Pavillon gyalogsági laktanya


 

Tisztelt Olvasó!

Kedves érdeklődő!

.

Tisztelettel üdvözlöm az általam elképzelt, bevezetőmben vázolt, debreceni katonai vonatkozású ingatlanok bemutatása tárgyában született következő anyag olvasójaként.

Ezúttal egy sokak számára híres, mások emlékei szerint hírhedt, de minden bizonnyal városunk és térségünk egyik jelentős katonamúltjával összefüggésbe hozható mostanára már csak volt laktanyát szeretnék figyelmébe ajánlani, az egykori “Pavillon” Cs. és kir. gyalogsági laktanya épületegyüttesét.

Túl a tényadatokon, az előzőektől eltérően egyéb szempontok is vezetnek, amikor e laktanya bemutatására teszek kísérletet. Írásom végére talán kiderül, hogy mire utalok ezzel.

Ez esetben is igen szerteágazóan kellene bemutatni a laktanya történetét, korszakait, meg minden olyan információt, melyre kíváncsi lehet az érdeklődő. Gyanítom, hogy nekem ez most sem fog sikerülni. Nem is ez a célom, hiszen könyvek oldalain mindenki olvashat erről. Szeretném viszont egy más megvilágításba helyezni a Pavillonnal kapcsolatos adatokat, emlékeket. Ha idejét szánja ezek elolvasására, remélem nem bánja meg, érdeklődését tisztelettel megköszönöm.

A ezred alapítását Mária Terézia császárnő és királyné engedélyezte Bécsben 1755. december 15-én kelt kéziratában, melyben gróf Pálffy Jánost ezredessé nevezte ki. Az ezred felerészben horvátokból alakult. Toborzást Pozsony, Nyitra, Árva, Túróc, Trencsén, Gömör, Zemplén magyarországi vármegyékben tartottak. Budáról 1757-ben indulnak Csehországba, és bekapcsolódnak a már tartó hétéves háborúba, melynek végére igen nagy veszteséget szenvedett az ezred.

1769-ben kapta az ezred a 39-es sorolási számot és a piros hajtókás fehér gombos 39-es számmal ellátott egyenruhát.

A 39. gyalogezred a Habsburg-család érdekeinek védelmére született, azért élt és azért is halt meg. Talán nem is volt béke Európában attól kezdve, hogy a 39. gyalogezred megalakult. Sorra jöttek a háborúk egymás után. A már említett hétéves háború, majd Lengyelország feloszlása, a bajor örökösödési háború, a török-osztrák háború. Majd 1792-től rövid megszakításokkal 23 évig tartó francia és napóleoni háború, melyben a 39. gyalogezred egyes zászlóaljai szünet nélkül küzdenek. 1793-ban tizenöt, 1794-ben huszonhárom ütközetben vett részt az ezred.

1809-ben Máramaros, Ugocsa, Szatmár, Szabolcs vármegyékből kerül ki az ezred s Debrecen és Szatmár a gyűjtőállomások. Ettől kezdve vannak debreceniek is a 39. gyalogezredben. (1)

A 39. gyalogezredről könyveket írtak korábban. Tetteiket, hős harcaikat, háborúk során meghalt hősök emlékét őrzik e könyvek megsárgult lapjai. Bármennyire is érdekel engem minden amit megtudhatunk a Róluk írottakból, én most inkább mégis visszatérek debreceni laktanyájuk, a Pavillon bemutatásához. Meg aztán honnan is venném a bátorságot, hogy újraírjam vérzivataros történetüket? Annál is inkább, mivel az alakulatról szóló könyvekben én nem találtam a debreceni laktanyájukról, a Pavillonról semmilyen információt.

Bizonyára sokan ismerik, hogy a Pavillon laktanya volt a debreceni Császári és királyi gyalogsági laktanya.

Számomra jelenleg ismeretlen időpontban készült a következő elhelyezési rajz.(2) Megfigyelhetjük, hogy csupán két épületet jelölnek rajta. A későbbi időben megvalósult épületek körvonalai csak vázlatos formában láthatók rajta, mely kiegészítést feltehetően jóval később rajzolták erre a rajzra.

59

A laktanyát Antalfy József Könyv-és papírkereskedése által 1927-ben kiadott térkép részletén láthatjuk a Pavillon gyal.lakt. felirattal megjelölve: (3)

Pav_1927_es_terkepreszlet_PJ_tol

Érdekesnek tűnhet a mai Vámospércsi út akkori vonalvezetése. Valamint a Méliusz térről a mostani Vámospércsi út irányába a Baross utcáig terjedő szakaszon még nincs utca, hanem beépített terület látható.

A laktanyáról korabeli felvételek: (4)

Arcanum_Zemplén_Muzeum_41Arcanum_Zemplén_Muzeum_43

És a nemrég készült fotóim:

DSC_4747 DSC_4749DSC_4750 DSC_4752 DSC_4753DSC_4755 DSC_4757

A laktanyáról készült következő térrajzot Temesváron dátumozták, 1900 februárban:(9)

DVT-1507

A laktanya térrajzát 1923-ban és 1938-ban, az alábbiakban láthatjuk: (3)

24 67DSCF1956 DSCF1957

1936 szeptemberi dátumozás olvasható a következő rajzon, mely szintén a Pavillon laktanyát mutatja.(6)

img219a_stitch

Az előzőekhez hasonlóan végigkövethetjük ezen a rajzon az egykori, és még ma is álló épületeket. Az épületek számozása igazodik a korábbiakhoz, ezen elindulva igyekszem azokat bemutatni a következőkben.

A “Részletes törzskönyvi adatok” alapján összeállított alábbi felsorolás szerint, rátérek a laktanya azon épületeinek ismertetésére, melyekről anyagot találtam. (3)

.

A laktanya épületei egykor:

“I. Tisztilak és étkezde

II. Törzsépület

III. Legénységi épület

III.A. Garage épület

IV. Konyha és torna épület

IV.A. Szin épület

V. Legénységi épület

V.A. Istálló épület

VI. Altiszti és markotányos épület

VII. Legénységi épület

VIII. Gyengélkedő épület

IX. Legénységi épület

IX.A. Hadikonyha épület

X. Legénységi épület

XI. Fürdő és fegyvermester épület

XII. Fogda épület

XIII. Raktár épület

XIV. Raktár épület

XV. Kocsiszín épület

XVI. Sertés és baromfi ól

XVII. Sertés és baromfi ól

XVIII. Sertés és baromfi ól

XIX. Sertés fürdő

XX. Sertés ól

XX.A. Árnyékszék

XXI. Tekepálya

XXII. Házi lövölde (árok építmény nélkül)

XXIII.- XXV. Közelharcz gyakorlótér (árok építmény nélkül)

XXVI. Teniszpálya (építmény nélkül)

XXVII. Szemét tartó

XXVIII. Szemét tartó

K. Kút ejektoros

KI. Fúrott kút 80 m mély

KII. Ásott kút 20 m mély

Kerítések”

Most pedig sorra veszem az épületeket, igyekszem azokat bemutatni.

.

I. Tisztilak és étkezde:

.

