával előfordult az a visszás eset is, hogy az egyik csoport szakadási folyamata részben egybe esett az aktuális évben a vitézavatás idejével. A jelentkező beadta felvételi okmányait az akkor már szakadás gondolatával ténykedő vezetőnek, de az avatáson még vitéz József Árpád elé lépett. Képes volt felavattatni magát vitéz József Árpáddal, de az avató zsámolyról felállva már egy kiszakadt csoportosulás tagjaként távozott onnan. Becsülöm azért benne, hogy nem vállalva a Rendben tisztséget, de felelős civil beosztásában, hivatalos személyként, ott viseli a vitézi kisjelvényt még hivatalában is, az egy más dolog, hogy engem tekint szakadárnak, mert nem tartottam velük.

De megrontott néha családi kapcsolatokat is az, hogy előfordul olyan eset, hogy egy családon belüli vitézek tagjai is különböző vitézi csoportban vannak. Valóban hogyan lehet az, hogy ugyanannak a jogszerzőnek egyik várományosa az egyik, míg másik várományos a másik vitézi csoport tagja ma is? Csak úgy, hogy a népbutításnak ez is eredménye lehet.

Velem fordult elő, hogy korábban lelkesen együtt dolgozó rendtársam, akivel az addigi szakadárokkal is együtt vitatkoztunk, maga is a következő elszakadás részesévé vált. Az egy dolog, de írta nekem, hogy hogyan tudok derék Nagyapám fényképével szembe nézni, mert nem tartottam velük? Pedig én csak maradtam a szerintem helyes úton. Az egy más dolog, hogy nem sokkal később, amikor új csoportja régen ismert vezetőjével, akivel együtt távoztak, összerúgta a port és egy kanál vízben meg tudták volna folytani egymást bevallotta, hogy megtévesztették. Attól még engem megbántott és nekem ne magyarázzon akkor sem, ha azóta, mint ahogyan a napokban is felhív telefonon és jól elbeszélgetünk. Viszont én előttem mindig ott lebeg e-mailje.

Magam azt hittem, hogy itt, a Vitézi Rendben, velem hasonló felmenőkkel rendelkező társimmal együtt tudjuk majd ápolni elődeink hagyományait. Az előbb említett Nagyapám emléke mellett kötelez engem az első világháború áldozatává vált apai Nagymamám három fiútestvérnek a háborúban való nyomtalan eltűnése. És volt még egy dolog, nevezetesen az, hogy Édesanyám Kenderesen született. Ottani Nagyszüleim gyermekeikkel együtt személyesen ismerték a kormányzó urat és családját. Természetesen Nagyszüleim mint egy falusi parasztcsalád ismerte Horthyékat. Nehogy arra gondoljon valaki, hogy arra utalnék, mintha falubeliektől eltérő közelebbi kapcsolatban lettek volna. Szó sincs erről. Többször szóba kerültek a kormányzó úrék egykori családi beszélgetések alkalmával. De később, már igencsak felnőtt fejjel volt alkalmam több idős kenderesi emberrel beszélgetni egykori, a kormányzó úrral kapcsolatos emlékeikről. Röviden csak annyit, hogy ezek a történetek soha sehol nem jelentek meg a történelem-könyvekben, mert azokat általában az éppen aktuális széljárásnak megfelelően írták. De a történészek elemzései sem a nagybetűs EMBER-ről szólnak amikor a kormányzó urat említik. Gondoltam, hogy majd a Vitézi Rendben ezek is szóba kerülhetnek, de hamar be kellett látnom, hogy nagyot tévedtem, amikor azt kellett tapasztalnom, hogy amikor az alhadnagytól kezdve a szamárlétrán végig haladva a magyarországi országos törzskapitányi tisztségig, melyet egyiket sem én akartam, de lelkes munkám következtében jöttek egymás után, egyre többen aljas támadások sorozatát indították ellenem. Több esetben személyemben sértegettek, bírósággal, ügyészségi feljelentéssel fenyegettek, meg hasonlók. De megfelelő alap nélkül ezek a feljelentések elmaradtak. A személyemben való sértegetés viszont folyamatos volt. Nem győztem védekezni ellenük. Máig nem értem, hogy miért bántottak pont ebben a szervezetben. Nem értettem azok után, hogy aktív dolgozóként munkás évtizedeim nagy részét az un. rendszerváltásig azért egy kemény kommunista vezetésű cégnél dolgoztam le. Egyszer, a hetvenes évek elején megkörnyékeztek, hogy illene belépnem a pártba. De miután határozottan és egyértelműen azt elutasítottam, közel negyvenhárom évi munkaviszonyom után mentem nyugdíjba, de személyemben soha nem bántottak, nem sértettek, nem aláztak meg. A visszautasításnak azért meg volt az eredménye abban, hogy soha a kötelezően adható járandóságokon kívül egyetlen fillért sem kaptam. Első munkahelyemről nyugdíjba vonulva büszke vagyok arra, hogy soha nem kaptam egyetlen kiváló dolgozói kitüntetést sem. Éreztették velem az elvtársak, hogy mihez tartsam magam. Mely esetben nem a plecsni hiányzott, hanem az azzal járó mindenkori egyhavi fizetést jelentő jutalom. Pénzt nem kaptam, de nem bántottak.

