Lebombázott templom, tönkretett Ispotály


A debreceni Református Ispotályról, mely – egy máig meglévő épület kivételével – teljesen elpusztult 1944. június 2-án, az amerikai repülőgépek által végrehajtott bombázás alkalmával

 

Tisztelt honlap Látogató!

.

Az alábbi összeállításban ismét Debrecen régmúltjával kapcsolatos gondolataimat ajánlom szíves figyelmébe. Tisztában vagyok azzal, hogy e téma igen keveseket érdekelhet, vagy azért, mert rég elfelejtették, vagy azért, mert soha nem is tudtak róla.

Tudható, hogy az Ispotály egy jótékonysági segélyszervezet volt évszázadokon keresztül Debrecenben. A “keresetképtelen, elöregedett, elnyomorodott vagy elbetegesedett szegény polgártársi részére menhelyet, Ispotályt alapított, – … – Boncz László debreczeni polgár, – … – aki 1529-ben, bent a város főutcáján, saját házában, alapította meg az első Debreczeni ispotályt vagy szegényházat.”

“Boncz László nemcsak megalapította a könyörülő szeretet eme nagyszerű intézményét, hanem annak jövendő fejlődésére is kijelölte az irányt és módot és így annak létfeltételeit is biztosította azzal a szabályzattal vagy rendtartással, amelynél különbet – alapelveit tekintve –  ma sem igen alkotnak az efféle intézmények számára.” 1

Az alapítónak, hogy Ispotályt alapítson és azt részben a saját, részben a városi hatóság felügyelete alá rendelte, egyedülálló kezdeményezése volt, mivel ezt nem a katolikus hívő, még kevésbé a katolikus egyház, hanem a debreceni polgár alapította. A városi tanács előtt maga kérte, hogy az általa alapított Ispotály számára rendtartást adjanak ki a város pecsétje alatt, mely szabályzatnak egyik pontja a következő: “Sohase adassék pedig az Ispotály örökösen valamely papnak, nehogy ilyenformán pusztulásra jusson.” 1

A római katolikus vallású alapítónak és feleségének háza a Csapó utca legelején, annak északi oldalán, a volt “kastély” területén volt. A Szent Erzsébet kápolnával egybekötve működött az első Ispotály. Innen költöztették át 1556-ban a szemközti, volt ferences rendi zárdába, mely a mai Dósa nádor tér sarkán állt.4

Városunk e területéről igen kevés információ áll rendelkezésünkre. Gondoljunk csak arra, hogy a XVI. század közepét írták akkor. Ezért is örültem amikor Dr. Sőregi János, – aki a Déri Múzeum munkatársa, majd igazgatója volt hosszú időn keresztül -, kéziratos Naplóiban olvashattam 1947. szeptember 25.-iki bejegyzésében a következőket:

“… A Csapó-u. 11. sz alatt, az üres telken Sipos László vállalkozó üzlethelyiségeket épít. A földmunkálatnál sok emberi csontot találtak. Telefonon kaptam jelentést Orosz István révén. Megnéztem a helyet. Gödrökbe összehányt emberi csontok. A Ferencrendiek kolostorának és kápolnájának temetőjében régebbi építkezésekkel felhányt sírok csontjait gödrökbe visszatemették. Ezek jönnek most napfényre. Néhány koponyatetőt hazahoztam. Egy öreg mestert kitanítottam, mire vigyázzon. Azonnal üzenjen, ha valami előkerül. Sipossal magával megbeszéltük az ügyet. Minden nap szét fogok nézni. …”  8

Viszontagságos évtizedek, mintegy másfél évszázad alatt, amíg az un. belső Ispotály működött, két alkalommal is porrá égett, majd újjá építették. Először 1564-ben, majd 1640. április 23-án a belső Ispotály és a hozzá tartozó három szárazmalom ismételten leégett. Sőt az Ispotályban ” … lakó, magukkal tehetetlen nyomorultak közül is hatan megégtek.” 1

… Debreczeni Tiszta János, a tűzvészről írott versében így emlékezik az Ispotály megégéséről:

Espotályra a tűz mikor jutott vala

Szegény csonka-bonkák reménykednek vala

Tűz alól hátakon kihordatnak vala

Némelyek közzülök ott megsültek vala.”  1

Debrecenben annakidején legalább két Ispotály volt, csak később épült egy harmadik. Az első, belső Ispotálynak hívott intézmény évtizedeken, évszázadokon keresztül, pontosabban mintegy 175 évig működött. Ennek helyén épültek az alábbi fényképen látható épületek.1 Tudomásom szerint ma már ezeket az épületeket sem láthatjuk.

a_DSCF2547

A belső Ispotály mellett 1553-tól már egy külső Ispotályt is említenek korabeli iratok. 1565. évi jegyzőkönyvben ennek helyét “a Várad utcán túl” 1 jelölik meg. A város árkán kívül eső terület akkor Boldogfalva nevű községhez tartozott, mely annakidején gazdag emberek által lakott, csupa nemesi telekből álló település volt. Igen sokáig, mintegy 250 évig tartó huza-vona eredményeként 1657-ben csatolták Debrecenhez, de akkorra a falu teljesen elértéktelenedett, menekültek, nagyon sok szegény ember lakhelyévé vált. Szemléletesen ír Dr. Herpay Gábor hivatkozott könyvében azokról a viszonyokról, Debrecen és Boldogfalva egymás ellen folyt ádáz harcáról.

A külső Ispotályban már 1570-ben imaházat építettek, amit más írások cáfolnak. Pontosabban azt vonják kétségbe, hogy az akkor felépült imaház valóban a külső Ispotály területén, vagy esetleg a város más részén épült-e? Viszont kétségtelen, hogy az ott élő legszegényebb lakosokat támogatták ebben az intézményben. Komoly szervezetként ispotálymesterekkel, felügyelőkkel irányított, hatósági jellegű tevékenységet folytattak.

Ismeretes az is, hogy a belső Ispotály 1705-ben szűnt meg akkor, amikor tevékenysége átkerült a külső Ispotályba, ahol 1704-ben épült fel a református templom. A külső Ispotály ettől kezdve hatalmas fejlődésnek indult, kifejezetten református jelleggel, a református egyház és a város fenntartásában, egészen 1752-ig, Mária Terézia akkori rendeletéig. “Ez a rendelet egyetlen kézmozdulattal tépett szét két évszázados viszonyt és máról-holnapra állított meg két évszázados fejlődést!”  1 Ezt követően sokáig tartó vita indult az egyre nagyobb számú római katolikus szegényeknek a református Ispotályban való elhelyezésére, amit rendre elutasított a város is, meg a református egyház is. Rákényszerült viszont a város, hogy saját pénzén egy katolikus Ispotályt építsen, mely 1779-re elkészült.1 A Várad utcai városkapun kívül, a mai Petőfi tér keleti oldalán, kb. a mai MÁV állomásépület keleti szárnyának helyén.4

Olvashatunk korabeli vitákról a katolikusokkal, de “házon belül”, a reformátusok között sem volt mindig egyetértés az un. “belső lelkészek és az ispotályi lelkészek között”. 1

Sajnálatomra a külső Ispotály tekintetében szinte nem találtam eddig az ott lévő épületek kapcsán semmilyen adatot. Kivétel ez alól a templom melyek szerint a város 1703-ban hozott döntése után a templom 1704-ben felépül, akkor még torony nélkül. A torony építés időpontjára találtam ugyan utalást, de nem említem, mivel az későbbi időpont, mint amikor az első harang Váczy János szenátor által öntetett 1723. augusztus 19-én. 1733-ban újrazsindelyezik a templom tetejét. A torony bedeszkázását 1736-ban végzik. 1738-ban állít harangozót a város. Rendes haranglábat, a toronyba felvezető grádicsot csináltat a tanács 1742-ben. 1744-ben a tanács, majd 1788-ban és 1792-ben az egyház javíttatja meg a templom tetejét. A második harangot Vaji György öreg dékán készíttette 1802-ben. A harmadik inkább csak csengettyű volt. 1811-ben a nagy tűzvész alkalmával az ispotályi templom, torony és parochia is leégett. Az újraépítés költségeit a város fizette, sőt még két harangot is öntetett, és 1815-ben Pápay Ferenc órás által még órát is készíttetett a toronyba. 1843-ban a templom tetejét bádoggal fedték, majd 1844-ben új szószéket, karzatot és padokat készítettek.

1844. április 12-én óvodát építettetek az Ispotály telepen élő részint árva gyermekeknek.

1856-ban olyan rossz állapotba került a templom, hogy be kellett azt zárni, de hosszas tárgyalások eredményeként végül az egyház, a város későbbi költségvállalásával rendbe hozták. 1863-ban az egyház két új, egyenként 10-10 mázsa súlyú harangot öntetett. 1897-re ismét leromlott, balesetveszélyessé vált állapota, ezért ismét bezárták. Majd 1899. július 14-én éjjel leégett. A toronyban mindegyik harang megsemmisült, a torony gombja a templom tetejét bezúzta, belül minden éghető rész elégett.1

1901-ben – a várossal történt egyezség értelmében – az egyház költségén újraépítették, két új harangot öntettek. A harmadik harangot pedig a Kossuth-utcai templomból hozták az ispotályiba. A világháborúba aztán elvittek a harangok közül kettőt, megmaradt az 1899-ben az egyház által vásárolt 840 kg. súlyú egyetlen harang.