Mely épület az alábbi fotón a laktanya bejárattól bal oldalon látható.(4)

Pav4b

Mostani felvételeken így néz ki:

DSC_4754 DSC_4756 DSC_4758DSC_6666DSC_6670 (2)DSC_6679 (2)DSC_6680 (2)DSC_6681 (2)DSC_6682 (2)DSC_6683 (2)DSC_6684DSC_6685DSC_6687

Levéltári kutatásaim során nagy örömmel lapozgattam az eredeti, 1892-ban készült tervrajzokat. Egyszerűen csak ámuldoztam amikor kezembe kerültek az olyan részletességgel megrajzolt tervek, melyekhez hasonlót még soha nem láttam. A díszterem ablakainak, ajtóinak olyan részletes tervei, melyeken a nyílászárók deszkáinak erezetét egyenként rajzolta le a tervezője, hangsúlyozom, 1892-ben. Sehol foto shop, meg hasonló mostanára szokásos mindenféle számítógépes program. Tusrajz kézzel, ahogyan akkor szokták, de gyönyörű! Ajánlom jó szívvel, mindazoknak, akiket érdekel e téma. Tessék keresni az R. 194./1-60. jelű, itt-ott szakadozott, ezzel együtt is szerintem nagyon értékes, gyönyörű, eredeti iratcsomagot!

Írom ezt most, 2015. áprilisban, mielőtt úgy járnék, mint a Szent Anna templomban általam megtalált 39-esekre emlékező hatalmas emléktábla fellelése esetén, hogy utólag mások tulajdonították magukénak annak megtalálását. Nyilatkozták sajtóban, televízióban, olvashatjuk dicsőségüket az interneten. Nem vágyom én dicsőségre, de a hitelesség azért elvárható. Arról a tábláról a legutóbbi évtizedekben mégis én készítettem az első fotókat, még akkor is, ha annak tényét “lenyúlták” tőlem.

A Pavillon eredeti tervrajzai természetesen nem az enyémek, még akkor sem, ha kifizettem másolatukért a Levéltár szabályzatában megszabott díjat. Amikor kikértem a Levéltárból e rajzokat, talán több évtizedes por lepte a dossziét, igen régen nem vették azt le a polcról. Ennek ellenére örültem, hogy kezembe kerülhetett.

Különösen ajánlom mindazoknak figyelmébe az előbbi pár mondatos kitérő után a Pavillon eredeti tervrajzait, akik keze-között megfordult már pausz, redisztoll, tus és hasonlók, még akkor is, ha a téma nem is érdekelné őket részleteiben. Tudtak azért elődeink is mindenféle mai számítógépes csudamicsoda nélkül is.

Tessék itt megcsodálni az eredeti, 1892. augusztus 24-i dátummal ellátott tervrajzokból egy válogatást!(2)

02 12 1815 16 2328 29 3910 11 19 2047 52 56

Tessék csak visszamenni az utolsó két képre! Légbeszívó szerkezet az 1892-ben készült tervrajzon! Még ma is becsületünkre válna egy hasonló szerkezet, de még kevés kivétellel ennek igénye sem merül(het) fel bennünk. De elődeink akkor, több mint 120 évvel, két-három emberöltővel ezelőtt megcsinálták.

E tervrajzokon szereplő dátummal kapcsolatban had jegyezzem meg, hogy olvastam valahol, hogy némi bizonytalanság tapasztalható a laktanya építésének idejével. Ugyanis a már előbb bemutatott fotók egyikén a laktanya főbejárata fölött az 1842-es évszám olvasható. Az előbbi tervrajzokat ötven évvel későbbre dátumozták. Én mégis a tervrajzokon több helyen látható dátumot fogadom el hitelesnek. Az 1842-es dátum valószínű a laktanya történetének egy másik eseményéhez köthető, esetleg egy korábbi épület építéséhez. Talán egyszer megtudjuk, hogy hogyan is volt valójában.

Előbbi gondolataimnak ellentmond, vagy még inkább elbizonytalanít, hogy kaptam egy anyagot(3) 1867-1876 közötti Debreceni emlékek között mely a Déri Múzeum anyagából származik, ezek között az alábbi rajzot:

PAVILLON_LAKTANYA

Ezen a rajzon látható épület – az ablakok osztása szerint is -, a később bemutatásra kerülő  VI. Altiszti és markotányos épületnek néz ki. Ebben is működik jelenleg a Kossuth Gimnázium. Miért is feltételeznénk, hogy rajzolója nem a legjobb tudása szerint ábrázolta volna az akkori épületet, körülötte kis házakkal, 1867-1876 között valamikor. 

.

Kutatom a laktanya múltját. Igyekszem beszerezni minden olyan információt amiről úgy gondolom, hogy esetleg érdekelhet valakit. Lapozom a régi újságokat és csak egyre mélyebbre süllyedek, mármint az olvasottak miatti elkeseredés lesz úrrá rajtam.

Másolt lapok kezemben a “Debreceni Városvédő” folyóiratból, de nem derül ki, hogy mikor jelent meg. Néhány gondolat abból:

“… Debrecen hazánk hadtörténetének kiemelkedő központja volt. Akik itt állomásoztak a nemzetnek dicsőségére, idegen uralkodóknak hasznára a legdrágábbat, életüket adták. Azoknak emlékét itt, állomáshelyükön kell kőbe vésni és keresni.

A Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület már 1990-ben tudott arról, hogy a volt Pavilon Laktanyában egy, a katonák és civilek szeme elől eltitkolt művészi alkotás rejtőzködik. Ez egy barokk-klasszicista stílusú, festett mennyezetű “lovagterem”. …”

 

Az előbb látott 1892-es tervrajzokon így álmodta meg tervezője, “Tiszti-étterem”-nek.(2)

01

És tovább a “Debreceni Városvédő” folyóiratban olvasható gondolatokból:

 

” … FÉLELEM A MÚLT DICSŐ TETTEITŐL

A II. világháború után a laktanya Bocskai István nevét vette föl. 1945-46-47 években több, mint 200 ezer, Szovjetunióból hazatért magyar hadifogolynak adott első ízben hazai ellátást és itthoni étket.

A Bocskai Laktanyában az 1950-60-as években az elmúlt rendszer igyekezett eltitkolni mindazokat az emlékeket, melyek az elődök legendás tetteit megörökítették. Így a baloldali törzsépületben lévő lovagtermet a teljes kupola alatt kb. 3 méterre egy felülbordázott, túlméretezett álmennyezettel elzárták. Az álmennyezet alatt a díszterem területét vékony válaszfalakkal és értéktelen lambériákkal felaprózták, tiszti lakásokká alakították. A történelmi emlékek eltitkolása olyan jól sikerült, hogy akik a 60-as évek után a Bocskai Laktanyában katonáskodtak, még azok sem tudtak létezéséről.

A titoknak végül is 1964-ben egy vezeték meghibásodása vetett véget.”

A karbantartó egy tűzoltó létráról javította ki a meghibásodást.

“… Dolga végeztével bekukkantott egy kis ablakon. Amit az ablakon belül látott, nemcsak őt magát, hanem feljebbvalóit is meglepte. A “felfedezést” meg a “felfedezőt” is hamar elhallgattatták.

A MAGYAR HONVÉDSÉG SORSÁRA HAGYTA AZ ÉRTÉKES ÉPÜLETRENDSZERT

Az akkori politikának megfelelően így “átalakított” törzsépületben, valamint a további legénységi szállásokon a Magyar Honvédség 1990-ig állomásozott. Ekkor a teljes, több mint két holdnyi területen lévő laktanya-együttesből kiköltöztek. Mindent a sorsára hagytak, a jobb oldali törzsépület kivételével, ahol a Katonai Ügyészség székelt. Ma úgy a törzsépületek, mint a melléképületek ablakai beverve, s falaik nedvességtől málladoznak. Szomorú látvány. 1990-től 1996-ig egyetlen szervnek, így a Magyar Honvédségnek, mint tulajdonosnak sem volt fontos, hogy az évszázados fák közt pavilon rendszerben létrehozott épületrendszert az utókornak megmentse.”

 

Írja és folytatja akkori gondolatait a volt laktanyáról Medveczky Géza, feltételezésem szerint az 1990-es évek második felében.