Ezért is érthetetlen volt számomra a vitéztársaim viselkedése velem szemben.

Én azért mindig abban reménykedtem, főleg meg országos törzskapitányként, hogy tudom érvényesíteni a magyarországi törzsszék érdekeit a külföldi vezetéssel szemben. Mert azért gazduraimék osztották ám az észt gazdagon külföldről a főkapitány árnyékába bújva, de helyette is dirigálva.

A Vitézi Rendbéli vezetőimmel, néhány rendtaggal, de főleg vitéz Tassányi József ügyvezető törzskapitánnyal kellett elég sokat vitatkoznom, többnyire eredménytelenül. Láttam, hogy a hideg rázza egyeseket, hogy nyomomba léphessenek az országos törzskapitányi poszton, szövetkeznek a hátam mögött Tassányival. Kezdett az egészségem rovására menni ez az egész, és mint már többször említettem saját kérésemre távoztam előbb az országos törzskapitányi tisztségből, majd, amikor ezután is tovább támadott díszes utódom, még a Rend soraiból is töröltettem magam. Itt is hangsúlyozom, hogy miden Vitézi Rend tulajdonát képező anyagot tanúk jelenlétében tételesen, leltár szerint átadtam, az utolsó fillérig hiánytalanul elszámoltam.

Itt azért szeretném megmutatni, a távozásomról szóló leveleket, illetve a főkapitány úr saját kezűleg írott válaszát, mely fontos lehet még az elkövetkezőkben, mert ezt biztosan a főkapitány írta, írta alá. Ellentétben néhány leveleken szereplő „aláírásával”. De erről is esetleg később.

.

.

.

 

Kár, hogy nem volt lehetőségem elmondani főkapitány úrnak döntésem okát, ami mostanára örökre elmaradt. Azért szerettem volna biztosítani arról, hogy nem személyével volt bajom, hanem az Őt körülvevő sánccal, ami megakadályozta, hogy gondolataimat megismerje.

vitéz József Árpád egy vallásos, szelíd, jólelkű ember volt. Tapasztalható volt, hogy megtörte a sors. Igen szerényen élt Portugáliában. Találkozásunk alkalmaival soha nem éreztette velünk, hogy azért Ő egy királyi család leszármazottja. Elmondta nekem egyik alkalommal, mikor személyesen beszélgethettünk, hogy nem szereti, ha a magyar ember bántja a magyart. És véleményem szerint ezt használták ki akarnokok, akik a háta mögött szinte átvették a Vitézi Rend irányítását, intézkedtek helyette azzal a látszattal, mintha mindazt, amit tettek, József Árpád utasítására tették.

.

Fordult elő az elmúlt évben, hogy megkeresett olyan személy, akit a Vitézi Rendből jogosan vagy jogtalanul eltávolítottak, információ hiányában nem tudom megítélni.  Megkeresésében kérte, hogy nyilatkozzak többek között arról, hogy a Vitézi Rend egy pénzmosoda.

Tudom azt, hogy a Rendből úgymond csoportos, fegyelmi úton történt kizárás zajlott, mert kérdőre merészeltek vonni rendi vezetőket. Válasz helyett egyszerűen kirúgták őket. Ez is megérne azért egy „misét”.

Az előbb említett megkeresésre küldött válasz levelem ide vonatkozó részét tessék itt olvasni:

Természetes dolognak kell tekinteni, ha felmerül a kérdés a rendtagokban vagy másokban, hogy mi a sorsa a tagság által befizetett éves személyi hozzájárulásnak? Még azt is őszintén meg kell válaszolniuk a mindenkori vezetőknek, hogy nem pénzmosás-e a Vitézi Rend részére juttatott pénz?

Ezzel kapcsolatban azt tudom válaszolni, hogy magyarországi országos törzskapitányságomat megelőző időszak pénzügyi dolgait nem ismerem. Nem tudom azt sem, amikor megboldogult tisztségemről önként lemondtam, hogy mi történt pénzügyekben azóta. Viszont határozottan kijelentem, hogy magyarországi országos törzskapitányi tisztségem pár éve alatt itthon, semmiféle “pénzmutyizás” nem történt, mint fogalmazódott meg a kérdés legutóbb. A Vitézi Rend Magyarországi Törzsszékében működésem alatt soha senki nem kapott egyetlen fillért sem vitézi tevékenysége ellensúlyozására. Mindezt tudom igazolni a szigorúan vezetett pénzügyi elszámolásokkal, melyeket annak idején legalább két fő pénzügyi ellenőr rendszeresen ellenőrzött, és tettek közzé az akkori rendi újságunkban.

Ezzel ellentétes véleményeket visszautasítom!