Fentiekről, illetve az Ispotályról igen sokan írtak már az elmúlt évtizedekben. Könyvek jelentek meg, tanulmányok olvashatók az interneten is több helyen, melyek közül ajánlom az alábbiakat:

http://www.dehir.hu/tag/szonyegbombazas/

https://sites.google.com/site/kistemplomonline/bemutatkozas/toertenetuenk/templomtoertenet#TOC-Az-Istpot-lyi-templom-t-rt-nete

https://plus.google.com/photos/111632595102347837174/albums/5459654699534136721?banner=pwa

http://www.deol.hu/main.php?c=17156

http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,475,0,0,1,0

http://www.kenezykorhaz.hu/nyomtatas/korhaztortenet

Véletlenül sem gondolom, hogy behatóbban tudnék e témával foglalkozni, nem is teszem. Viszont egy másfajta megközelítésben tudok talán újat mondani, pontosabban bemutatni azt a korabeli anyagot, melyet ebben a témában találtam. Engem az utóbbi időben igencsak foglalkoztat az egykori debreceni ispotály története, a háború alatt lebombázott Ispotály templom, melynek fotóját, ahol a torony egyik fele omlott le –gondoltam én is mostanáig helytelenül, mert csak negyede, ami pont elég volt, hogy megsemmisüljön–, azért láthatták többen. Hol is lehetett ez a templom, és a hozzá tartozó épületegyüttes, meg hasonló dolgokról kutakodtam. Biztosan nem tudtam meg mindent, pedig szerettem volna, akadtam azért számomra eddig ismeretlen információkra, szerintem fontos korabeli adatokra, talán érdekelhet e téma másokat is. Gondot okoz nekem, hogy a talált, szerintem páratlan értékű anyag legjobb igyekezetem ellenére sem teljes. Van azért több tervrajz, régi levelezés, fényképek melyek bemutathatják a korábbi viszonyokat e területen, a kezdetektől az 1944-es szőnyegbombázásig. Akad majd olyan tervrajz is, mely épület tudomásom szerint soha nem épült fel, pedig jó lett volna, ha még most is állhatna.

Ennyi előzmény után az előbb írottakhoz híven, miszerint nem szeretném újraírni az Ispotályok történetét rátérek arra az anyagra, amit a református külső Ispotály kutatása kapcsán felleltem.

A templom épülete, mely köré felépült az Ispotály intézményének épületegyüttese, a nyugati oldalról nézve:3 A fénykép bal oldalán a bokrok fölött látszik az Ispotály régi “főző-háza” teteje. Viszont, hiányzik még a női ispotály épülete, a jobb oldalról.

f_3585_10

A legrégebbi tervrajzok egyike 1890. márciusi dátummal, az akkori iskola épületet mutatja.2

DSCF2067

Következő tervrajz 1899-ből2, mely épület az alatta látható fotón az egykori férfi, és a női ispotály között akkor dékánlakásoknak épült. Ez az épület volt közelebb a templomhoz. Figyelemreméltó, hogy e tervrajzot, mint ahogyan a következők közül többet is annakidején láttamozta, kézjegyével látta el, Aczél Géza a város akkori főmérnöke. A főmérnöknek minden hatósági eljárásba került dokumentumot szignóznia kellett.7

1899DSCF2104

Ez az épület az alábbi fénykép közepén látható.1  Mely épület utcai oldalfalán helyezték el az ennek az anyagnak végén látható márványtáblát, az Ispotály intézményének fennállása 400. évfordulóján, 1929. március 10-én.

o_DSCF2595

“… a város ún. nagykölcsöne terhére, az ispotályi templomtól délkeletre lévő önálló területen felépült a 2 db emeletes ispotály. Egyik 1906-ban, másik 1909-ben. A 35-35 szobát tartalmazó, 280 személyre készült épületet 1910-ben vette fenntartásra át a református egyház.”4

Ezeket az épületeket aztán más célokra is használták.

Előbbi fénykép bal oldalán látható épületrész, a most is meglévő, akkori férfi Ispotály épülete. Csak ez az egy épület maradt fenn a régi ispotálytelep épületei közül, most a MÁV területéhez tartozik.

A másik épület tervrajza ugyanebből az időből,2 szintén a két emeletes ispotály épülete között, az előző tervrajzon látható épület mögött, a jelenlegi vasúti sínekhez közelebb állott, és eredetileg fürdő épületnek épült.

1899DSCF2111

Majd más hasznosítási tervét láthatjuk a következő tervrajzon.

1899DSCF2126

A következő, 1905-ös tervrajzon az akkori iskola látható:2

1905DSCF1961

Az alábbi tervrajz 1906-ban már az előzőtől egy évvel később, egy teljesen új iskolaépület tervét mutatja. Lehet, érdemes lenne tisztázni, itt Aczél Géza aláírása nem a tervező építészé-e?7

Ez az épület e szerint földszintes épület, de az azt követő tervrajz ugyanebből az évből, ami már emeletes iskolaépületet mutat, és úgy vélem hogy ez az emeletes épület épült aztán meg.2

1906DSCF1992

1906DSCF1995

Az emeletes iskolaépület további tervei láthatók a következőkben.2

DSCF2303

DSCF2302

Elegáns bejárati kapuja volt az iskolának az alábbi tervrajz szerint:2 A terv aláírója Szilágyi János a város egyik építészmérnöke volt. Ő volt a Simonffy utcai sarokbérházak tervezője.7

1907DSCF1968

Arra a következtetésre jutottam, hogy a fentebb látható földszinten két, és emeleten lévő két, tehát négy tantermes iskolát úgy építették meg, hogy két ilyen épületet építettek közvetlenül egymás mellé, az egyik fiú, a másik leányiskola volt. Ez egy bevált megoldás volt a leány- és fiúiskolák szétválasztására, ugyanakkor a tanárok számára az összekapcsolásra is. Több hasonló volt a városban, így pl. a Kút utcai kettős iskola. A terveket a város mérnökei készítették.7 E gondolatomat, mármint az egymás mellé épített iskolákat igazolja a következő fénykép, melyen a háborúig fennmaradt iskola épülete látható:1 Fényképen a bal oldali felében leány, a jobb oldaliban volt a fiú iskola, írom le amikor rájövök, hogy egy másik tervrajz pontosan az ellenkezőjét jelöli.2 Ennek ellenére azt hiszem, hogy ez nem lényeges a mostani távlatból. Talán, ha tovább kutatom rátalálok, hogy hogyan is lehetett valójában. Az Ispotály telepen 1909-ben épült fel az emeletes elemi iskola, és ugyanabban az évben adták át a tanítói lakásokat. Korábban említettem, hogy abban az évben épült fel a két másik épület, az emeletes szegényházak. Úgy gondolom, hogy hatalmas, ma is elismerésre méltó fejlődést jelentettek ezek az építkezések nemcsak a város, nemcsak a református egyház, de a szegény sorsú rászorultak életében is.1

h_DSCF2646

1906-os dátumú, az Ispotály telepen építendő tanítói lakás tervrajza is, amiből tudomásom szerint kettő, –tervrajzok után fotókon is láthatók– az előbb látott emeletes iskola háta mögött, térképen nézve attól nyugatra eső területen épült. A harmadik ilyen épület az iskolától Dél-Keletre, mint kántortanítói lakás épült fel.2

1906DSCF1996

Ugyanennek az épületnek másik tervrajza a következő.2

1906DSCF2012

A tanítói lakások fotóit mutatom be a következőkben:1

j_DSCF2643

k_DSCF2644

Én azt feltételezem, hogy az előbbi két fénykép készülhetett az iskola mögötti tanítólakásokról, mivel mindkettő előterében ugyanaz a kerítés látható, és fentről, talán az iskola emeleti szintjéről fotózták. A következő fényképen látható épület pedig lehetett az általam előbb említett kántortanítói lakás.

i_DSCF2642

Az alábbi tervrajzon jól láthatók az Ispotály telep háborút megelőző időszak épületeinek körvonalrajza. Beleértve az elején bemutatott férfi és női emeletes ispotályt, a közöttük lévő dékánlakások és az akkor fürdőnek épült épületet, ev. ref. szegényházi épületekként megjelölve.2

DSCF2001

Ezt a területet 1932-ben így rajzolták:2

1935DSCF2293

Találtam egy igen csinos épület, “papilak” tervrajzát is, amilyen épületben úgy gondolom, többen ellaknánk manapság is. Nincs bizonyíték, hogy felépült-e, és ha igen, akkor hol, ez az épület?2 Mert későbbi adatok szerint egy teljesen más épület szolgált lelkészlakás céljára, erre is visszatérek később.

DSCF2130

Előbb sokat gondolkodtam rajta, de azt hiszem, hogy e fenti épület homlokzatrajzához tartozó további tervrajzokat tudom megmutatni az alábbi pince, és a másik, földszinti alaprajzon. Azért gondolom, hogy összetartoznak e rajzok mivel az alábbi két rajzon, azok jobb oldalán van a bejárat és három ablak, mint a fenti képen látható homlokzatrajzon.

1907DSCF2132

1907DSCF2127

Az elkészült terveket követően, 1908-ból találtam a következő leszámolási, bontási terveket. Mint ismeretes, az Ispotály telepen már létezett azelőtt is iskola, óvoda, volt tanítói lakás, és egyéb kiszolgáló épületek, az alábbi rajzok szerint:2

A következő rajz alsó részén látható szegényház épülete feltűnik később az Ispotályi telep látképén. (Fotó később)

1908DSCF1981

1908DSCF1993

Sajnos, a fenti lebontásra tervezett épületek helyére vonatkozóan nem találtam egyértelmű adatokat azon kívül, hogy a rajzok felirata egyértelműen ide utal.