Szóba hozza még Medveczky úr, hogy történt egy kísérlet egy katonatiszt részéről, aki a teljes pusztulástól szándékozott megmenteni a terem márványtábláit, azokat leszereltette és egy másik laktanyába vitette.

“… Szándéka Debrecen hadtörténetének feldolgozása a Bocskai szabadságharctól napjainkig, s egy Csapat Múzeum felállítása volt. Az ezredest 1991-ben Budapestre helyezték. Az addig összegyűjtött anyagok a Budapesti Hadtörténeti Múzeumba kerültek.”

Idéztem az előbb a Városvédők által a laktanyáról írottakat. Sikerült feltárni ennek az épületnek az első emeletén lévő terem freskóját, ettől az időponttól elnevezett “lovagteremben” az oda beépített betongerendás álmennyezet lebontása után. A lovagterem elnevezés viszont érzésem szerint mintha pontatlan lenne. Kutatásaim során soha nem került kezembe erre az elnevezésre utaló korabeli irat. Többségében tiszti lakás, és étkezde név alatt található. Legfeljebb a díszterem elnevezés volt az ettől eltérő megnevezés, talán az is csak egy helyen. Maradnék is ennél a továbbiakban, ha e termet kívánom megnevezni.

Ettől függetlenül fénykorában gazdagon díszített helyiség volt ez a terem, melynek mérete 8,52 x 14,00 méter alapterületű, 6,7 méter belmagasságú, tölgyfa padló burkolattal, tagozott párkány és íves kazettákkal. Szól a részletes törzskönyvi bejegyzés e helyiségről.(3) Teljes részletezéssel olvashatjuk benne az épületre vonatkozó adatokat az ajtók tokozásától a kilincseken keresztül az ablakszerkezetekig, de a falakról ebben a helyiségben azt írja, hogy festett falak. Nem tesz említést a mennyezeti freskóról, meg az oldalkazettákban a márványtáblákról. Nagy valószínűséggel ezek a törzskönyv felvétele után készültek. Kár, hogy nem ismeretes e teljes laktanya épületeit magában foglaló törzskönyv készítésének dátuma. Igen vaskos anyag, de dátumot sehol nem találtam benne.(3)

Következő fényképeket ebben a díszteremben készítettem. Túl azon, hogy a vasbetongerendák beépítésével megrongálták a helyiség gazdagon díszített párkányait, oldalkazettáit, de olvashatunk igen sok bicskával a freskóba vésett feliratot, mely igencsak megnehezíti majd annak helyreállítását. Felelőtlen emberek primitív tevékenysége a betongerendák beépítésétől a firkálmányokig, és mindegyikük eltűntek az ismeretlenség homályába, pedig megérdemelnék, hogy kiderüljön kilétük. Megvetem cselekedetüket!

DSC_6591 DSC_6592 DSC_6593 DSC_6594

Láthatjuk hűlt helyét a 39-esek győztes csatáira emlékező eltűnt márványtábláknak.

DSC_6616 DSC_6618 DSC_6626

Az a szerencse, hogy azok leszerelésekor egy tábla már törött volt. Lehetséges, hogy ezért maradhatott a helyén. Legalább megmaradt, hogy milyen betűtípussal készültek ezek a táblák, milyen márványból, mekkorák voltak. Szerencse az is, hogy ismert az eltűnt táblák szövege:

.

ÁLMOSD

1604. okt. 15.

 

MADONA DEL MONTE

1795. jún. 24.

 

LEGNANO

1799. márc. 26.

 

NOVI

1799. aug. 15.

 

NEUMARKT

1809. ápr. 24.

 

ASPERN

1809. máj. 21-22.

 

TARVISIO

1813. okt. 7.

 

GONFLANS

1815. jún. 28.

 

ISASZEG

1849. ápr. 6.

 

IV. ISONZÓ CSATA

1915. nov. 11.

.

Ha egyszer nagyon gazdagok leszünk, akár újrakészíthetők a 39-esek Mária Terézia hétéves háborújától az első világháborúig vívott győztes ütközeteinek emléket állító tíz márványtábla.

E sorok írása időpontjáig nem volt időm az itt említett csaták részletes kutatására, de érdemes lenne ezeknek az információknak is utánajárni. A táblákról, az azokon feltüntetett csatákról kaptam leírást ismerőseimtől, Csákvári Sándor tanár úrtól, Kolozsi Sándor nyá. ezds-től, Szarka János nyá. ezds-től, mely anyag talán egy későbbi önálló fejezetként megjelenhet honlapomon.

Gondoljunk arra is, hogy, ha már csatákról emlékeztek a díszterem táblái, biztosan voltak azoknak hős áldozatai is, kikre kötelességünk méltó módon emlékezni, mint írtam már e gondolataimat honlapomon több helyen, nem biztos, hogy megfelelő eredménnyel.

Hősökről, emléktáblákról, feliratairól, kutatásokról okoskodom az előzőekben, és mostanára jutottam el odáig, hogy már-már azt hittem, hogy erről az épületről nem tudok többet írni. Sajnálkozom a régi táblák eltűnése miatt, amikor teljesen összezavar a következő információ. Korabeli iratokban böngészve találtam egy 1934. szeptember 1-jei keltezésű jegyzőkönyvet, a debreceni laktanyák karbantartására előirányzott költségek között, az alábbi tételt:(3)

Pavillon_jkv_1934_09_01.

A Pavillon tiszti étkezdéjében lévő német feliratú emléktáblák átírására terveznek be 390,- Pengőt. Majd ugyanebből az időből egy másik jegyzőkönyvben ugyanezt a tételt megerősítik:(3)

Pavillon_jkv_.

No erről eddig semmit sem tudtam. Sehol nem olvastam német feliratú táblák létezéséről, márpedig elég sok anyagot bocsátottak rendelkezésemre ismerőseim. Lehet, hogy a német feliratú táblákat váltották azok az emléktáblák, melyekről előzőekben bánatosan írtam? A 390,- Pengőből készültek volna az előzőekben leírt, majd eltűnt táblák 1934 után? Még az is lehet. De hiszen én ezt eddig véletlenül sem így gondoltam. Hova lettek a német feliratú táblák? Milyen szöveg volt azokon? Hogyan is történtek ezek annakidején? Lesz még minek utánajárni, ha egyáltalán sikerül megtudnom valamit. Mert azért ettől sokkal egyszerűbb információkra évek óta nem találok rá.

Jelenleg ennyiben tudtam összefoglalni a Pavillon laktanya I. sz. Tisztilak és étkezde épületének általam megismert információit.

.

II. Törzsépület

 

Az alábbi képeslapon, a bejárattól jobbra eső épületről van szó.(4)

Pav4bArcanum_Zemplén_Muzeum_4Arcanum_Zemplén_Muzeum_39

Manapság ilyennek láthatjuk:

DSC_6660 (2) DSC_6711DSC_6694 DSC_6700 DSC_6703 DSC_6704 DSC_6705DSC_6717 DSC_6721 DSC_6733DSC_6654 DSC_6656 DSC_6657 DSC_6661 DSC_6663.

Az épület korabeli tervrajza(2)

03 05.

E tervrajzokat megfigyelve találtam két olyan helyiséget, amit nem tudom, hogy mire szolgálhatott. A pincében van egy ajtó nélküli “Világítási-csarnok”. És van egy “Világítási verem”, mely a pincétől, földszinten, I. emeleten is be van rajzolva, sőt a padlástérben is jelölik körvonalrajzát. Nem tudom, hogy mire szolgálhatott. Érdekes, hogy a külsejében hasonló “Tiszti Lakház” épületében nincs ilyen.

