Véleményem a mai vitézségről


.

Engem apai Nagyapám várományosaként avattak vitézzé, aki a Nagy Háborúban több évi katonáskodása alatt, közkatonaként szerzett Bronz, Kisezüst, Nagyezüst, Vitézségi Érem kitüntetettjeként került avatásra 1942-ben. Az ezzel kapcsolatos igazolások, dokumentumok rendelkezésemre állnak, melyeket többször bemutattam már, ezekkel igazoltam korábban egyenes ági leszármazottként, vitézzé avatásom kérelmét is.

Kifejezetten Nagyapám nyomdokaiban, a magyar baka-sors iránti tiszteletet, a vitézség egykori eszmeiségét szerettem volna ápolni, míg 2013 májusában magam kértem törlésemet a Vitézi Rendből.

Véleményem szerint, legnagyobb sajnálatomra, ezekre a számomra fontos értékekre, értékek ápolására “nem volt időnk”, ami engem hallatlanul zavart.

Azért büszke vagyok felmenőmre, kis öreg Nagyapámra. Holmi pozíciókért, sokak által áhított “hatalmas kitüntetésekért”, nem hagytam emlékét meggyalázni! Még akkor sem, ha valakinek e döntésem nem tetszik. Aki távozásom okáról engem nem kérdezett meg, de sunyin, a hátam mögött ítélkezik, annak nincs joga a Vitézi Rendből önként való távozásomat semmilyen formában bírálni! Vegye ezt tudomásul!

Hangsúlyozom, hogy a Vitézi Rendből önként léptem ki, mert egyik ilyen elnevezésű alakulatnak sem akarnék tagja lenni! Viszont a vitézi címemről véletlenül sem mondtam le, mert azt derék Nagyapámtól örököltem, amihez a mostani úgymond “Rendeknek”,  semmi közük nincs!

Derék Nagyapám örökségébe én, az ő hozzájárulásuk nélkül is jogosan léphetek! Nehogy már ennek jogosságát bárki is megkérdőjelezhetné.

Sehol nem voltak, évtizedekkel később születtek a mostani hatalmasságok, amikor társaival együtt Nagyapám, az első világháború poklában, Doberdó térségében előbb említett kitüntetéseit szerezte.

Megértem azt, hogy azoknak akik saját képükre faragott bálványok imádását várták el tőlem, amire nem voltam hajlandó, szúrja a szemüket az itt leírtak. A kormányzó úr idejében is ki lehetett lépni a Vitézi Rendből, mint ahogyan olvashatunk ezekről a korabeli hivatalos Közlönyökben.

Hozzá kell tenni, hogy hallatlan örültek azért néhányan, hogy eltűntem útjukból, megszabadultak ezzel egy tehertől, mert annak vették véleménynyilvánításomat nagyon sok esetben. Nélkülem viszont azt csinálnak amit akarnak, lelkük rajta!

Engem a Vitézi Rendből akaratom ellenére nem tudtak volna eltávolítani, mert nem találtak volna rajtam “fogáspontot”. Pontosan úgy, mint amikor néhány évi országos törzskapitányi tisztségem idején sem, mert arról is magam mondtam le azok után, hogy velem szemben az én elvárásaimmal ellentétes módon viselkedtek a Rend vezetői közül néhányan. Többen nevetségesen tíz körömmel ragaszkodnak posztjukhoz, szeretnének minél jobban előrelépni a ranglétrán, a hideg rázza őket, hogy onnan lecsússzanak, de kérdezem miért? Miért van szükség mindenáron átvinni néha nyakatekert elképzelésüket, amikor megtapasztalhatták már többször, hogy az azzal nem egyetértők vérmérsékletüktől függően vagy ellenállnak, vagy otthagyják őket, szakadást okoznak a Rendben. Nem volt még elég a Rend darabokra töréséből, kérdezem itt meg, de úgysem válaszolnak, mert szerintük ők a mindentudó bölcsek, és rajtuk kívül senkinek sem lehet véleménye, mert az már a Kódex előírásainak megszegése, a Rend elöljáróinak megsértése. Még jó, hogy van Kódex, arra mindig lehet hivatkozni, de legalább ők ismernék azt, mert erre is lesz mindjárt ellenpélda, kiderül nemsoká.