Azt gondolom, hogy a következő kézzel írott tanúsítvány mai vállalkozóknak is becsületükre válna. 1909 novemberében már az újonnan felépült iskoláról, tanítói lakásokról ír elismeréssel:2

1909DSCF2013

Említést tettem korábban lelkészi lakásról, ahol utaltam arra, hogy tudomásom szerint nem az ott bemutatott épület volt az Ispotály templom lelkészének lakása. Következőkben ezzel kapcsolatos tervrajzok segítségével láthatók az akkori állapot, amikor a lelkészlakás átalakítási tervét láthatjuk:2

1911DSCF2113

1911DSCF2138

1911DSCF2139

Itt látható a lelkészlakás:1 Melynek épülettől balra lévő kerítésére utalok majd később. Gondolom, nem tévedek majd.

l_DSCF2645

Az alábbiakban bemutatott korabeli fényképeken a lelkészlak parkját láthatjuk:1

m_DSCF2586

n_DSCF2590

Következzen most egy korabeli irat:2

1936DSCF2140

1936DSCF2141

Nem utolsó sorban bemutatom a templom egyik tervrajzát, ami szerintem nem az építéskor készült, hanem valamelyik felújítási terv melléklete lehetett.2

Ezt a feltételezésemet erősítette meg Papp József úr a Polgármesteri Hivatal korábbi főmunkatársa, a következők szerint, amikor azt írom, hogy nem sikerült beazonosítanom a következő rajz készítésének idejét. Így fogalmaz:

Nekem, azt hiszem sikerült: a rajz alsó sarkában, a mestereké mellett látható a református egyház képviselőjének, Kovács Józsefnek az aláírása. Róla annyit tudok, hogy 1903 és 1914 között Debrecen polgármestere, azt megelőzően az akkor még egységes református presbitérium igen buzgó tagja volt. Ez az adat összevág azzal, hogy 1899-ben tűz pusztította a templomot és tornyát, és a helyreállítást 1901-ben fejezte be a református egyház. Ebből, és a rajz áttetsző, pauszféle alapanyagából arra következtetek, hogy ehhez a századfordulós rekonstrukcióhoz készülhetett a tervrajz. 7

c_DSCF2107 honlapra

Korabeli beadványra válaszol 1901-ben Debrecen szab. kir. Város Tanácsa, amikor engedélyezi a ref. egyháznak az Ispotály templom helyreállítási munkálatait, az alábbiak szerint:2

 

1901DSCF2102

Az Ispotály templom térsége látható az alábbi fényképen.3 A templom mögött közvetlenül a női ispotályépület sarka látható, a templom mindkét oldalán. A kép bal szélén alacsony fehér épület végének kis része látható. A volt korábbi “főző-ház”, majd a harangozó háza. Nem tudom pontosan, hogy a templom előtt jobbra lévő viszonylag nagyméretű fehér épület mi lehetett. Ezt az épületet már nem látom a nemsoká következő fotón, az Ispotály telep látképén. A fénykép közepén a háttérben látható a kántortanítói lakás, és természetesen az iskola–épület jobbra.

cc_2005a-92-ispot

 

A következő képen3 az előtérben lévő magasabb kerítés, feltételezésem szerint a lelkészlak kerítése lehetett, mely épület e képnek a jobb oldali folytatásában lenne.

e_2830-16-ispotály-tamplom

Az Ispotályi telep látképe látható1 a következő képen, elől a régi szegényház. Bal oldalon középen a lelkész lakás teteje, és fölötte a női ispotály teteje látható. Jobb alsó sarokban a templom előtt a “főző-ház”. Jobbra középen az elemi iskola épületének teteje.

g_IMGP4777

Előbb említettem a “főző-házat”, akkor itt mutatom:1 Jellegzetes kéménye feltűnik az előző fényképen is. Tudni kell még erről azt, hogy 1704-től 1898-ig (több mint 190 éven keresztül!) a szegények ételei készültek itt, majd harangozói lakás lett.1

p_DSCF2648

“Zagyva Imre ispotályi lelkész javaslatára 1842-ben egy hullaházat készíttet az egyháztanács, mert addig az volt a szokás, hogy a halottat kitették az eresz alá.” 1  Az Ispotálytelepen lévő ravatalozó épületét láthatjuk a következő képen. Az ispotályi szegényház elhunyt ápoltjait a temetés órájáig itt ravatalozták fel.1

s_DSCF2649

Így nézett ki egykor a Református Diakonissza-otthon:3

pp_3687_034A

Másik fényképen az alábbiakban Az Ispotály egyik főépületében az 1920-as években a Tiszántúli református egyházkerület diakonisszaképző intézete és hadi árvaháza volt elhelyezve.1 Innen költözött a diakonisszaképző intézet a Pallagi út és a Benczúr Gyula utca sarkára, a Nagyerdőből kiszakított 5 kh-as területre. (Az lett a háború után a nemrég lebontott Benczúr Kollégium, a mai TEVA csomagolóépület telepe.)7

t_DSCF2647

1941-ből az alábbi hasznosítási terveket találtam:2

1941DSCF2156

1941DSCF2158

Kutatásaim szerint eddig tartottak a második világháborút megelőző viszontagságos, de építő évszázadok a debreceni református külső Ispotály területén. Úgy gondolom, hogy sokan ismerik a következő képeslapot, mely jobb oldalán a távolban látható az Ispotály templom.3

b_indohaz

Ennek a korszaknak vetett véget a Debrecent ért többszöri légitámadások közül első alkalommal 1944. június 2-án, az amerikai repülőgépek szőnyegbombázása, amikor egy épület kivételével agyonbombázták ezt a területet is. Emberáldozatról nincs adatom!

Jöttek a gyilkos repülőgépek, gyilkoltak, romboltak.6

fortepan_24325

fortepan_24324

fortepan_24354

Erről számol be egy Filmhíradó részlet, amiből “megállítottam” néhány filmkockát, az alábbiak szerint:5

Bo2_Bombázás 04

Bo3_Bombázás 14

Bo4_Bombázás 022

Bo5_Bombázás 024

Bo6_Bombázás 34

Azt hiszem, hogy a következő fényképfelvétel vált inkább ismertté ezekről a borzalmakról.3

Bo1_1658_23_Ispotály

De a következő felvételek is önmagukért beszélnek, ahol a templom romjai láthatók:

Ezek közül az első fényképen előtérben a torony maradványai, amit az életveszély miatt kellett lebontani.7

Bo7_image002a

A következő fényképen a templom nyugati falmaradványa látható. A fotó bal oldalán állt a torony.

Bo8_rom2a

Erre a szomorú tragédiára emlékezik egy szemtanú, Pamper Viktor úr, aki debreceni születésű 84 éves, több évtizede Budapesten él. Pamper úr anyagáról olvashatnak még honlapom másik bejegyzésében is.

Visszaemlékezése:

.

Ma már másodszor ültünk be a buszba.  Az előbbi, úgy az éjjel és a hajnal találkozásánál lehetett. Ugyanis, amikor  apám meglátta Pesten a bombázások nyomait, szörnyű pusztítását, innentől  kezdve, ha légi veszély volt, amit egy szirénázás jelzett, azonnal egy buszt beindíttatott és beültünk, aki csak akart, a munkások közül is. Nekünk, a családnak, kellett. A légi veszélyt egy sziréna hang jelezte, és azt jelentette, hogy valahol, feltehetően felénk közelednek, az angol-amerikai bombázók. A légi riadót pedig, háromszori sziréna jelezte, hogy már a légi körzetünkben vannak. Az éjjeli riasztás, csak légi veszély volt. Ha riadó lett volna, akkor azonnal kimegy a busz, lakott területen kívülre, vagyis ki a városból.

Szép, napsütéses reggel volt, ahogyan júniusban illik. De mi gyerekek, az éjszakai riasztás miatt elég álmosak voltunk. Hanem a jelzés, egyből légi riadó volt. Ezért, apám taktikája szerint, ki a lakott területről, ki a városból. Nem mindenki élt vele, nem sokan szálltak be, de hát ezt nem lehetett kötelezővé tenni a munkásoknak.

A Szoboszlai úton mentünk, majd amikor a város tanyáját is elhagytuk, befordultunk a Szováti  útra, és egy nagyobb akácfa csoport alatt, megálltunk. Nem voltunk sokan, tizennégy, tizenöten lehettünk. Mindannyian kiszálltunk, édesanyám kivételével. Csak pár perc telhetett el, amikor Horváth Feri bácsi, aki nem rég jött haza a frontról, hirtelen figyelni kezdett. Furcsa, monoton, egyenletes, morajló-zümmögő hangot hallottunk.

– Ez egy repülő kötelék, – mondta, – de nem egy-két gép!

A hang lassan fölénk ért, majd elhaladt a város irányába. Persze az egész nem tartott legfeljebb egy, másfél percig. Én nagyon néztem, de nem láttam semmit, igaz, nagyon álmos voltam, hiszen 11 évesen, cseppet sem örültem az éjszakai  mozgásnak.