.

Részlet az “épületek és építmények részletes törzskönyvi adatai”-ból(3), mint írtam már, hogy annak dátumozása ismeretlen:

.

“… II. Törzsépület:

Általános leírás

Tégla alapokon felmenő téglafalas egy emeletes épület kisrészben alápinczézve, két oldalon vakolt falakkal, faragott kőlépcsők és előlépcsőkkel. Folyosószerű kisebb pincze helyiségek tégla donga boltozatú födémmel, Falazott kémények és szellőzőcsövek a padlástérben vakolva, kettős kéménytisztító ajtócskákkal ellátva, a fedél fölötti része hézagolt nyerstéglával burkolva, vasbádog kémény toldókkal.

Födémszerkezetek mindkét emeletsorban csapos köldökgerendázat, a helyiségekben nádvakolattal, a padlástérben laptégla burkolattal.

Fedélszerkezetek:

A középrészen magasított manzárdfedél terv szerinti szerkezettel, Eternitpala fedéssel bádog csatornák és lefolyócsövekkel, fekvő padlás ablakokkal. Az oldalszárnyak szerkezete terv szerinti állószék, bádog fedélburkolattal csatornázva.

Ablakok ajtók üvegezése és mázolásával, csatornázás, vízvezeték és villany világítás berendezésével még jó karban. …”

Hasonló stílusban, korabeli nyelvezettel folytatódik az igen részletes leírás nagyon szép kézírással. Szép munka, be is mutatom ennek egy oldalát:(3)

 

DSCF7776

.

III. Legénységi épület

 .

A legénységi épületek között négy, majdnem egyforma épület található az egykori laktanya területén. Az itt bemutatásra kerülő épületről nem találtam korabeli fotót, – pontosabban később derül ki, hogy talán mégis? – ezért csak a mai felvételeimet tudom bemutatni.

DSC_6719 DSC_6723 DSC_6734 DSC_6735.

Mint ahogyan a Tisztilak és étkezde épületénél bemutathattam több eredeti tervrajzot, ezt szeretném tenni a legénységi épület, épületek esetében is, függetlenül attól, hogy ezekről csak egy rajz áll rendelkezésemre abból az anyagból.(2)  

43.

Igényes kidolgozású tervrajz, de mégsem így valósult meg az épület, hanem az alábbiakban látható rajzok szerint.(3)

20 (2) 22.

Idézhetném még ezek után a részletes épülettörzskönyv adatait, de úgy gondolom, hogy ezek a száraz adatok nemigen érdekelnek manapság talán senkit. Inkább visszatérek ennek az épületnek a bemutatását kezdő mondataimra, ahol sejtetni szándékoztam, hogy mégis volna egy korabeli fénykép, még akkor is, ha az épületből nem sok látszik.

.

Kaptam nemrég egy fényképet azzal a kísérőszöveggel, hogy azt egykor a Pavillon laktanyában készítették a szobor avatásakor.(5)

ferenc-jozsef.

Elég sokat töprengtem, hogy hol is állhatott ez a szobor? A laktanya épületeit megfigyelve én úgy gondolom, hogy ez az épületrészlet a III. Legénységi épület Nyugati homlokzata, annak is a középső része lehet.

Mostani fényképeimet itt készítettem:

DSC_7459DSC_7458.

Én úgy vélem, hogy ez előtt az épület előtt állhatott a szóban forgó Ferenc József mellszobor.

Kerestem természetesen korabeli újságokban a szobor felállításáról szóló tudósításokat, mely akkoriban igen nagyszabású esemény volt városunkban, de még jelentősebb a Pavillon történetéhez kapcsolódóan.

Beszámoltak erről a debreceni lapok, a DEBRECZEN újág, a DEBRECZENI NAGYUJSÁG, és a DEBRECENI UJSÁG is, melynek 1914 június 25-i lapszámában “A debreceni háziezred kettős ünnepe.” cím alatt a szobor helyére vonatkozó utalást találtam a következők szerint:(5)

“… A nagy kiterjedésü Pavillon laktanya első udvarán jobbról állították fel a parkban a király-szobrot, mely ezelőtt a tiszti étkezde előcsarnokában volt elhelyezve. Most a művész értékü mellszobrot csinos talapzatra emelték egy virágágy közepében. …”

Az akkori debreceni nagyszabású ünnepségről ír a DEBRECZENI FÜGGETLEN UJSÁG 1914 június 25-i lapszáma, mely pártoktól független napilapként, címoldalán adott hírt az előző napi eseményekről, “Leleplezték a debreceni király-szobrot” címmel.(5)

Ebből idézem a bevezető gondolatokat:

“… Lélekemelően szép ünnepség szinhelye volt ma a debreceni Pavillon-laktanya. A custozzai csata hős ezredének, a 39-ik közös gyalog-ezred tisztikarának lelkesedéséből emelt király-szobrot leplezték le a laktanya udvarán s az ünnepély annyira izzott a legbölcsebb és legnagyobb uralkodó iránti lelkesedéstől, annyira át volt hatva a mélységes szeretettől az agg király, a legfelsőbb Hadur iránt, hogy az ünnepély forró lángolásának hullámai egészen a trónig érnek. …”

Ilyen, és hasonló stílusban folytatódik az ünnepségről szóló tudósítás, mely ünnepen részt vettek városunk vezetői, egyházi és világi méltóságai.

Wolf János alezredes szólt a több mint 158 éves 39. gyalogezred főbb eseményeiről, győzelmeiről, hősi halottairól. Majd így folytatta:

“… Hű tiszteletteljes szeretettel és megingathatatlan ragaszkodással és hálával tekintünk fel mi mindig a mi legmagasabb hadurunkra.

Iránta való szeretetünk oly izzó, oly forró, oly lelkes volt és az is, hogy ezt mindenütt megcsodálják.

Erősítsük meg magunkat ezentul is e szeretetben, tőlünk tanulja meg az egész világ, hogy lehet mindent örömest feláldozni, ha ezt a legfelsőbb hadur java kivánja. …

Azon ujongás, ami a levegőt a magasztos uralkodóra való emlékezésnél felveri, az szellemesitse át és dicsőitse a mi ünnepünket is és ezen minket lelkesitő érzelmekkel kiáltsuk teljes szívvel: a mi császárunk és királyunk, kiért mi örömest vagyonunkat és vérünket áldozzuk, a mi rajongva szeretett legfelsőbb hadurunk, a mi legkegyelmesebb császárunk és apostoli királyunk, első Ferenc József, éljen, éljen, éljen!!!

Wolf alezredes nagyhatásu beszéde végén lehullott a lepel a szoborról. …”

Erről, a száz évvel ezelőtti ünnepségről olvashatunk még a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtárának honlapján is.

Volt még Debrecenben egy másik Ferenc József mellszobor, a Vilmos huszár laktanyában is. Erről láttam fényképet, de eddig nincs információm annak felállításának körülményéről, csak feltételezem, hogy hasonlóan történhetett, mint a Pavillonbéli ünnepség.

Tudvalevő, hogy a második világháborút követő években nem hangzott túl jól hivatalosságaink körében Ferenc József neve. Más szelek fújtak akkortájt. Általam ismeretlen időpontban, és ismeretlen körülmények között eltűnt a szobor a Pavillon laktanyából.

Olvastam valahol, – mely forrást az arra vonatkozó engedély hiányában nem jelölhetem meg, – hogy 1949 őszén, egyéb fémhulladék között, azokkal együtt, megvásárolta Ferenc József bronzból készült mellszobrát egy ócskavas kereskedő, egyre-másra, kilónként 10 filléres áron.