Működésem idején fordult elő, hogy arra rászorult rendtagok néhány esetben kaptak a Vitézi Rendtől esetenként talán százezer forintos nagyságrendű anyagi támogatást nehézségeik enyhítésére, de ez is csak három-négy esetben fordult elő teljes bizonylatolás mellett. Ki is kérdőjelezhetné meg, hogy a Rend mellé áll azon rendtársak mellé, akik lehetetlen helyzetbe kerültek.

Fordult elő szintén csak néhány esetben, talán számuk az öt főt sem haladja meg, hogy elengedtük az éves személyi hozzájárulásuk megfizetését, segítve őket anyagi nehézségek megoldásában.

Megesett, hogy kapott rendtársunk – többségében a külhoni törzsszékek anyagi támogatásaként jelentős pénzösszeget -, családtagjaik tragédiájának enyhítésére.

Többször fordult elő, hogy célzott támogatásként pénzt gyűjtöttünk meghatározott célokra a rendtagok éves személyi hozzájárulásukon felül, önkéntes alapon. Hangsúlyozom, hogy történtek mindezek magyarországi törzskapitányságom idején szigorúan bizonylatokkal elszámolt, az aktuális pénzügyi jelentésekben máig visszavezethető módon! Akkor, abban az időben nem történt semmiféle “pénzmutyizás”, tessék ezt tőlem elfogadni! Hogy előttem és utánam mi történt én nem ismerem, ez nem az én felelősségem!

Azt azért figyelembe kell venni ma is, hogy annak idején is az itthoni létszám befizetéseiből még ha azt feltételezzük, hogy mindenki rendszeresen teljesítette volna személyi hozzájárulásának befizetését, talán évente egy alkalommal tudtuk volna finanszírozni az évente négy alkalommal megjelenő rendszeres újságunk előállítási, postázási költségeit. A hiányzó pénzt mindenkor az annyiszor elátkozott külföldi pénztárból kaptuk. Az ott folyt pénzügyi tranzakciókról nekem nem volt tudomásom, de tény, hogy nélkülük nem jelenhettünk volna meg még a rendszeres újságokkal sem.

Hogy most, 2017-ben pénzügyileg mi folyik a Vitézi Rendben nem tudhatom miután én 2013. májusában még a Rendből is töröltettem nevemet.

.

.

Most pedig, ha már ennyi negatívumot soroltam fel, engedje meg nekem Kedves Olvasó, hogy ez eddigiektől egy sokkal fontosabb tényt említsek meg, mert ez is hozzátartozik honlapom “Véleményem a mai vitézségről” szóló bejegyzéséhez.

Nagy örömömre szolgál, hogy a Vitézi Rendben nagyon sok olyan embert ismerhettem meg, idehaza és külföldön élőket, akikkel egyébként bizonyára soha sem  találkoztam volna. Többükkel, sőt családtagjaikkal is igen jó, szinte már baráti viszony alakult ki, mely máig is tart függetlenül attól, hogy én távoztam a Rendből. Találkozunk személyesen, beszélünk telefonon vagy éppen az interneten tartjuk a kapcsolatot. Szerintem ez a Rend, ennek is kellene lennie a Vitézi Rendnek.

Hogy nem fordultak el tőlem, azt nagyon megtisztelőnek tartom és nagy szeretettel megköszönöm. Hiszen nekem nem Velük volt bajom, hanem néhány posztjához görcsösen ragaszkodó, vagy semmitmondó tisztségekre törő díszhuszárral vagy csak úgy alapból kötekedővel.

Köszönöm Önöknek, köszönöm Nektek általam nagyra tartott Kedves volt Rendtársaim!

.

.

.

És akkor vissza a bevezetőmben olasható gondolataihoz:

.

Közel öt éve annak, amikor számomra teljesen érthetetlen, hogy azok közül a fotók közül, amiket évekkel ezelőtt többségében magyarországi első világháborús emlékművekről készítettem és gyanútlanul mindegyiket elküldtem Tassányi úrnak, most nevem feltüntetése nélkül közli a Hírmondóban. És miután ezt felemlíteni bátorkodtam, még hazugságba is keveredik, amikor azt állítja, hogy Békés város honlapjáról vette a fotót. Ami nem igaz, ha tüzetesen megnézzük a szóban forgó fényképeket. Aki meg nem mond igazat, arra azt mondják mifelénk, hogy hazudik.

Nem kellett volna semmit tenni, csak beismerni mulasztását, elnézést kérni és megtenni a helyreigazítást. E helyett a valótlan érvelésére ragadtatja magát. Az erre reagálva írott második levelemre nem méltóztatott válaszolni sem.

Azért szerzői jogomat mégis megsértette és figyelmeztetésem ellenére sem vette figyelembe az általam leírtakat, ezért került most ide ezzel kapcsolatos magánvéleményem egy része.

.

Kedves Olvasó!

Türelmét, érdeklődését megköszönve maradok tisztelettel:

.

.

Debrecen, 2018. január 25.

.

vitéz Csizmadia József