Aztán egyszerre furcsa, süvöltő, visító hang hallatszott, alig néhány rövid másodpercig, utána pedig öt hatalmas, fekete füstoszlop tört az ég felé, hihetetlen sebességgel, majd  óriási dördülést hallottunk, de még megijedni sem volt időnk, amikor egyik szörnyű robbanás, a másikat követte. Aztán egymás után  rengeteg  úgy, hogy szinte összefolytak.

Mi csak rémülten ültünk vagy álltunk. A felnőttek éppen olyan döbbentek voltak, mint mi, gyerekek. Végre valaki  megszólalt.

– Úr Isten, ha bent maradunk, – mondta maga elé, halkan.

Apám azt kérdezte, vajon hova eshettek, amire mindenféle találgatás kezdődött, de csak néhány szó hangzott el, amikor egy Gyuszi nevű fiatal lakatos felkiáltott.

– Itt vannak a következők!

És aztán jöttek, újra és újra, szó szerint. Még ilyen messzire is rengett a föld (vagy éppen csak mi úgy hittük, úgy éreztük). A hatalmas dörrenések  kegyetlenül, szinte összefolyva , újra és újra ismétlődtek.  Az új füst oszlopok és a régi szétterülők összefolytak. És hiába sütött be közéjük a nap. A pokol füstje volt az. Ezt ember elmondani, leírni, vagy éppen elképzelni, kívülről, utólag, soha nem fogja tudni, soha nem tudja átélni. Ez lehetetlen. Ebben, csak benne lehet lenni, csak átélni lehet, az őrület határán. Oly sokszor mondjuk, hogy pokoli. Hát ez még annál is több volt. Pedig mi még csak messziről, legalább másfél kilométerről  láthattuk. Igaz, sokkal tisztábban, áttekinthetőbben, mint azok a szerencsétlenek, akik benne éltek, vagy benne pusztultak.

Anyám sírva fakadt.

– Verje meg őket az Isten! –  kiáltotta zokogva, amire senki  sem szólt semmit.

Közben többször is mondták a felnőttek , hogy: ott mennek ni, az aljas gazemberek. És érdekes, de főleg a visszafelé tartó gépeket vették észre. Úgy a  harmadik hullámnál mondta Feri bácsi:

– Olyan nyolcszáz, vagy ezer méter magasan lehetnek!

Az egyik köteléket végre én is észre vettem. Legalább húsz gép volt. Az egyik csak szürkének látszott, a másikon nagyot villant a napfény, szinte vakítóan. De oly nyugodtan és oly egyenletesen húztak visszafelé, mint valami felvonulás, valami bemutató lett volna. Persze ez csak úgy látszott, mert abban a magasságban, a földről, minden ilyen nagy, hasonló gép, ilyennek hatott volna.

Feri bácsi lehet, hogy megérezte, hogy ez az utolsó hullám, mert amikor Szoboszló felé haladva felénk értek, hirtelen felmarkolt egy marék földet és feldobta az ég felé, és azt kiáltotta, tehetetlen keserűségében:

– Legalább annyit kapjatok, Ti rohadt gazemberek!

Utána vártunk egy ideig, majd amikor tényleg semmi nem hallatszott, igazán csend lett az égen és a földön, visszaindultunk, de olyan néma csendben, hogy olyat még, a templomban sem hallottam, az előtt.

Aztán beérkeztünk, az igazi pokolba.

.

.

És a kísérőlevél részlete:

.

Nagy Jó Uram!

.

Ezt azért írtam, mert pontosan megnéztem minden elérhető írást, jún. 02-ről. Sehol nincs hiteles, konkrétum, még a halottakról sem. Hát még szemtanú általi írás.

Ezért írtam ezt meg, mert ez konkrétan, maga a bombázás, … mert az Ispotály megérdemli.

Szörnyűség, ami történt. És a Te lapod lehet az első és eddig egyetlen, amit hiteles szemtanú írt.

Az Ispotály történésedhez, munkádhoz, azért adtam oda, – és aki ebből pénzt akar, arról meg van a véleményem, – a több mint 70 éve őrzött képeket, mert gyerek korom legszebb négy éve köt, ehhez az iskolához. Ha ma egy csoda folytán a templom rekonstrukciója szóba jönne, azonnal adnék százezer forintot hozzá. És eddig, soha senki nem juthatott e képekhez.

Viszont van egy nagyon határozott kérésem. A képek, úgy együtt azok, amik. Közé tétel esetében, nem lehet kihagyni belőle. Éppen ezért kérem a szegény Kerekes István, – mivel akkor légó pk. és így nem mehetett az óvóhelyre, – és a társa képét is a többihez csatolni. Kerekes arca, mint már úgy emlékszem, mondottam, teljesen eltűnt, valószínű repesz darabtól, azért van letakarva, és ez okozta a halálát is.

És éppen azért, mert szörnyű!

Remélem, egyetértünk.

.

Üdvözlettel: P. Viktor

.

..

Korábban megemlítettem, hogy jelenleg csak egy épület, az egykori férfi Ispotály épülete áll, most a MÁV-hoz tartozóan. Erről az épületről találtam egy 1978-ban készült fényképfelvételt.3 Ezt akkor már felnőtt fejjel magam is láthattam volna, de nem emlékszem rá ebben a formájában.

u_2265a_08_1978_0114

Ezen az épületen láthatjuk az alábbi emléktáblát:

IMGP4322

 

Mostanára jutottam el odáig, amiért az egész kutatást elkezdtem. A mai környezetben szerettem volna meghatározni az egykori Református Ispotály templom helyét, mint írtam bevezetőmben. Igen sok időt áldoztam erre a kutatásra. Most is azt gondolom, hogy kevesen lehetnek, akiket ez manapság egyáltalán érdekelhet, de ha mégis, akkor íme:

Korabeli, és mostani tervrajzokat összeillesztve láthatjuk, hogy a mostani Raktár utca talán pontban középen halad át a templom épületének helyén.2 Amit egyébként megállapított Papp József úr is 1999-ben (14 éve!) keltezett kéziratában, melyet kutatásom vége felé kaptam meg.4 Véletlenül sem gondolatait akartam megkérdőjelezni, hiszen nem tudtam arról, hogy foglalkozott e témával. Mindenesetre nem bántam meg, hogy ilyen sok időt áldoztam erre. Ha meg kettőnkön kívül netán érdekel még valakit, akkor tiszta “haszon” volt időtöltésünk. Részemről ennek eredménye abban van, hogy igen sok általam eddig ismeretlen információhoz jutottam, sajnálom, hogy későn, túl a hatvanhármon!

.

A következő rajzért dolgoztam:

v_Ispotály templom helye d_01

Így néz ki ma ez a terület, ahogyan most fotóztam a templom tengelyében állva, a vasút irányába nézve. A középen látható bokor és a mögötte lévő alacsony betonkerítés között lehetett a torony. Szeretném, és kezdeményezem, hogy ezt a helyet, mármint a torony helyét egyszer egy emlékkővel megjelöljük, ha már a templom lebombázása óta eltelt 69 esztendőben ez nem történt meg. Kár!

DSCF2341

A másik jelenlegi fénykép pedig a MÁV kerítésénél a templom tengelyében állva, a lakótelepet mutatja.

DSCF2344

Végezetül nagy tisztelettel szeretném megköszönni mindazoknak, akik segítették munkámat, anyagot adtak hozzá, mert nélkülük nem boldogulhattam volna!

Ha véletlenül a fent leírtak során tévedtem volna valamiben, nem volt szándékos, csak tudatlanságom következménye. Kérem ezért mindazok segítségét, akik hibámat észreveszik, jelezzék azt! Épp úgy várom e témában is minden olyan információt, írásokat, fotókat, melyekkel ezt az anyagot teljesebbé lehetne tenni! Közreműködésüket előre is megköszönöm!

.

Debrecen, 2013. augusztus 14.

.

vitéz Csizmadia József

.

Források:

1    Dr. Herpay Gábor: A debreceni református Ispotály története 1529 – 1929. Debrecen, 1929. 3

2   A Debrecen MJV. Polgármesteri Hivatal Mikrofilmes Adattára anyagából.

3  A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótár gyűjteményéből, Bécsiné Kléri Ágota a Könyvtár munkatársának közreműködésével kaphattam meg.

4   Papp József   Kós Károly és Podmaniczky-díjas helytörténész “Ispotályok Debrecenben (1529 – 1944)” Debrecen, 1999. júniusi kézirata alapján.

5  Az 1944. júniusi debreceni bombázás híradófilmje a FILMHÍRADÓK ONLINE internetes oldalról.

6  http://www.fortepan.hu oldalról

7  Papp József Kós Károly és Podmaniczky-díjas helytörténész gondolatai, miután véleményét kértem erről az anyagról az interneten való közzététel előtt. Ez úton is megköszönöm értékes kiegészítését!

 

Tisztelt Olvasó!

.

Bizonyára sokan olvashattak már a városunkat érő 1944-es légitámadásokról. Leírták többen azokat a borzalmakat, melyeket átéltek azokban az időkben a debreceniek. Újságcikkek, könyvek oldalain kívül kutatásaim során lehetőséget kaptam Dr. Sőregi János a Déri Múzeum egykori igazgatójának kézzel írott Naplóinak olvasására.8

Igazgató úr naplóit napi rendszerességgel írta. Megfogalmazta élményeit, gondolatait az akkori debreceni mindennapokról. Az Ő naplóit nem cenzúrázta senki, ezért gondolom én, hogy hiteles forrásnak tekinthetők a ma élők számára éppúgy, mint utódainknak.