A két szobor közül fele-fele esélye van annak, hogy az előbbiekben leírt szobor kerülhetett az ócskavas hulladékok közé. Bár tévednék.

Azt hiszem, hogy nem kell tovább folytatnom e szobor ügyét.!? Úgy gondolom, hogy nemigen gondolták felmenőink, hogy ez lesz a felállított szobrok sorsa.

Gondolkodjon azért el mindenki belátása szerint erről!

.

Az előbb említett Ferenc József szoborral kapcsolatban a következő kiegészítést kaptam, köszönöm:

.

Tisztelt Csizmadia Úr!

A volt Pavilon laktanyában 1914-ben felállított Ferenc József szoborral kapcsolatos írását aktualizálni tudja, ugyanis meg van a szobor alkotója: Zala György.
A szobor márvány másolata Kaposváron található:

https://www.kozterkep.hu/~/18384/ferenc_jozsef_mellszobor_kaposvar_zala_gyorgy_2000.html

A fotókat kinagyítottuk és így összehasonlítva, látható, hogy ugyanarról a szoborról van szó.

Tisztelettel,

.

.

IV. Konyha és torna épület

.

Melyről csak egy, valamely átalakítást is tartalmazó rajzot találtam. (3)

29 (2).

Ennek az épületnek a részletét láthatjuk a következő korabeli rajz jobb oldalán a korábban már bemutatott III. sz. legénységi épület mögötti alacsony épület.(7)

Pavillon-laktanya ~1890.

Az “épületek és építmények részletes törzskönyvi adatai”(3) szerint több nagyobb helyiségből állt ez az épület, melyek azért kivehetők előbbi rajzból is. Többek között:

4   sz. műhely                        2,85/6,00 m  belmérettel

5   sz. legénységi szoba        6,00/8,00 m  belmérettel

6   sz. műhely                        6,00/4,97 m  belmérettel

8   sz. borbély műhely           4,50/5,05 m  belmérettel

10 sz. konyha                      10,11/5,55 m  belmérettel

11 sz. tornaterem                12,45/8,00 m  belmérettel,

hogy csak a nagyobb helyiségeket említsem.

..

V. Legénységi épület

 .

Lényegében megegyezik a III. számú legénységi épülettel, csak elhelyezésében annak tükörképe.

Alábbi fényképeket készítettem nemrég erről az épületről, melyet szépen felújítottak, és egy emeleti szinten folyosóval kötöttek össze a részben az egykori IV. sz. előbb említett épület helyre is épített tornateremmel:

DSC_6744 DSC_6755 DSC_6762.

 .

 VI. Altiszti és markotányos épület

 

Erről az épületről, pontosabban korabeli rajzon való ábrázolásáról már tettem említést bevezetőmben.(7)

 PAVILLON_LAKTANYA.

Ebben az épületben is működik jelenleg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma.

 

Az alábbi rajzon a Pavillon felirattól balra-fentebb látható épületről van szó.(10) Mely épület építési idejére vonatkozóan nem találtam adatokat. Én azt feltételezem, hogy a XIX. század közepén épülhetett. Egy később bemutatásra kerülő raktár épülettel együtt ezek lehettek a Pavillon laktanya legrégebbi épületei. (Ez a rajz nem égtájhelyes!)

DVT-1434_2.

Az épület 1920-ban készült tervrajzai láthatók a következőkben(3), melyeken egy 1936-37-ben történő változtatások tervei láthatók.

3127.

Nemrég készített fényképeimen pedig a legutóbbi átalakítások láthatók.

beolvasás0004 DSC_6668 (2)DSC_6671 (2) DSC_6713 DSC_6728 DSC_6796DSC_6752 DSC_6765 DSC_6766.

.

VII. Legénységi épület

 

Ez az épület apróbb eltéréssel, lényegében azonos a korábban bemutatott III. és V. számmal jelzett legénységi épületekkel.

Fényképeim erről az épületről:

DSC_6800DSC_6662 (2)DSC_6663 (2) DSC_6665 (2).

.

VIII. Gyengélkedő épület

.

Alábbiakban az épület alaprajza látható:(3)

45.

Fényképeimen ma így néz ki ez az épület:

DSC_6664 (2) DSC_6666 (2).

Erre az épületre vonatkozó személyes katonaemlékeimmel, még visszatérek írásom végén.

.

IX. Legénységi épület

 .

Ez az épület alaprajzát tekintve megegyezik a VII. számú legénységi épülettel. Tájolása szempontjából, tükörképe annak. Egyebekben pedig kis eltéréssel azonos az eddig bemutatott legénységi épületekkel.

Alkalmam volt erről az épületről korábban, még a katonaság kivonulása után, a felújítás előtt, 2000. október hónapban készíteni fényképeket, melyeken igen elszomorító látvány az, ahogyan tönkretették, műanyag padlót felgyújtották, szétvertek mindent.

img064DSC_6675 (2)DSC_6776 DSC_6777img063DSC_4790beolvasás0024DSC_6773img066img067img068DSC_6672 (2)DSC_4772DSC_4782DSC_4784DSC_4787DSC_6676 (2).

Mint az előző épületnél írtam, erre a legénységi épületre is visszatérek még írásom végén.

.

X. Legénységi épület

.

Az eddig bemutatott legénységi épületektől eltérően ez az épület földszintes, lapos tetős épület volt eredetileg. Ennek alaprajza látható a következő fényképen:(3)

DSCF8238.

Nemrég készült fényképeimen már az átalakítás során emeletráépítés történt. Építettek még két szintet az eredeti épületre.

A következő fénykép az egykori IX. számú legénységi épület sarkától nézve készült. Látható az épület közepének kiugró része, melynek innenső oldalán volt a bejárat. Azt befalazták, és megépítették azt a kerítést, mely leválasztja ezt az épületet az egykori laktanya többi részétől.

DSC_4793.

Az épület másik oldaláról készült fényképen talán jobban látható az eredeti földszinti épületrész, de ezen is történt átalakítás.

DSC_4795.

Korabeli iratokból derült ki, hogy ebben az épületben működött egykor az önkéntes iskola. Valamint ebben fogadták a II. világháború után 1946-1950-ig, az orosz hadifogságból hazaérkező mintegy kétszázezer magyar katonát.

IMGP1190.

Ez a harmadik, mely épületről még megemlítek néhány információt, e laktanyát bemutató gondolataim végén.

.

XI. Fürdő és fegyvermester épület

.

Ez az épület azok közé tartozik az egykori laktanya helyén, melyet lebontottak, ma már nem látható. Ennek helyére is épült a NAV új épülete.

Most nézem át a korabeli rajzot a laktanyáról, és úgy látom, hogy a következőkben bemutatásra kerülő épületek mindegyikét lebontották. Láthatjuk majd, hogy a honvédség távozása után azért ezek az épületek igencsak leromlottak. És nem tisztem, hogy e miatt bárki felelősségét is firtassam, de ezek az épületek véleményem szerint azért jobb sorsot érdemeltek volna.

Visszatérve a XI. Fürdő és fegyvermester épületre, egy régebbi, dátum nélküli tervrajzot találtam.(3) Ezen valamiféle átalakítás terve látható.

28 (2).

2000-ben készítettem a következő fényképeket:

img069 img070.

Talán az utolsó felvétel erről az épületről:(3)

DSCF8466.

.

XII. Fogda épület

.

Az előző épület szomszédságában állt egykor a fogda, melynek alaprajza látható itt:(3)

44.

Erről is egy fénykép a lebontás előtt:(3)

DSCF8462.

 

XIII. Raktár épület

.