Nagyon tévednek abban a Rend vezetői, hogy kizárólag ők a vitézi hagyományok hű ápolói. Csak ők tudnak felmenőinkre tisztességgel emlékezni. Önök szerint, tisztelt Elöljárók, az a néhány ezer közvitéz akiket Önök lekezelnek, azok már nem is számítanak? Ők, mármint a Rend egyszerű tagjai csak akkor jönnek számításba, amikor elvárják tőlük az éves anyagi hozzájárulás befizetését, és a továbbiakban az esetek többségében szóba sem kerülnek. Pedig Ők azok, akik mindenféle hátsó szándék nélkül akarják felmenőik emlékét ápolni, akár közösségben, akár azon kívül, családjukban, ami szerintem sokkal fontosabb, mint az Önök köré gyűlt, Önök gondolatait lesők hiteltelen tevékenysége. Nem tűnik fel Önöknek, hogy az előbb említett, az 1990-es évek közepén néhány ezerre tehető vitézi létszám mostanára néhány száz főre csökkent? Nem gondolják, hogy ennek oka lehet az Önök elfogadhatatlan intézkedéssorozata is? Nem gondolják, hogy ez a tendencia az Önök felelőssége is? Érdemes lenne néha a tükörbe nézni, és elgondolkodni!

Azért engedtessék meg nekem az irányú magánvéleményemnek hangot adni – az előzőekben és ezután itt leírtak mellett -, miszerint az utóbbi évtizedekben a Vitézi Rendben folyt balhékat, a közel féltucatnyi szakadások mindegyikét kivétel nélkül mindet, a Vitézi Rend valamilyen szintű vezetői okozták. Maguk előtt tartva a “pajzsot”, a Kódex előírásait, miszerint a Rend tagjai az elöljárónak mindenkor kötelesek engedelmeskedni. Az egyszerű rendtagnak ezekről igen kevés információ áll, állt rendelkezésére. Nem kéne azért ezt a folyamatot átgondolni?

Fentiekkel kapcsolatban nekem akkor is ez a véleményem, ha ez “nem illik be a képbe”! Meggyőződésem, hogy az én távozásom nincs ellentétben a korabeli vitézi eszmeiséggel. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy a saját kérésemre való törlésem kérelmének időpontjában semmilyen, abban az időpontban érvényes szabályt nem szegtem meg! Sem a magyar törvényeket, sem a Vitézi Rend Kódexét, még akkor sem, ha azt utólag módosítanák, de ezt törvényesen visszamenőleg nem tehetik meg!

Kilépésem, kilépésünk után, mivel nem csak én távoztam, jelent meg a Rend hivatalos lapjában, a Vitézek Hírmondója 2013/3 számában a következő, szerző nélküli, tehát szerkesztőségi cikknek tekinthető írás:

img171

A fenti szöveg nagyon jól hangzik, csak az itt leírtak az érvényben lévő Kódex paragrafusaival homlok egyenest ellentétesek. A Vitézi Rend alapszabályának tekinthető Kódexben, a fenti cikkben leírtakkal pontosan ellenkező rendelkezés van lefektetve, ezért egy hiteltelen, az íróját, kiadóját jellemző szöveg! Ez aztán illúzió, vagy visszaélés, – hogy szabadon idézzem írásuk címéből -, visszaélés az Önök részéről a Rend tagjaival szemben, mert ezzel a hiteltelen szöveggel szándékkal megtévesztik azok többségét, akik nem kapták, nem kaphatták meg a Kódexet. Még azok sem, akik az utóbbi években kerültek avatásra, és aláíratták velük, hogy a Rend Kódexét ismerik, úgy, hogy még nem is látták.