E Naplóból idézem az 1944. június 2.-i bejegyzés következő részletét, majd a Debrecent ért első bombatámadást követő napok másik feljegyzését:

“… Várad zavaró repülés, Budapest riadó! Erre beállítottuk a rádiót. Aludtunk is meg nem is. A feleségem alig valamit pihent. Egy anya a gyermekeiért él!

1/2 8-kor keltem fel. Épen fürödtem, mikor halljuk, hogy a rádió közvetítést megszakítják. Ez a szokatlan jelzés gyanússá vált. Gyorsan következtek a dél felől felhatoló zavarásjelzések, mikor Szolnok, Karcag került sorra, pláne riadóval (Légo. vigyázz!), tudtuk, hogy mi jövünk, Várad! Gyorsan felöltözködtünk, a kész csomagokat összeraktuk és én kezdtem a pincébe hordani egyet mást. Mindössze egyszer fordultam, mikor megszólalt a sziréna. Családom lecipekedett a csomagokkal, magam vagy 3-szor fordultam, gyorsan, csomagokkal, meg is melegedtem. Már mindenki az óvó helyen volt, …

Csendesség volt, a forgalom megszűnt. …

A ládából kivette az átmeneti kabátom és a kézi táskámat az okmányokkal és az óvóhelyre mentem. A ház lakói együtt voltak, asszonyok, lányok. A legkisebb az én kis fiam. vitéz Katona alezredes, Sztehlo egyet. prof. és családjaik stb. Egyszer csak halljuk, hogy zug a gép, tompa dörrenések moraja rázza a földet. Most egy erősebb zugás rezegteti a talajt. Üveg csörömpöl, légnyomás vág be az ajtón.

Mindenki megrémül! Mi férfiak vigasztaljuk a hölgyeket: légó ágyú! Repesz darab! Lövik biztosan a gépeket stb. Ujabb dörrenések, ismét erős zugás, mintha a Péterfia felett igen alacsonyan repülne egy gép. Levente fiuk szaladnak le: a Nagyerdő felé lelőttek egy angol gépet, a pilóták kiugráltak. Ejtőernyővel szállnak lefelé …… A másik mondja: a Déri tér felől nagy füst száll fel ….. Ujra hirek: a Piac utcán, a Szentannán több bomba becsapódott! Én felszaladtam a II-ik emeletrea és a lépcsőház ablakán kinéztem: nem a muzeumb, sokkal messzebb ég valami az állomástól jobbra, azaz nyugatra! Megnyugodtam, visszamentem.

Közben hallottam, hogy a rádió valamelyik lakásban “pihenj”-t rendel, aztán nekünk is: “légi veszély elmult” – Sziréna még nem szólt.

Kiállottunk a kapuba. Halljuk, hogy az Ajtó utca 14. sz. ház telitalálatot kapott. A Pohl Ferenc lakása! Egy gyermeket a romok közül szedtek ki, nincs semmi baja. Leventék, katonák, emberek szaladnak lapátokkal, autók, biciklisták száguldanak. Az ég alja olyan poros, füstös. Dél felől nagy füst száll a Nagyerdő felé. Egyik ember a másikat kérdezi: mit tud? Állítólag 3 gépet lelőttek! Még nem biztos! Az izgalom tüzében ég az egész város, riadt arcok, síró asszonyok. Végre a sziréna jelezte a riadó végét. Felcipekedtünk a lakásba: Istennek legyen hála, mi megusztuk szerencsésen!

Családomat rendben hagyva, siettem a muzeumba. A Kollégium elől láttam, hogy a Piac-u. tul a Kistemplomon fekete füstben – porban áll. Az emberek tömegével özönlenek arra felé! Autók sebesültekkel haladnak a Péterfia felé. Egy nagy füstoszlop ferdén hajlik a városra és leszakadt végeit elteritve pipálja a központi egyetem felé. Ez a tűz az állomástól nyugatra lehet!

Szétnéztem a muzeumban. … Semmi bajt nem találtunk. …

Magam elsétáltam a városháza elé, szétnézni. Innen túl nem engedtek. A sarokról jól lehetett látni, hogy a Hangya palotán tul, a Pannonia szálló épülete teli találatot kapott, közepe földig hiányzik. A romon dolgoznak, a forgalom igen nagy! Sebesülteket visznek az autók. Ideges emberek civakodnak a rendfenntartókkal. Senkit nem engednek a rom felé. De járművek jönnek-mennek, német rendőr is áll az ut közepén, irányítja az is a forgalmat. Szuronyos baka sétál körülötte, karszalagos izzadt emberek rekedtre kiabálják magukat.

Az emberek rémült arccal néznek a város nagy sebe felé, mely körül por, füst ül az utcán, csak a vármegyeház emelkedik tul a sárgás-szürke ködön, melyet a forgalom ver fel! Bizony borzalmas látvány! A Széchenyi utca-felé is mennek levente-csapatok. Tul a sorompón ott is estek bombák, aztán az Arany János utcán. A Tóth Árpád utcán több ház ég. A Hajlított butorgyár is ég. …

Egy német repülő gép alacsonyan kering a város felett ….. Por, füst csap az ember arcába és elgondolkozunk az egész rombolás felett! Ártatlan emberek szenvednek, csak épen nem azok, akik ezt a háborut előidézték!

… majd este felé … elindultam szemleutamra. A Bika előtt Kölcsey polgm. szólított meg. Érdeklődött a muzeum után. Nincs semmi bajunk. Aztán találkoztam Pálfy Józseffel, a Debrecen volt szerkesztőjével. Ő is szemleutra indult. Együtt mentünk. A Piac utcán a Pannonia hotelt szörnyen szét vágta a bomba. Az emberek nyüzsögtek rajta: folyt a takarítás. A Pannonia és az ut elágazás közt az uttesten egy óriási tölcsér, mely a villamos sineket, mint a drótot elgörbülve tartotta peremén. Kirakatok, ablakok betörve, tetők, párkányok összezuzva mindenütt. Némelyik üzlet már bedeszkázta kirakatát, elhagyott zsidó üzletekben ott van most is porosan összedülve a portéka. Innen mentünk a Hunyadi-utca felé. Ez rettenetesen össze van rombolva. Egész különös, hogy itt a romboló bombák az uttestre estek, talán négy-öt is egymásután, sorban, de balra, jobbra teletalálatok is voltak. A házak vakolata leszedve, ablakok, ajtók, szörnyen szétzuzva. A bombatölcsérekben aszfalt tömbök összeborulva. A villamos sínek kiemelve a földből, elgörbülve, vezetékek szétszaggatva.

Nehezen, de a rendőrök mégis átengedtek. Ugy mentünk, mintha hegyes terepen járnánk. Egy autó leborotválva állott a járda mellett, egy szekér felborulva, földdel, romladékkal betemetve, szintén a gyalogjárdán. Mellette egy félre dőlt, megperzselt fa. Az ágairól egy guba lógott alá porral lepve. A lovat nem láttam, lehet, hogy a föld alatt feküdt. Horváth műszerész háza teletalálatot kapott. Sok ember dolgozott a romokon. Óvóhely után kutattak, vagy már szedték ki a szerencsétleneket. Nem mentem közel, irtóztam. – A Tóth Árpád-utca déli sora és idevaló eleje tiszta rom. Ugyanugy az Erzsébet utca. A HEV háza jobbra összerepedezve, körülötte szörnyü tölcsérek. Valami 6 bomba vágódott közvetlen a tövébe. Egy Horváth nevű tisztviselő beszélte, hogy az óvóhely is egyik oldalán bedőlt. Két halott és több sebesült. Ezek között Tarján Oszkár. – Lábát törte Sallay Lajos Máv. tanácsos. – Két villamos kocsi a HEV előtt, 2 a nagy állomás összebombázott épülete előtt rostává lőve. Jobbra az Ispotály templom tornyának fél oldala leomlott. … A parochia megrongálódott. Az állomás főépületének csak a külső falai állanak., belseje teteje rom. Szörnyű látvány! A Petőfi téren, a parkban is hatalmas tölcsér, és a nagy állomással szemben, a Kis Pipa szintén rom teletalálat folytán.

Egy német kórház vonatot egész közelről géppuskáztak meg, mely a pályatesten állott.

A Deák Ferenc-utcán tértünk vissza. A törvényszéknek az udvarára esett bomba, oda nem mentem be, mert az idő eljárván, igyekeztünk hazafelé. Lelkemben mélyen megrendülve és eltűnődve a történteken undorodtam az embertől, aki önéletét eszességével ilyen pokollá teszi! …”

 

a Dr. Sőregi Jánosék a Thaly Kálmán u. 1. sz. alatt laktak.

b Dr. Sőregi János a Déri Múzeum igazgatója volt ekkor.

.

A bombatámadás utáni napokban az Ispotály térségében látottakról így ír:

.

“… mentünk a Deák Ferenc-utcára s onnan az állomás előtt elhaladva, az Ispotály felé, melynek tornya most már nem látszott.