Erre az épületre már utaltam bevezetőmben, majd a VI. számú épület bemutatásakor. Mely szerint én azt feltételezem, hogy ez az épület volt az egykori laktanya másik legrégebbi épülete, mert az első ábrázolások között már láthatjuk.(8)

DVT-1471.

Érdekesnek tartottam, amikor elém került ez a rajz, hogy az épület dél-keleti sarkát már akkor is “lecsapott” állapotban ábrázolták.(3)

41.

De máshol is látható, hogy így rajzolták, talán azért is, mert a laktanya kerítésének nyomvonalába eshetett. De azt is hallottam, hogy a nyíregyházi vasútvonalnak is kerülnie kellett ezt az épületet.

Erről a raktárépületről nem találtam egyetlen fényképet sem, én sem tudtam lefotózni, mert ezt már rég, évtizedekkel ezelőtt lebontották.

.

XIV. Raktár épület és XV. Kocsiszín épület

 

Ezekről az épületekről csak a következő alaprajzokat találtam:(3)

33.

.

III.A. Garage épület

IV.A. Szin épület

V.A. Istálló épület

IX.A. Hadikonyha épület

XVI. Sertés és baromfi ól

XVII. Sertés és baromfi ól

XXVIII. Szemét tartó

XIX. Sertés fürdő

XX. Sertés ól

XXI. Tekepálya

XXVII. Szemét tartó

XVIII. Sertés és baromfi ól

 

Az előbb felsorolt tizenkét épületről, építményről egy olyan tervrajzot találtam, amelyiken mindegyik rajta van.(3) Ezeket viszont már kivétel nélkül mindet lebontották.

23 (2).

.

.

Nem tartozott eredetileg a laktanyához az eddig bemutatott épületektől Délre eső, a jelenlegi Vágóhíd utcai felüljáróig tartó terület, mely önmagában is két részre osztható. Az egyik a vasúthoz közelebb eső közel háromszög alakú terület, a másik ettől Nyugatra, a Dohánybeváltó intézetig terjedő rész. Némely rajzokon ezt a területet gyakorlótérnek jelölik, mely területet viszont később a laktanyához csatolták, ide is építkeztek. Az itteni épületek jegyzéke nem szerepel írásom elején olvasható felsorolásban.

Ezen a területen is több építési, bontási korszak figyelhető meg, melyek nem is minden esetben követhetők világosan. Vannak térrajzok ahol még nincsenek épületek, majd feltűnnek, máskor már nem tüntetik fel mindegyiket újabb rajzokon. Kicsit kusza, de ezeket igyekszem most bemutatni. Először az itteni épületek felsorolása két különböző korszak térrajzai szerint:

1936-ból való a következő rajz, mely az előbb elsőként említett területet mutatja.(3)

DSCF7744.

Az I. sz. istálló épület rajza a következő:(3)

32.

A II. sz. Kovácsműhely és kocsiszín pedig így nézett ki:(3)

34.

A következő térrajz ezeknek az épületeknek a teljes lebontása előtt készült 1990-ben:(3) Bontásuk kb. 2003-ra fejeződött be.

DSCF7694.

.

Az épületek felsorolása:

  1. Raktár
  2. Elhe. műh.
  3. Raktár
  4. Kocsi mosó
  5. Gk. szín
  6. Gázkamra
  7. Gk. jav. műh.
  8. Raktár
  9. Üza. kút
  10. Legs. konyha
  11. Mű. ell. áll.
  12. HK. szín
  13. Szem. gk.
  14. Üvegház

Most pedig ezen épületek közül azt az anyagot mutatom be, melyekről egyáltalán rendelkezem valamivel:

.

15. Raktár

 

Csak a lebontás előtti időből van nem túl jó minőségű fénykép.(3)

DSCF8474 DSCF8475.

.

17. Raktár

 

Ez az épület volt eredetileg a nemrég bemutatott I. sz. istálló épület. Lebontása előtti fényképeken így nézett ki:(3)

DSCF8472.

.

24. Legénységi konyha

 

Szintén a lebontásra szánt épületek anyagában találtam erről az épületről az alábbi fotókat:(3)

DSCF8434 DSCF8437 DSCF8469.

Szoktam mondani néha, amikor nemigen vagyok megelégedve valamivel, hogy nem baj, lesz még ez rosszabb is. Ez az optimistának egyáltalán nem mondható véleményem jutott eszembe, amikor megtaláltam az egykori legénységi konyháról 2000. október hónapban készült felvételeimet. Bizony lett még rosszabb is annak állapota. Íme, tessék megnézni!

img077img076.

.

25. Műszaki ellenőrző állomás

.

Lényegében ez az épület a laktanya teherforgalmi kapuja mellett lévő ügyeleti hely volt. Erről az épületről is készítettem több fényképet 2000. októberben:

img075img074img072.

Ugyanez a terület 2014. decemberében így nézett ki. Ennek a fotónak a bal oldalán állt a 25. jelzésű épület:

DSC_6821.

.

.

Ismertetőm végén meg kell említenem, hogy dicséretes az a munka, az a törekvés, mely az egykori laktanya épületeinek felújítása ügyében történt. A helyreállított épületek szépen néznek ki. Építettek az egykori IV. Konyha és torna épület helyére is, egy tornatermet, miről már tettem említést korábban, melyet emeleti szinten összekötöttek egy függő folyosóval, az egykori V. Legénységi épülettel.

DSC_6729 DSC_6739 DSC_6749 DSC_6757.

Minden igyekezet ellenére történtek azért a laktanyában visszafordíthatatlan dolgok is. Mint ahogyan az utóbbi fejezetben írtam, hogy eredetileg a laktanyához nem tartozó, egyes rajzokon csak gyakorlótérnek nevezett, majd a laktanyához csatolt, több épülettel beépített terület minden épületét lebontották, a földdel vált egyenlővé e terület. Jelenleg egy biztosan jól jövedelmező vállalkozás hirdeti magát hatalmas betűkkel.

DSC_4735.

Had mutassak még be néhány olyan felvételt, ami kimaradt az eddigi anyagból. Ezeken láthatók az épületek részletei.

DSC_6682 DSC_6688 DSC_6690 DSC_6699 DSC_6702 DSC_6708.

További laktanyáról készült felvételeim:

DSC_6645 DSC_6662 DSC_6665 DSC_6672 DSC_6676 DSC_6707 DSC_6790 DSC_6794 DSC_6795DSC_6678 (2).

.

Végezetül, de nem utolsó sorban bemutatom a laktanya bejáratánál két oldalon a falon elhelyezett emléktáblákat, melyek egyikét már láthattak korábban. Álljunk meg egy percre, tisztelegjünk ezek előtt! Emlékezzünk mindazokra, akik e táblák mögött lelkünkben felsorakoznak!

.

IMGP1185 IMGP1187 IMGP1189 IMGP1191

.

A laktanya bemutatásának végén had adjam közre Papp József úrnak a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal nyugalmazott főmunkatársának, a Mikrofilmtár korábbi vezetőjének észrevételét:

“… érdekességként érdemes lenne megemlíteni, hogy mind az első, mind pedig a századfordulós építkezések a város beruházásai voltak. Ezt is, mint minden debreceni katonai laktanyát egészen az államosításig a város saját tulajdonaként adta bérbe a mindenkori katonaságnak. A rajzokon éppen ezért nem csak engedélyező építési hatóságként, hanem tulajdonosként vannak – egyebek között – a polgármester, a városi főmérnök és még más városi hivatalnokok aláírásai a katonákéi mellett.”

Szóba került még Papp József úrral az anyagomban is némi bizonytalan megjegyzéssel jelölt, a laktanya főbejárata fölött olvasható 1842-es évszám. Mely lehet a laktanya első épületének a VI. Altiszti és markotányos épület építésének ideje. Van ugyanis egy 1857 után készült Kádár Ferenc-féle térkép, melyen ez az épület már rajta van.