Tessék olvasni ezek után, az alábbiakban “A Vitézi Szék által 2005. szeptember 1-én elfogadott és életbe léptetett Vitézi Kódex, ami a Kódex V. kiadása.” alábbi fejezetét, mely a rendi tagság megszűnéséről intézkedik, és érvényben volt kilépésemkor, sőt ez a Kódex érvényes ma, 2014 januárban is! Különösen felhívom figyelmét azon díszes Vitézi Rendi vezetőknek, akik arra ragadtatták magukat, hogy nyomtatásban jelentessék meg a fenti cikkben olvasható ábrándjaikat arról, miszerint a vitézi jelvényt, Oklevelet, kitüntetéseket vissza kellene szolgáltatni a kilépőknek. Illene legalább nekik, mármint a Rend mindenható vezetőinek ismerni a saját Kódexüket, mielőtt irkálnak mindenfélét. A Kódex következő fejezetének 2/ és 4/ pontjaira tessenek figyelni nagyon jól, és azután nagyon csendben maradni, igen tisztelt vitézi elöljárók! Ugyancsak ajánlom figyelmébe az előbbiek gondolatait rebegve figyelőknek, akik az áhított kitüntetések, a szamárlétrán való előrelépésük reményében bólogató Jánosként dicsőítik a fenti cikkben olvashatókat. Megkockáztatom, hogy utóbbiak többsége sem ismeri a Kódexet. De az alábbi fejezet 6/ pontja is gondolkodóba ejthet néhány “vitézt”.

Másolat a fent említett Kódexből:

img172Engem a mások számára mindent megérő, áhított tisztségek soha nem érdekeltek, nem érdekeltek a kitüntetések, meg hasonlók. Nem ezekért dolgoztam! A szamárlétrán elfoglalt tisztségeimet, vitézi alhadnagytól a magyarországi országos törzskapitányig, munkám után kaptam éppúgy, mint lelkiismeretes munkámmal érdemeltem ki talán a Vitézi Rendben jelenleg érvényben lévő majd minden kitüntetését. Munkám során az alábbi kitüntetéseket kaptam:

img005

E kitüntetések igazolványai, oklevelei rendelkezésemre állnak.

Tessék már ezeket is érvényteleníteni utólag hiteltelenül! Adom az ötletet a mindenható döntéshozóknak.

Szerettem volna minden tisztségemben érvényesíteni felmenőink hagyományainak megfelelő ápolásával kapcsolatos, magam számára felállított elvárásaimat. Melyek azért szigorúbbak voltak mindennemű hivatalosan megfogalmazott céloktól, az én elgondolásom szerint. Nem engedték! Be kell vallanom, hogy tévedtem akkor, amikor arra gondoltam, hogy hol máshol, mint a Vitézi Rendben ne tudnánk erről egységesen gondolkodni, senkit nem bántva, de büszkén vállalva elődeink eszmeiségét.

Nem hagyták elgondolásomat végigvinni, belekényszerítettek egy “mókuskerékbe”, amit csak hajtottunk teljesen feleslegesen, semmilyen eredmény nélkül! Sőt!?

Ezt elégeltem meg, és távoztam. Talán bizonyíthatom e honlapomon megjelent eddigi írásaim alapján, hogy én még mindig ragaszkodom eredeti elgondolásomhoz. Itt most nem tudják cenzúrázni gondolataimat, nem akadályozhatják meg azok nyilvánosságra hozását, és ez fáj “néhány öntelt Nagyhatalmúnak”.

Kijelenthetem, írásos dokumentumokkal bizonyítani tudom, hogy távozásomkor – az ezzel kapcsolatos írásos utasításnak megfelelően -, a korábban nálam lévő, a Vitézi Rend tulajdonát képező anyagi és tárgyi eszközöket, felelős személyek jelenlétében, kivétel nélkül mindent átadtam, hiánytalanul elszámoltam azokkal.

Felemelt fejjel távoztam!

.

Így jutottam el  a kezdőlapon említett, “rendetlen” vitéz státuszáig.

.

Eredeti bejegyzés módosítva Debrecenben 2014. január 15-én, majd 2014. december 25-én.

vitéz Csizmadia József