A 2. sz. állomási főposta előtt hatalmas bombatölcsér, feneke tele vízzel. …

A Petőfi-park óvóhelye sértetlenül állott. Az a bomba, mely a park ék-i sarkában robbant, állítólag több embert megölt. …

Közeledve az Ispotály templom felé, egyre sürvebb lett a bombatölcsér. Szerencse, hogy sok az utra és a fák közé esett. Az ispotályi szegényház két tele találatot kapott, a templom pedig keleti oldala mellett kapta a hatalmas robbanó bombát. Ez a templom féloldalát és a torony keleti falát fel magasan olyan erősen szétrobbantotta, hogy ma, jun. 4-én fel kellett robbantani. Erre a torony és a féltemplom darabokra szétomolva fekszik a földön. Csak a hajó hátsó része áll még, az is nagy repedésekkel. Szomoru látvány! Ennek az öreg Istenházának más sorsot is juttathatott volna a Teremtő!? A parochia a légnyomástól lakatlanná lett.

A nagyobbik harang a romokra zuhant, a kisebbik, melyet csak nem régen, 1936-ban helyeztek fel, a város felé a füre kivágódott. Ugyanarra zuhant le a toronysisak is, a szélvitorla rudjával és a gömb.

A templom romot két fegyveres rendőr őrizte. Csak akkor engedtek közel, mikor megmondtam, ki vagyok.

A templomtól nyugatra fekvő épület is tele találatot kapott. Az ispotályon emberek dolgoztak. A kárvallottak szedegetik a romokból, ami maradt. Ez előtt a ház előtt halt meg Makláry orvos, mert feljött a pincéből egy mentőládáért és a 2-ik v. 3-ik hullám bombája kint kapta. Kár, hogy fényképezésre nem kértem engedélyt, de ugy tudom, Aszmann Ferenc kért és csinálja is erősen. Ezért nyugodt vagyok.

A sürü bombatölcséreket kerülgetve, a távolból is jól látható robbanásokat nézve átmentünk a Tóth Árpád-utcára. Ez az utca a szó szoros értelmében romokban hevert. Kis házak helyén gödrök ásitanak, vakolatlan falmaradványok közt siró asszonyok panaszkodnak egymásnak. Poros emberek csákánnyal piszkálják a romokat. Ha találnak valamit, lerázzák róla a port, a földet és félre rakják csomóba családi tüzhelyük megmaradt darabjait. Nézegetik, lehet-e hasznát venni még, vagy sem?

“Ez a szegény megboldogult feleségem ridikülje”- mondja egy munkásféle ember. Nézi, van-e benne valami? Nincs semmi! Leteszi a többi holmira.

Az utcán vastagon fekszik a por. Lapátos munkás csapatok mennek, teherautók jönnek, nagy port vernek fel. Szerencse, hogy fúj a szél elviszi hamar. Sokan azt mondják, hogy 2-án is volt szél és az állomásnak szánt bombát ide fujta a Tóth Árpád- és Erzsébet-utcára. Ezért kellett ennek a sok apró háznak eltűnni a föld színéről.

Nem a Tóth Árpád-, hanem az Erzsébet-utcán mentünk végig, mert a Tóth Á.-utcát lezárták. Az Erzsébet-u. épen olyan borzalmasan szét van rombolva. Ezen a két utcán ép ház egyáltalában nem maradt. Tökéletes, 100%os könyörtelen pusztulás! Az emberben sir a lélek és végigborzong a háta, mikor a romokban turkáló szegényembereket látja.

“Azon a tájon lakott egy ismerősöm – beszéli Király bácsi – volt egy 16 éves lánya. Talán az volt ennek a városnak a legszebb teremtése. Anyjával együtt elpusztult! Hamvas üde arcában gyönyörü kék szemei ragyogtak! Most ott fekszik a központi temetőben, a sorban, anyjával együtt!”

Mondják, hogy a halottak száma meghaladja a 300-at. Kint a temetőben sorban le vannak fektetve, mint körvadászatok után a nyulak. A temetetlen testek természetesen erős büzt árasztanak magukból. Ezek megnézésére már nem vállalkoznék.”

 

Írja fentieket Dr. Sőregi János Naplójában azokkal a borzalmakkal együtt, melyeket akkor átélt a debreceni városlakó. E részletet azért idéztem ide, mert szerintem szorosan hozzátartozik az Ispotály végzetéhez. Az első kézből tapasztaltakat, ott látottakat fogalmazta meg Naplóiban, melyek részleteivel találkozhat még Ön Kedves Olvasó, honlapomon a többi témában általam írottak kiegészítéseként is.

.

Debrecen, 2014. szeptember 30.

.

vitéz Csizmadia József

.

Forrás:

E Naplók többsége jelenleg a Debreceni Egyetem Egyetemi És Nemzeti Könyvtár tulajdonában vannak. Hozzáférést és olvasást egy Megállapodás rögzíti, melyben foglalt feltételeket sikerült teljesítenem. Tisztelettel köszönöm az érintettek ez ügyben adott segítségét!

 

.

Kedves Érdeklődő, velem és néhányunkkal együtt gondolkodó Olvasó!

.

Nemrégiben akadtam rá az Ispotály történetével foglalkozó írásommal összefüggő információra a következők szerint:

“A Kálvinista Róma egyik legősibb intézménye, a debreceni Ispotály, 1929-ben ünnepelte fennállásának 400. éves évfordulóját. Március 10-én emléktáblát helyeztek el az Ispotály két új épülete közötti ház falán. Az emléktábla a templomra néz.” 9

E gondolatok a következő fényképen látható emléktábla avatásáról szólnak:

.

DSC_4014

Ezt az emléktáblát helyezték el az előbbi információ szerint az alábbi, már korábban is bemutatott fényképen, a középen látható épület falán.

o_DSCF2595

.

Az Ispotály fennállásának 400. évfordulóján állított, előbb bemutatott, máig meglévő emléktábla indított, hogy keressem annak avatásának ünnepe alkalmával megjelent újságcikkeket, tudjunk meg minél többet az akkori történésekről.

A következőket találtam, mely gondolatok figyelmes olvasását ajánlom mindenkinek! Teszem ezt azért is, mert példa lehet mostani debreceniek számára elődeink elkötelezettsége az ügy mellett. Hite a jóságban, segítőkészségben, szinte hihetetlen mai “elvadult” világunkban. Ha elolvassa az egykori tudósítások kivonatát az alábbiakban, talán igazat ad nekem Ön, Tisztelt Olvasó.

.

“DEBRECZEN KELETMAGYARORSZÁGI NAPLÓ” című újság a következőkkel harangozza be az 1929. március 10-én tartandó Ispotály emlékünnepségét:

.

Az Ispotály

A szegények és elhagyatottak számára ezelőtt 400 esztendővel otthont létesített egy nemeslelkű debreceni polgár: Boncz László. Ez az otthon nem más, mint a jelenlegi Ispotály, amely intézmény századok viharain keresztül fennmaradva hirdeti a hittel összekapcsolt jó cselekedet jutalmát. …”

Majd a következő gondolatokkal folyatja az újságíró, az 1929. március 10-i napilapban:

“Az Ispotálynak egész története van, melyet tanulmányozni nem felesleges e kor fiainak sem, hogy emelhessenek a mostani szegények számára is minél több hajlékot. …

A magyarnak joga van az élethez mint nemzetnek, mert fiai a legnagyobb veszedelmek között sem felejtik el, hogy mindennél nagyobb a hit ápolása és a szeretet gyakorlása. Ez a nemzet bőven hullatta vérét másokért, hogy ne törjön rájuk sem tatár, sem török s ezért a hősi küzdelemért csak az volt a jutalma hogy rutul kijátszották arany szívének jóságát. …

Az Ispotály legyen előttünk nemcsak kiáltó jel, hanem hívó szó is, arra, hogy minél több jót végezzünk másokért.”

 

Ugyanez a napilap számol be 1929. március 12-i lapszámában az ünnepségről:

“Felemelő ünnepségek keretében ünnepelték az Ispotály 400 éves jubileumát

Fényes keretek között szép és emlékezetes ünnepélyt rendezett vasárnap a debreceni református egyház az Ispotály 400 esztendős fennállása alkalmából. Az ünnepély első része az Ispotályi templomban és a most felállított emléktábla előtt, második része pedig a Kistemplomban folyt le.

Zsúfolásig megtelt az ispotályi templom hívekkel és előkelőségekkel. Már 10 óra előtt alig lehetett helyet kapni. …

Molnár Ferenc lelkész lépett a szószékre …

Ezen a napon 400 esztendőre tekintünk vissza, – mondta. Szenvedés, megpróbáltatás alatt nyögött akkor a bus magyar. Itt török parancsolt, amott a német volt az úr. …

Megujult a régi szenvedés, országunk 5 részre szakadt s mindenfelé ellenség vesz körül bennünket. Ezek nem olyanok, mint a török volt. Az nemes ellenség volt, de ezek olyanok, mint a bősz vérebek, melyek husunkba marnak az elevenig.

Ha tekintjük az egyház életét, ugy találjuk, hogy a régi hit elmult. De a hitetlenség nem adott boldogságot és igy megujult az. Fénylő jelei itt vannak ebben a régi templomban, hol minden a megujult hitről beszél és ott van az adományokban, melyek a régi Ispotályt felsegítették.

Megujultak a szivek, a porlandók helyébe ujak jöttek, telve Krisztus lelkével, akik nincsennek hátrább a régieknél, ott ragyognak egy fénylő sorban azokkal, s emlékük áldott lesz mindörökké. …”

 

Egyházi ének következett.

“Utána Baja Mihály lelkész gyönyörű, költői szárnyalásu, szivhez szóló szép imát mondott, melynek végén megáldotta az Ispotályt.

