Véleményem a mai vitézségről


.

Engem apai Nagyapám várományosaként avattak vitézzé, aki a Nagy Háborúban több évi katonáskodása alatt, közkatonaként szerzett Bronz, Kisezüst, Nagyezüst, Vitézségi Érem kitüntetettjeként került avatásra 1942-ben. Az ezzel kapcsolatos igazolások, dokumentumok rendelkezésemre állnak, melyeket többször bemutattam már, ezekkel igazoltam korábban egyenes ági leszármazottként, vitézzé avatásom kérelmét is.

Kifejezetten Nagyapám nyomdokaiban, a magyar baka-sors iránti tiszteletet, a vitézség egykori eszmeiségét szerettem volna ápolni, míg 2013 májusában magam kértem törlésemet a Vitézi Rendből.

Véleményem szerint, legnagyobb sajnálatomra, ezekre a számomra fontos értékekre, értékek ápolására “nem volt időnk”, ami engem hallatlanul zavart.

Azért büszke vagyok felmenőmre, kis öreg Nagyapámra. Holmi pozíciókért, sokak által áhított “hatalmas kitüntetésekért”, nem hagytam emlékét meggyalázni! Még akkor sem, ha valakinek e döntésem nem tetszik. Aki távozásom okáról engem nem kérdezett meg, de sunyin, a hátam mögött ítélkezik, annak nincs joga a Vitézi Rendből önként való távozásomat semmilyen formában bírálni! Vegye ezt tudomásul!

Hangsúlyozom, hogy a Vitézi Rendből önként léptem ki, mert egyik ilyen elnevezésű alakulatnak sem akarnék tagja lenni! Viszont a vitézi címemről véletlenül sem mondtam le, mert azt derék Nagyapámtól örököltem, amihez a mostani úgymond “Rendeknek”,  semmi közük nincs!

Derék Nagyapám örökségébe én, az ő hozzájárulásuk nélkül is jogosan léphetek! Nehogy már ennek jogosságát bárki is megkérdőjelezhetné.

Sehol nem voltak, évtizedekkel később születtek a mostani hatalmasságok, amikor társaival együtt Nagyapám, az első világháború poklában, Doberdó térségében előbb említett kitüntetéseit szerezte.

Megértem azt, hogy azoknak akik saját képükre faragott bálványok imádását várták el tőlem, amire nem voltam hajlandó, szúrja a szemüket az itt leírtak. A kormányzó úr idejében is ki lehetett lépni a Vitézi Rendből, mint ahogyan olvashatunk ezekről a korabeli hivatalos Közlönyökben.

Hozzá kell tenni, hogy hallatlan örültek azért néhányan, hogy eltűntem útjukból, megszabadultak ezzel egy tehertől, mert annak vették véleménynyilvánításomat nagyon sok esetben. Nélkülem viszont azt csinálnak amit akarnak, lelkük rajta!

Engem a Vitézi Rendből akaratom ellenére nem tudtak volna eltávolítani, mert nem találtak volna rajtam “fogáspontot”. Pontosan úgy, mint amikor néhány évi országos törzskapitányi tisztségem idején sem, mert arról is magam mondtam le azok után, hogy velem szemben az én elvárásaimmal ellentétes módon viselkedtek a Rend vezetői közül néhányan. Többen nevetségesen tíz körömmel ragaszkodnak posztjukhoz, szeretnének minél jobban előrelépni a ranglétrán, a hideg rázza őket, hogy onnan lecsússzanak, de kérdezem miért? Miért van szükség mindenáron átvinni néha nyakatekert elképzelésüket, amikor megtapasztalhatták már többször, hogy az azzal nem egyetértők vérmérsékletüktől függően vagy ellenállnak, vagy otthagyják őket, szakadást okoznak a Rendben. Nem volt még elég a Rend darabokra töréséből, kérdezem itt meg, de úgysem válaszolnak, mert szerintük ők a mindentudó bölcsek, és rajtuk kívül senkinek sem lehet véleménye, mert az már a Kódex előírásainak megszegése, a Rend elöljáróinak megsértése. Még jó, hogy van Kódex, arra mindig lehet hivatkozni, de legalább ők ismernék azt, mert erre is lesz mindjárt ellenpélda, kiderül nemsoká.