Tisztelettel megköszönöm, hogy e gondolatokkal kiegészíthettem összeállításomat!

.

.

Tisztel Olvasó!

.

Végezetül engedjen meg nekem ezzel a laktanyával kapcsolatos, családi vonatkozású kiegészítést, illetve jeleztem már a laktanya bemutatása során, hogy némely épületre később majd visszatérek.

Nagyapám, aki 1879-ben született, ebbe a Pavillon laktanyába vonult be katonának még az első világháború előtt. Írtam már erről honlapomon máshol, de nem szeretném untatni az olvasót, hogy olvassa el ott ezeket, inkább röviden itt utalok ezekre a tényekre. Tehát kis öreg Nagyapám, mint 39-es, innen került ki a Nagy Háború doberdói poklába, több éves “üdülésre”. Megszerezte az alatt az idő alatt bakaként a Bronz, Kisezüst, Nagyezüst vitézségi érmet, meg egy haslövést, mely további életét végigkísérte, mint hadirokkantnak lenni szokott akkoriban. Ő a laktanyában a jelenleg is meglévő IX. számú legénységi épületben szolgált. Itt működik most, a felújítás után, az adóhivatal egyik részlege.

A laktanyához fűződő családi vonatkozású emlékekhez tartozik, hogy Édesapám, aki 1921-ben született, 1942-ben a Pavilonba vonult be tényleges katonai szolgálatra. Erről is írtam már máshol, hogy Ő pedig az alapkiképzése után ebből a laktanyából került a második világháború orosz frontjának első vonalába, nem éppen üdülésre, ami 1948. nyaráig tartott.

Az orosz hadifogságból ebbe a laktanyába hazaérkező hadifoglyok között ott volt Édesapám is, amikor 1948. nyarán ide érkezett haza.

Ugorjunk egy kicsit az időben. Ugyancsak ehhez a laktanyához tartozik, de már mint Bocskai laktanya, hogy kaptam a szerelmetes levelet, a katonai behívót 1969. áprilisában, hogy vonuljak be oda sorkatonai szolgálatra. Sokan tudják, de azoknak akik nem ismerik az akkori szokásokat írom le, hogy egyébként “úgy rendesen” a debreceni, és környékbeli fiatalokat akkoriban a Járműjavítóba hívták be katonának, ahonnan majd mindenkit szanaszét vittek az országba, de főleg az ország túl végére Lentibe és más igen távoli vidékekre. Akkor sem értettem, meg mostanáig sem tudom, hogy Derecskéről kettőnket a Bocskaiba hívtak be. Társamtól, általános iskolás osztálytársamtól azóta sem tudtam meg, hogy hol katonáskodott végül, de most már nem is fogom megtudni, mert pár éve eltemettük.

Bevonulásomkor a laktanya VIII. számmal jelölt, (egykori gyengélkedő) épületébe vittek minket, annak nagytermébe zsúfolódtunk össze. Néztünk egymásra, mint teljesen ismeretlenekre, nem találunk e haverokra. Mindenféle számomra akkor még ismeretlen rendfokozatú katonák intézkedtek körülöttünk, rendelkeztek felettünk. Egyszer keres engem név szerint egy katonaember, hogy nem akarnék-e rádiótávírász lenni, mint kiderül, elektroműszerész szakmám után jutott el hozzám. Fogalmam sem volt, hogy mi fán terem a rádiótávírász, de válaszoltam, hogy nekem mindegy. El is különítettek minket a többitől, mert rajtam kívül még egy másik rádiótávírász jelölttel hozott össze sorsom. (A sorsunkat intéző katonák között volt, K. Cs. törzsőrmester, aki szakaszparancsnokom lett, amikor kiképzésünk után visszakerültünk Debrecenbe. Ma nyugállományú százados, igen jól ismerjük egymást, találkozunk mostanában is elég gyakran.)

Folytatódott eligazításunk, mármint az azon a napon oda bevonultak esetében várható volt. Említették a bevonulóknak, hogy azért hívtuk ide a laktanyába az elvtársakat, mert két ember kivételével a többiek itt teljesítik majd sorkatonai szolgálatukat. Emlegettek társaim mindenféle politikai tiszteket a megszólalók között, de én, mint ma született bárány, csak bámultam ki a fejemből, fogalmam sem volt e hatalmas beosztásról. Lényeg, hogy mi ketten rádiótávírász jelöltek voltunk, akik kilógunk a sorból.

A többiek irány a fürdő, civil ruhát zsákba, angyalbőrbe bújtak, mi ketten meg kaptunk ugyan katonaruhát, hogy a civilt hazaküldhessék, de az én ruhám egy másik katona legalább egyhetes szennyese volt. Koszos, majdnem azt írom, hogy retkes ing, amit egy katona már előttem legalább egy hétig hordott, de a felsőruházatom is éppen olyan koszos volt. Meglepett, hogy hogyan van ez, de azt már akkor is tudtam, hogy ebben a helyzetemben nem illik magyarázni, már majdnem azt írtam, hogy po.ázni.

Valahonnan megtudták szüleim, hogy bemehetnek a laktanyába “egyetlen fiacskájuk” után érdeklődni, hogy hova osztották be.

Délután hívnak a kapuhoz, ahol Édesanyám keresett. Rövidre kellett fogni a beszélgetést, de az pontosan elég volt arra, hogy Édesanyám felmérje, hogy hogyan nézek ki szennyes katonaruhában. Később tudtam csak meg, hogy amikor erről beszámolt Édesapámnak, mármint a mások szennyesébe öltöztetett fiacskájukról, ezt Édesapám sem értette. Ilyen még velük sem fordult elő, pedig Ők aztán komisz körülményeket éltek meg ebben a laktanyában.

Nem kellett sok időt a koszos ruhában töltenem, mert rövid időn belül kimenőruhát kaptunk, és – mint vezényeltek – egy alhadnagy kíséretében még aznap éjszaka vonattal Budapestre vittek minket, ahol fél év alatt megtanították velünk a rádiótávírászságot, a morset. Meg aztán átestünk a katonai alapkiképzésen.

 

Fél év után visszakerültünk a Bocskaiba, pár hónapra ugyanabba a IX. számú legénységi épületbe, ahol Nagyapám is szolgált.

Rendkívül büszke voltam akkor erre, még akkor is, ha pár hétig katonatársaink, mi kettőnket “kopasznak” hittek, úgy mosattak bennünket, hogy csak na, pedig többségükkel egyszerre vonultunk be. Amikor ez kiderült, változott a helyzet, befogadtak minket féléves “öregkatonának”. Aki átélte ezt az érzést, az tudja, hogy miről beszélek. Aki pedig szegény esetleg “nem lehetett” katona, mert kapcsolataival ezt is elkerülhette, nekik hiába magyaráznék. Pontosan ezt az érzést akarta elkerülni, és megtehette, mert “szóltak az érdekében”. Tudok azért néhány ilyen “derék” emberről, csak az a visszatetsző, hogy néhány évtized távlatából hiteltelen nekik katonásdiról, szolgálati útról, meg hasonlókról magyarázni. Szegénykéknek akkor “nem volt lehetőségük” mindezt megtapasztalni, mert a nagybácsi “közbeszólt”!? Szerintem egyszerűen lekvár, hiteltelen emberek máig!

És itt hangsúlyozom, hogy előbbi gondolataim természetesen nem vonatkoznak azokra, akik egészségi vagy más nyomós okból nem vonulhattak be, én előbb a zsiványokról írtam le magánvéleményemet.