Záró ének után a közönség a templomból átment az Ispotály elé, az emléktábla előtti ünnepélyre.”

 

“Uray Sándor beszéde.

… örüljünk ez emlékhelynek, mert eggyel több helyünk lesz ahova elzarándokolhatunk, ahova elhozhatjuk gyermekeinket, iskoláink ifju népét, ahova elkalauzolhatjuk az idegeneket is, hogy felmutassunk erre az emlékjelre, azt mondjuk előttük emelt hangon és emelt lélekkel: – Nézzétek, ez Debrecen! …”

 

“Dr Csürös Ferenc emlékbeszéde.

… Az Ispotályt négyszáz esztendővel ezelőtt egyszerü polgár, Boncz László alapította. Nem herceg, nem gróf, nem báró, nem zászlós ur, hanem egyszerü polgár, civis Debrecinensis.

A keletkezés és fennmaradás oka nem fejedelmi személyiség szeszélye vagy bőkezüsége, hanem egy ezer bajjal küzködő, zivataros századok rombolásait átszenvedett romlások, “busulások” időszakain át vergődött, a viszontagságokban egybeforrott városi közösségnek, a szenvedések tüzes kohójában kiformált lelki alkata, … a “debreceni lélek!” … mely fennmaradását sohasem várta és remélte nagy urak kegyétől, hanem mindig a maga erejétől és áldozatkészségétől. A debreceni lélek, mely épen azért féltő gonddal és éber vigyázással őrködött a magából kitermelt ősi intézményei épsége fölött, s azokhoz idegen kezet hozzányulni nem engedélyezett. …

Ez a debreceni lélek munkált évszázadokon át városunk mindazon nagyszámu polgáraiban, akik adományokkal, végrendelkezéseikkel hozzájárultak ősi intézményeink fenntartásához. Sehol az országban annyi alapítványtevő neve nincs feljegyezve, mint a debreceni egyház és kollégium aranykönyvében. S e nevek mind egyszerü polgárok nevei, nemesi vagy más cimer nem disziti őket. Ez a debreceni lélek elválaszthatatlanul összeforrt a legtisztább magyar nemzeti érzéssel.

Ez a debreceni lélek teremtette meg négyszáz esztendővel ezelőtt Boncz László debreceni polgár személyében s ez tartott fenn négyszáz esztendőn át az Ispotály ősi intézményét.

S most, mikor ennek falán immár emléktábla hirdeti a négyszáz esztendő emlékét könyörülő szavunkkal, fohászos ajakkal forduljunk a Magasságok Urához és kérjük, hogy az áldozatos debreceni lelket fiainkban, unokáinkban, késő maradékainkban épugy épitse, munkáltassa és serkentse, mint tette azt dicső elődeinkben.”

 

Az ünnepély a Hymnusz eléneklésével ért véget.”

 

Az emlék-ünnepség délután 5 órakor a zsúfolásig megtelt Kistemplomban tartott istentisztelettel folytatódott. Baltazár Dezső püspök mondott beszédet, majd dr. Herpay Gábor lelkész, megyei főlevéltáros tartott előadást az Ispotályról.

Végül Molnár Ferenc lelkész ismertette az “Ispotály 400 éves jubileumi alap” történetét és felolvasta az adakozók nevét.

Összesen 132.000,- pengő adomány gyűlt össze, mely újabb adományok érkezésével várhatóan emelkedik.

 

“Ez a nap a debreceni református egyház és az Ispotály történetében minden időben fényes betűkkel lesz beirva.”, fejeződik be a “DEBRECZEN KELETMAGYARORSZÁGI NAPLÓ” tudósítása.

 

Mint látható, az előbbi napilap igen részletesen számolt be a debreceni Ispotály és a Református Egyház emlékünnepéről. Ennek fényében igen meglepődtem, amikor korabeli újságok között találtam a “DEBRECENI PROTESTÁNS LAP EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETI KÖZLÖNY” 1929. március 23-i számát, ahol épp hogy csak megemlítik ezt az eseményt. Igen röviden tudósítanak “A debreceni Ispotály fennállásának jubileumi ünnepe” cím alatt szinte felsorolásszerűen írnak az ünnepségről. Nem tudom, hogy mi lehet e közöny oka, pontosan egy protestáns lap részéről.

.

Ezt követően több mint kétoldalas tudósítást olvashattam a “DEBRECENI HÉTFŐI UJSÁG” ispotályi ünnepséggel foglalkozó cikkében. Csak véletlenszerűen idézek ebből az írásból a következőkben:

.

Lélekemelő ünnepségek keretében ünnepelték meg a debreceni református Ispotály fennállásának 400 éves jubileumát

“Szegények mindenkor vannak veletek — idézte Baltazár püspök a szentírásból beszédében — de nem törvény, hogy éhező, didergő, szenvedő szegények legyenek”

Emléktáblát helyeztek el az Ispotály egyik épületének falában

… Négyszáz esztendő nagy idő, még egy nemzet életében is. Milyen hatalmas idő hát ez, egy karitativ egyházi intézmény életében. A debreceni ref. egyház az Ispotály jubileumi ünnepségével saját magát ünnepelte. Ünnepelte azt az elmult ref. egyházat, amelynek tagjai a négyszáz év folyamán megőrízték és fentartották, minden kényszer nélkül, nem parancsszóra, nem a befolyó adókból, sem nyereséges üzleti vállalkozásokból ezt a nemes emberbaráti intézményt, s saját magát, a jelen ref. egyházát ünnepelte akkor, midőn nem feledkezve meg az elődök érdemeiről, ünnepélyes külsőségek között méltatta azok érdemeit, egyben fogadalmat tett és tettekkel bizonyította, hogy az elődök erényeiben is cselekszik abban az evangéliumi szellemben, mely négyszáz évvel is éppen ugyanaz volt, mint ma és, ugyanaz lesz az időtlen időkig.”

 

E bevezető után sorra veszi a tudósító az ünnepségsorozat helyszínét, az ott zajló események részletezésével. Én itt, most csak az előzőekben leírtaktól való eltérést jegyzem meg, vagy az előzőektől eltérő megvilágosításban értelmezhető gondolatokat.

 

“Csürös Ferenc Közművelődési Tanácsnok beszéde

… Külföldi nagy városokban ha jár az ember, Németországban, Olaszországban, Ausztriában, sokszor szemébe ötlik egy-egy fényes palota, múzeum, iskola, vagy kórház, melynek faláról márvány emléktábla hirdeti, hogy alapította és építette a köz javára ez vagy az a pápa, császár, vagy fejedelem. A régi Magyarország nagy városaiban is sok ilyen emléktábla szól régi királyok, egyházi máltóságok, gazdag nagyurak bőkezűségéről, amellyel életre hívtak közhasznú intézményeket.

Debrecenben ilyen emléktábla nincsen. Debrecennek ami régi közintézménye van, azt nem a hatalmasoktól kapta ajándékba, hanem létesítette a maga erejéből, kitermelt a maga szenvedése fáradsága és áldozatkészsége árán, mint a gyöngykagyló a tekenői közé rejtett gyöngyöt.”

 

Majd szól a “debreceni lélekről”, mint előzőekben azt idéztem, illetve egészítette ki a következőkkel:

“… Ez a lélek hevítette az abszolutizmus idején a Kistemplomnak szegzett ágyúktól meg nem félemedő gyülekezet pásztorát, amikor a bécsi hatalom követelése előtt fejet nem hajtva, a tiltakozó gyűlést Isten, Ő szent felsége nevében megnyitotta. Ez a debreceni lélek egy a magyar lélekkel. …

Ez a debreceni lélek teremtette meg négyszáz esztendővel ezelőtt Boncsz László debreceni polgár személyében s ez tartotta fenn négyszáz esztendőn át az Ispotály ősi intézményét.”

A délutáni Kistemplomban tartott ünnepségről így írnak:

“… Mint délelőtt az ispotályi templomban, úgy itt is a hívők serege teljesen megtöltötte a hatalmas templomot. Mintegy 2000 ember jelenlétében lépett fel Szele György lelkész a szószékre, …”

 

Továbbiakban a “DEBRECENI HÉTFŐI UJSÁG” tudósítója is hasonlóan ír az ünnepségről, mint az elején általam idézett “DEBRECZEN KELETMAGYARORSZÁGI NAPLÓ”.

.

Magam úgy gondolom, hogy e tudósítások részletei is felidézhetik felmenőink eszmeiségét. Úgy gondolom, hogy nem mehetnénk el immár több mint hetven éve az Ispotály barbár lebombázása után ezen a területen úgy, hogy felmenőink tetteire semmi sem emlékeztet. Emlékkő állításról írtam már korábban, több mint egy éve, 2013 augusztus közepén is. Azt is tudom, hogy manapság sokak számára nem ez az első és legfontosabb probléma. Azt is gondolom, hogy egy mostani emlékhely állításának lehetnek majd ellenzői is, hivatkozva arra, hogy az ő tulajdonukon senki se emlékezzen. Jogilag talán még igazuk is lehet, de tudnia kell mindenkinek, hogy az emlékezésre jelölt helyen “csak” 415 évig működött az Ispotály intézménye. Lebombázásáig “csak” 240 évig állt az a templom, melynek tornyának helyét javaslom megjelölni, mely templom ma “csak” 310 éves lenne. Ki tudjuk-e számolni pontosan, hogy hány emberöltőről szólnak e számok? Hol vagyunk ehhez saját életünkkel még akkor is, ha reménykedünk hat-nyolc évtizednyi létünkkel?