Nagyon tévednek abban a Rend vezetői, hogy kizárólag ők a vitézi hagyományok hű ápolói. Csak ők tudnak felmenőinkre tisztességgel emlékezni. Önök szerint, tisztelt Elöljárók, az a néhány ezer közvitéz akiket Önök lekezelnek, azok már nem is számítanak? Ők, mármint a Rend egyszerű tagjai csak akkor jönnek számításba, amikor elvárják tőlük az éves anyagi hozzájárulás befizetését, és a továbbiakban az esetek többségében szóba sem kerülnek. Pedig Ők azok, akik mindenféle hátsó szándék nélkül akarják felmenőik emlékét ápolni, akár közösségben, akár azon kívül, családjukban, ami szerintem sokkal fontosabb, mint az Önök köré gyűlt, Önök gondolatait lesők hiteltelen tevékenysége. Nem tűnik fel Önöknek, hogy az előbb említett, az 1990-es évek közepén néhány ezerre tehető vitézi létszám mostanára néhány száz főre csökkent? Nem gondolják, hogy ennek oka lehet az Önök elfogadhatatlan intézkedéssorozata is? Nem gondolják, hogy ez a tendencia az Önök felelőssége is? Érdemes lenne néha a tükörbe nézni, és elgondolkodni!

Azért engedtessék meg nekem az irányú magánvéleményemnek hangot adni – az előzőekben és ezután itt leírtak mellett -, miszerint az utóbbi évtizedekben a Vitézi Rendben folyt balhékat, a közel féltucatnyi szakadások mindegyikét kivétel nélkül mindet, a Vitézi Rend valamilyen szintű vezetői okozták. Maguk előtt tartva a “pajzsot”, a Kódex előírásait, miszerint a Rend tagjai az elöljárónak mindenkor kötelesek engedelmeskedni. Az egyszerű rendtagnak ezekről igen kevés információ áll, állt rendelkezésére. Nem kéne azért ezt a folyamatot átgondolni?

Fentiekkel kapcsolatban nekem akkor is ez a véleményem, ha ez “nem illik be a képbe”! Meggyőződésem, hogy az én távozásom nincs ellentétben a korabeli vitézi eszmeiséggel. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy a saját kérésemre való törlésem kérelmének időpontjában semmilyen, abban az időpontban érvényes szabályt nem szegtem meg! Sem a magyar törvényeket, sem a Vitézi Rend Kódexét, még akkor sem, ha azt utólag módosítanák, de ezt törvényesen visszamenőleg nem tehetik meg!

Kilépésem, kilépésünk után, mivel nem csak én távoztam, jelent meg a Rend hivatalos lapjában, a Vitézek Hírmondója 2013/3 számában a következő, szerző nélküli, tehát szerkesztőségi cikknek tekinthető írás:

img171

A fenti szöveg nagyon jól hangzik, csak az itt leírtak az érvényben lévő Kódex paragrafusaival homlok egyenest ellentétesek. A Vitézi Rend alapszabályának tekinthető Kódexben, a fenti cikkben leírtakkal pontosan ellenkező rendelkezés van lefektetve, ezért egy hiteltelen, az íróját, kiadóját jellemző szöveg! Ez aztán illúzió, vagy visszaélés, – hogy szabadon idézzem írásuk címéből -, visszaélés az Önök részéről a Rend tagjaival szemben, mert ezzel a hiteltelen szöveggel szándékkal megtévesztik azok többségét, akik nem kapták, nem kaphatták meg a Kódexet. Még azok sem, akik az utóbbi években kerültek avatásra, és aláíratták velük, hogy a Rend Kódexét ismerik, úgy, hogy még nem is látták.

Tessék olvasni ezek után, az alábbiakban “A Vitézi Szék által 2005. szeptember 1-én elfogadott és életbe léptetett Vitézi Kódex, ami a Kódex V. kiadása.” alábbi fejezetét, mely a rendi tagság megszűnéséről intézkedik, és érvényben volt kilépésemkor, sőt ez a Kódex érvényes ma, 2014 januárban is! Különösen felhívom figyelmét azon díszes Vitézi Rendi vezetőknek, akik arra ragadtatták magukat, hogy nyomtatásban jelentessék meg a fenti cikkben olvasható ábrándjaikat arról, miszerint a vitézi jelvényt, Oklevelet, kitüntetéseket vissza kellene szolgáltatni a kilépőknek. Illene legalább nekik, mármint a Rend mindenható vezetőinek ismerni a saját Kódexüket, mielőtt irkálnak mindenfélét. A Kódex következő fejezetének 2/ és 4/ pontjaira tessenek figyelni nagyon jól, és azután nagyon csendben maradni, igen tisztelt vitézi elöljárók! Ugyancsak ajánlom figyelmébe az előbbiek gondolatait rebegve figyelőknek, akik az áhított kitüntetések, a szamárlétrán való előrelépésük reményében bólogató Jánosként dicsőítik a fenti cikkben olvashatókat. Megkockáztatom, hogy utóbbiak többsége sem ismeri a Kódexet. De az alábbi fejezet 6/ pontja is gondolkodóba ejthet néhány “vitézt”.