Pár hónap után átköltözött a századunk egy szomszédos épületbe, a X. számmal jelölt legénységi épületbe. Csak mostani kutatásom alkalmával tudtam meg, hogy ez az épület volt valamikor az önkéntes iskola épülete. Valamint másik mellett ezt az épületet különítették el a hadifogságból hazaérkező hadifoglyok fogadására.

 

Nekem összességében, főleg meg több mint 44 éves távlatból nincsenek rossz emlékeim az itt töltött időről, ha leszámítjuk, hogy katonák voltunk. Főleg a második évben töltött időmre emlékszem ma vissza úgy, hogy életemben soha nem aludtam annyit, mint akkor. Rádiótávírászként kellett 24 órás szolgálatot teljesítenünk a teher porta melletti kis “adóházban”, az előző anyagban 25. számú műszaki ellenőrző állomásnak jelölt kis épületben. Naponta előre meghatározott időben kellett felvenni a rádiókapcsolatot a fölöttünk álló szervezettel, és kész. Az esetek többségében ez alkalmanként néhány perc alatt lezajlott. A többi időben nem volt kötött feladatunk. Szolgálati helyünkön hivatalosan rendszeresítve volt egy szalagos magnó. Ilyen készülék nekem ott került kezembe életemben először. Nem volt nekem pénzem arra, hogy még álmaim között tartsak egy ilyen megvásárlását. Azért volt ott, mert a szalagra különböző sebességgel felvett morse jelek vételével kellett gyakorolnunk. Volt olyan is, hogy az akkor aktuális, főleg külföldi zeneszámok forogtak a magnón. Adtunk a harckészültségnek.

Természetesen le is buktunk néha. Ez a kicsi épület két helyiségből állt. A nagyobb, volt a mi, rádiótávírászok szolgálati helye, egy asztal, melyen volt a “technika”, szék, meg egy katonai vaságy. Meg aztán volt az épület mellett egy rádiós kocsi, ami a lényeg volt akkoriban. Az épület másik, előtérnek is tekinthető kisebb helyiségben adott szolgálatot a teher kapu ügyeletese. Asztal, szék és más semmi. Egy vaskályhával fűtöttük a két helyiséget.

Adószobánkban, ahol hivatalosan csak a szolgálatos tartózkodhatott volna összezsúfolódtunk azért néha tízen, tizenketten. Hallgattuk a magnót. Belépett egyszer oda az ezredügyeletes tiszt, MF szds. és azonnal véget vetett a zenének. Jól leteremtett minket, annak rendje módja szerint, és mindenkit elzavart onnan, aki nem volt szolgálatban. A szolgálatos meg kapott két hét laktanyafogságot. Ki volt szolgálatban, természetesen én. Nekem akkor nagyon zokon esett ez a büntetés, de letöltöttem, meg az azt követő két hét helyben járást, amit mindenki tud, hogy mit jelentett, aki látott belülről laktanyát. Aki meg nem annak írom le, hogy a büntetés hosszának megfelelő ideig tartott az a bizonyos helyben járás, ami azt jelentette, hogy az alatt az idő alatt sem mehetett ki a bűnös a laktanyából, tehát dupla annyit szívott.

Szolgálati helyünkön egyébként éjszaka pizsamára vetkőzve alhattunk, mint katonatársaink a századépületben. Amikor másnap reggel letelt a szolgálat, mi is ugyanolyan huszonnégy órás fáradt szolgálat voltunk, mint akik akár őrszolgálatot láttak el az őrhelyen. Nekik is, meg nekünk is kötelező volt másnap délig aludni.

Akkor már a X. számmal bemutatott legénységi épületben volt a századunk. Annak az épületnek Keleti végén lévő nagy terem volt a hálókörletünk, mely igen közel van a mellette lévő laktanya melletti emeletes lakóházhoz. Nyári idő volt, nyitva voltak ablakaink, mint a közeli lakóháznak is. Reggel le kellett feküdnöm, mint fáradt szolgálat, valójában nem voltam fáradt nemigen tudtam elaludni. Fordultam jobbra, fordultam balra de sehogyan sem ment. Lehet, hogy azért sem, mert egész délelőtt ordított a szomszéd ház valamelyik lakásából az akkor aktuális sláger, “Húzd meg jobban menjen a munka,” stb, stb. Alig vártam már, hogy elkopjon a lemez, de hiába. Ezt a zeneszámot akkor megtanultam, megtanultam utálni is.

Öreg katonaként amikor már arra is lusták voltunk, hogy kimenőbe átöltözzünk, hogy kimaradásra kijöjjünk a laktanyából, néha mert nem akartuk elviselni egyes kapuügyeletes, kimenő alkalmával való kötekedését, inkább aludtunk egy jót, kimenő helyett. Ezért írtam az előbb, hogy én soha nem aludtam annyit, mint akkor. Ezért is mondta sokszor Édesapám, aki igencsak megszenvedett ebben a laktanyában, hogy mi már selyem katonák vagyunk. Pizsama, papucs, meg hasonlók, minden kincstári, azért nem volt az annyira rossz, mint gondolnánk akár most is, de az Édesapámék Pavillonban töltött katonáskodásához képest mi valóban egy teljesen más mércével mérhető katonák voltunk.

Ahogyan korábban írtam, mostanáig fogalmam sincs, hogy hogyan kerültem ide a Bocskaiba, amikor nekem nem volt semmilyen protekcióm. Jóval, talán évtizedekkel később tudtam meg, egyik katonatársamtól, akivel akkor is, meg mostanáig gyakran találkozunk, hogy soha nem értette, hogy húszévesen, tőle legalább három évvel fiatalabban, hogyan merészeltem én Őt “szívatni”, mint akkori századügyeletes, amikor neki akkora protekciója volt, hogy ebbe a laktanyába kerülhessen. Állítólag “megmosattam”, de ki emlékszik már a részletekre rajta kívül. Érdekessége életünknek, hogy Ő lett fiaim tanára jóval később. Becsületére kell leírnom, hogy soha nem éreztette fiaimmal katonasérelmeit. Viszont amikor találkozunk, máig folyton cukkoljuk egymást, ami úgy gondolom, hogy ennyi idő elteltével teljesen rendjén van.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy én 1969-től, 1971 februárig voltam sorkatona ebben a laktanyában, még nem voltam 21 éves, amikor leszereltem.

.

Bocsásson meg nekem Kedves Olvasó ezért a magánjellegű kiegészítésért, de én máig büszke vagyok arra, hogy felmenőim nyomában teljesíthettem katonai szolgálatomat.

.

Tisztelt Olvasó! Köszönöm érdeklődő figyelmét!

.

Debrecen, 2015. április 12.

.

vitéz Csizmadia József

.

Forrás:

(1) Dr. Csabai István: FAKERESZTEK MENTÉN-NÉPEK ORSZÁGÚTJÁN c. könyve 291-292. oldaláról részletek.

(2)  A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár  anyagából. Válogatás a R. 194./1-60. számú tervrajzokból.

(3) Debrecen Megyei jogú Város Polgármesteri Hivatal Mikrofilmtárának anyagából.

(4) Arcanum Adatbázis Kft. a Zemplén Múzeum, Szerencs, gyűjteményéből.

(5) Méliusz Juhász Péter Könyvtár Helytörténeti Fotótárának anyagából.

(6) Szarka János nyá. ezds-től kaptam e rajzot.

(7)Debreceni Déri Múzeum anyagából.

(8) Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár anyagából, a DVT-1471. sz. térképrészlet.

(9) Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár  anyagából, a DVT-1507. sz. térrajz.

(10) Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár  anyagából, a DVT-1434_2 sz. térképrészlet.