Másolat a fent említett Kódexből:

img172Engem a mások számára mindent megérő, áhított tisztségek soha nem érdekeltek, nem érdekeltek a kitüntetések, meg hasonlók. Nem ezekért dolgoztam! A szamárlétrán elfoglalt tisztségeimet, vitézi alhadnagytól a magyarországi országos törzskapitányig, munkám után kaptam éppúgy, mint lelkiismeretes munkámmal érdemeltem ki talán a Vitézi Rendben jelenleg érvényben lévő majd minden kitüntetését. Munkám során az alábbi kitüntetéseket kaptam:

img005

E kitüntetések igazolványai, oklevelei rendelkezésemre állnak.

Tessék már ezeket is érvényteleníteni utólag hiteltelenül! Adom az ötletet a mindenható döntéshozóknak.

Szerettem volna minden tisztségemben érvényesíteni felmenőink hagyományainak megfelelő ápolásával kapcsolatos, magam számára felállított elvárásaimat. Melyek azért szigorúbbak voltak mindennemű hivatalosan megfogalmazott céloktól, az én elgondolásom szerint. Nem engedték! Be kell vallanom, hogy tévedtem akkor, amikor arra gondoltam, hogy hol máshol, mint a Vitézi Rendben ne tudnánk erről egységesen gondolkodni, senkit nem bántva, de büszkén vállalva elődeink eszmeiségét.

Nem hagyták elgondolásomat végigvinni, belekényszerítettek egy “mókuskerékbe”, amit csak hajtottunk teljesen feleslegesen, semmilyen eredmény nélkül! Sőt!?

Ezt elégeltem meg, és távoztam. Talán bizonyíthatom e honlapomon megjelent eddigi írásaim alapján, hogy én még mindig ragaszkodom eredeti elgondolásomhoz. Itt most nem tudják cenzúrázni gondolataimat, nem akadályozhatják meg azok nyilvánosságra hozását, és ez fáj “néhány öntelt Nagyhatalmúnak”.

Kijelenthetem, írásos dokumentumokkal bizonyítani tudom, hogy távozásomkor – az ezzel kapcsolatos írásos utasításnak megfelelően -, a korábban nálam lévő, a Vitézi Rend tulajdonát képező anyagi és tárgyi eszközöket, felelős személyek jelenlétében, kivétel nélkül mindent átadtam, hiánytalanul elszámoltam azokkal.

Felemelt fejjel távoztam!

.

Így jutottam el  a kezdőlapon említett, “rendetlen” vitéz státuszáig.

.

Eredeti bejegyzés módosítva Debrecenben 2014. január 15-én, majd 2014. december 25-én.

vitéz Csizmadia József

.

.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Telnek az évek, folynak a vitéz avatások. Minden szinten, szinte minden “Vitézi Rend” megrendezi saját avatását kicsiny hazánkban. Gyorsan teszem hozzá, hogy 1992 óta, amikortól a II. világháború után Magyarországon ismét működhetett a Vitézi Rend, akkor még egyként, abból szakadtak ki egy kivételével a mai formácíók, amire utaltam már korábban.

Ilyen avatás egyikének videó felvételén elhangzottakból idézem a következőket:

.

Mikrofon elé lép a narrátor és mondja:

.

„Felkérem Thuránszky István evangélikus lelkész urat, mondja el ünnepi gondolatait.

.

Ünneplő Gyülekezet!

Nem tudom, hogy a választékosság igénye mondatta-e, a konferansziéval, hogy nekem a gondolataimat kell elmondani az előttem szólók Isten üzenetét és igehirdetést tartottak, de akkor én veszem a bátorságot és a szabadságot, hogy a gondolataimat mondjam el.

Ezek a gondolatok, vagy ez a gondolat egyébként Isten igéjéhez kötött gondolat igyekszik lenni.

Amikor megkaptam a felkérést arra, hogy jöjjek el, én nem vagyok vitéz és a Vitézi Rendhez semmi közöm, akkor fölmerült bennem a kérdés, hogy ez vajon nem csupán felnőttek játéka-e, nem csupán olyan embereknek, akiknek már mindene megvan, szép autó, nagy ház, jó beosztás, még hiányzik valami szereplési vágy vagy szereplési lehetőség és ők így szerepelnek egymás közt.

Amikor olvasom a Vitézi Eskü szövegét, akkor azt látom benne, hogy akik vitézek, vagy vitézek szeretnének lenni, azok elkötelezik magukat arra, hogy minden keresztény ellenes és nemzet ellenes erőnek ellenálljanak és azellen fölvegyék a harcot. Ez a világ valóban nemzetellenes, keresztényellenes és mint ilyen, ember ellenes, és ez ellen föl kel venni vitéznek és nem vitéznek a harcot.

Azonban ez a világ azért ilyen sikeres abban a…, annak az eszmének a terjesztésében, hogy mindenki a maga szerencséjének, maga életének az ura, kovácsa, mindenki maga törjön előre, nem számít a nemzet, nem számít a hit. Önzésre épül ez a mai világ. Azért olyan sikeres, mert az önzés bennünk van. És aki vitéz akar lenni, annak nem elsősorban a külső, nemzetellenes és keresztényellenes erők ellen kell küzdeni, hanem az őbenne levő hitványság ellen és önzés ellen, mert minden emberben ott van az önzés, ott van a hitványság. És ahogyan a pátosz, őszintétlenség esetén nevetségessé válik, úgy a vitézség vagy a Vitézi Rendhez tartozás megmosolyogtató, ha nem látszik mögötte az őszinte küzdelem a saját hitványság, a saját önzés ellen. Ha nem érződik ki, hogy valaki őszintén küzd az ember volttal együtt járó gyengeségek ellen.

Vitéznek lenni annyit jelent, lovagiasnak lenni, bátornak lenni, nagylelkűnek lenni, önzetlennek lenni.

Adjon Isten ehhez erőt és nekibuzdulást mindnyájunknak, vitézeknek és nem vitézeknek, hogy a bennünk levő gyengeség ellen harcoljunk először és csak utána keressük azt, ami kívül van.

Köszönöm!”

 

Forrás: YouTtube: https://www.youtube.com/watch?v=TlEFM2f3t48 14:18-tól, 18:18 percig terjedően

.

.

Kedves Olvasó!

Kérdezheti, hogy miért is idéztem az előbbieket?

Azért, mert tőlem teljesen függetlenül egy külső személy beszédében teljesen jól látja a Vitézi Rend ellehetetlenítését, a vitézi eszmeiség sárba tiprását az akarnokok, kivagyiak által. Az én nagyapám Dobárdónál álmodni sem lett volna képes, hogy mivé válik az éveken keresztül a poklok poklában vívott öldöklő küzdelmük mostanára. Megy a nyomulás a kitüntetésekért, pozíciókért. Kapják is rendesen, csak jó nagyokat kell hajbókolni.

Hajrá!

Ezt elégeltem meg és önként távoztam, mint erről előbb írtam. Az viszont meglepett, hogy a Vitézi Szék tagjai csak töredékében képviseltették magukat.

Azért a kormányzó úr is megirigyelné a hintós vonulást az avatás utáni ebédre. De hiszen két hintóval hogyan szállították a népet?

Vagy csak egyszer fordultak az arra “érdemesekkel”? A többi meg ballaghatott saját lábán.

Nem tudom, de nem is igen érdekel méltóságos uraimék válasza, mert úgyis hiteltelen lenne.

.

Gondolataim végén azért hadd hívjam fel figyelmét Kedves Olvasó, Thuránszky István evangélikus lelkész úrra.

Tessék “beütni”, és lelkészi tevékenysége mellett igen szép sportsikeréről olvashat! Nem utolsó sorban debreceniként vagyok arra büszke, hogy azt városunk sportcsarnokában érte el.

Gratulálok Nagytiszteletű Úr, sportsikereiért és nem utolsó sorban beidézett gondolataiért!

.

.

Debrecen, 2017. november 10.

.

vitéz Csizmadia József