És akkor gondoljunk csak előbb idézett egyik gondolatra:

.

… örüljünk ez emlékhelynek, mert eggyel több helyünk lesz ahova elzarándokolhatunk, ahova elhozhatjuk gyermekeinket, iskoláink ifju népét, ahova elkalauzolhatjuk az idegeneket is, hogy felmutassunk erre az emlékjelre, azt mondjuk előttük emelt hangon és emelt lélekkel: – Nézzétek, ez Debrecen! …”

.

Nem vagyok biztos abban, hogy miránk, mai, 2014-ben élő debreceniekre kellene felnézni bárkinek is, akik hetven éve eltűrjük, hogy az egykori Ispotály és annak templomának helyét semmi sem jelöli, helyét igen kevesek ismerik, sokakat nem is érdekel, és évtizedek óta semmit sem tettünk ez ellen. Írom magánvéleményemet egészen addig, amíg nem leszünk arra méltók, hogy ránk nézzen bárki is.

.

Kedves Olvasó!

.

A fentiekben olvasható anyagban, a hivatkozásokban említést tettem Dr. Herpay Gábor: A debreceni református Ispotály története 1529 – 1929. Debrecen, 1929. könyvéről, melyet a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótár gyűjteményéből, Bécsiné Kléri Ágota a Könyvtár munkatársának közreműködésével kaphattam meg. Eddigi információk, fényképek innen valók.

Ugyan ennek a könyvnek egy másik példányát adományozta Dr. Herpay Gábor unokája a Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközségnek.

.

img582

.

Ezt a könyvet kérhettem el Sz. György nagytiszteletű úrtól és jelenhet itt meg a könyv részét képező “Függelék. A DEBRECENI REFORMÁTUS ISPOTÁLY ARANYKÖNVE 1547-1929.” címmel, mely könyv az előbb bemutatott, az Ispotály fennállásának 400. évfordulóján jelent meg. Ezért is olvashatunk a felajánlások között e jeles évfordulóra tett ajándékozásról.

Meleg szívvel ajánlom mindenkinek az itt következő névsort, melyben az egyszerű kisemberektől, városunk meghatározó tisztségben lévő elöljáróiig, – akik azért letettek városunk asztalára tevékenységük során valamit, – igen sokan adományoztak az Ispotály javára. Voltak akiknek szinte csak fillérek adományozására volt lehetőségük, mások jelentős pénzösszegekkel, ingatlanok adományozásával vagy éppen haláluk után végrendeletileg hagyták az Ispotály javára életük során összegyűjtött vagyonukat.

Azt hiszem mindannyiunk számára példa lehet.

Több helyen olvashatjuk, hogy az Ispotály fennállásának 400. évfordulója alkalmából alapítványokat hoztak létre, száraz malmokat, vagy jelentős földterületeket ajánlottak fel “az ispotálybéli szent Ecclesiának”, mint fogalmaznak egyik felajánláskor.

“Alapítványt tettek elhalt gyermekeik emlékére az Ispotály javára.” Olvashatjuk máshol.

Mi lett ezek sorsa? Lehetséges lenne, hogy ezeknek az értékeknek nyoma veszett? Ki tudja erre a választ?

.

Tessék az alábbiakba figyelmesen beleolvasni!

.

img526 img527 img528 img529 img530 img531 img532 img533 img534 img535 img536 img537 img538 img539 img540 img541 img542 img543 img544 img545 img546 img547 img548 img549 img550 img551 img552 img553 img554 img555 img556 img557 img558 img559 img560 img561 img562 img563 img564 img565 img566 img567

.

Forrás:

Fenti újságokat a Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótár mikrofilmes anyagában olvashattam. Köszönöm ennek lehetőségét az Intézmény munkatársainak.

9  Kaplonyi György: “Debreceni ércemberek, márványnévjegyek” c. könyve 201. old.

.

Debrecen, 2014. október 5.

.

vitéz Csizmadia József

.

 .

Tisztelt Olvasó!

.

Előző gondolataim megfogalmazása idején véletlenül sem gondolom, hogy soraim hatására, de hívtak telefonon azzal, hogy emlékünnepséget szervez a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség, a hetven éve lebombázott Ispotály emlékére. Az is igaz, hogy amióta az Ispotály történetével foglalkozom, több ismerősömnek, de ismeretleneknek is elmondtam emlékoszlop állítási kezdeményezésemet. Mégsem feltételezem, hogy a honlapomon olvashatók szoros összefüggésbe hozhatók lennének az előbb említett emlékünnepség rendezésével.

Szervezőktől lehetőséget kaptam arra, hogy beszéljek az általam megismert információkról. E lehetőséget tisztelettel elfogadtam, mert úgy gondolom, hogy minden, az ügy iránt érdeklődőnek meg kellene ismerni ezeket, össze kellene fognunk egy emlékhely létesítése érdekében.

Elkészült az emlék-ünnepség meghívója:

img079 img084

Újabb telefonhívás, amikor beszélgetésre hívtak a Lelkészi Hivatalba az Európa Rádió munkatársának jelenlétében. Tóth Emese szerkesztő-riporter jött a rádió részéről, akit én elég régen, még megboldogult esernyőjavítóként ismertem meg. Sokat beszélgettünk egykori kis üzletemben, de élő adásban is, az azóta megszűnt Cívis Rádióban. Az Egyházközség részéről Papp Tibor és Szakács György lelkipásztorok fogadtak minket. Az ottani beszélgetés 2014. október 17-én délután hangzott el adásban az Európa Rádió műsorában, Debrecen környékén fogható 94,4 MHz-es frekvencián, illetve akit érdekel, itt újra hallgathatja:

.

..

Következett a Kistemplomban, az ünnepséghez kapcsolódó kiállítás berendezése. Szívesen vállaltam az ebben való munkát. Nagyon örülök annak, hogy előkerült egyik nyíracsádi templomi raktárból az egykori Ispotály templom – talán utolsó – szószék koronája, szószék hangvetője, és Mózes-széke, a lelkészek padja, mely mostantól a debreceni Kistemplomban marad.

.

DSCF10496496aDSCF1055

6497a

6495a

A Mózes-szék hátoldalán annak készítőjének neve és a készítés dátuma.

DSCF1058

A templomban az orgona melletti karzatra, a kiállítási anyag közé került a templom mostani bejárata mellett már régóta látható, a lebombázott Ispotály templomból ide került keresztelő medence, melyet 1886-ban adományozott a debreceni külvárosi reformátusok részére Boros Sándor és neje Bányai Juliánna.

DSCF1099 DSCF1181

Boros Sándor kőfaragó munkái láthatók városunkban több helyen, pontosabban ott van, de nem látható a Szent Anna Székesegyházban máig a gyóntatószék által eltakart hatalmas vörös márvány emléktábla. Az egykori 39-esek hőseire emlékezne, ha láthatnánk. Erről írok honlapomon máshol. Boros Sándor készítette a Honvédtemetőben látható 1848-asok emlékművét is.

Előkerültek, és néhány közülük a kiállításon látható a korabeli Ispotály templom dokumentumai közül is. Korabeli Iktatókönyv, Esketési és temetési napló, Keresztelési anyakönyv, más egyházaktól átjelentkezők “Átjelentkezési bizonyítványa”, és más hasonló egyedülálló dokumentumok.

DSC_6475 DSC_6449

DSCF1249 DSCF1250

DSC_6476 DSC_6450

DSC_6441 DSC_6442

DSC_6448 DSCF1239

Látható a kiállításon az egykori diakonisszák egyenruhái babák öltözeteként.

DSC_6481 DSC_6482

DSC_6483 DSC_6484

De láthatjuk egykori fényképeken a háborús bombázás után közvetlenül készült fényképeket, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség gyűjteményéből.

DSCF1142 DSCF1143

DSCF1144

DSC_6432

Áldozatokról láthatunk fényképet Kiss Antal gyűjtéséből, melyek jelenleg Dr. Nagy Attila tulajdonában vannak. Kiss Antal valamikori munkatársam mesélte nekem, hogy ezeket a 6×6-os méretű fényképeket egy budapesti ócskapiacon vette. Előbb nem tudta, de belenézett a fényképek közé, amikor rájött, hogy ezek debreceni felvételek, meg is vette gyorsan. Szívszorító látvány egyik fényképen, ahol férj és feleség és közöttük még pólyás kisgyermekük fekszenek mindhárman holtan a földön, a bombázás után.

DSCF1129b

Kik lehettek Ők? Vannak-e még akár oldalági rokonaik? Szeretném tudni, de talán sohasem tudhatjuk meg. Áldozatukká váltak egy brutális rombolásnak, öldöklésnek, az amerikai pilóták “légi-parádéjának”. Azoknak a “pancser” pilótáknak, akik a rájuk rótt feladatukat sem tudták pontosan végrehajtani, amire ideküldték őket. Mert biztosan nem ezek és más ártatlan emberek és házaik volt a stratégiai célpont, hanem a vasút, illetve a Nagyállomás. Még arra sem voltak képesek, hogy feladatukat teljesítsék, de brutális bombázásukkal életeket oltottak, város javait tették tönkre. Felháborító!

Miattuk, mármint az áldozatok miatt is szorgalmazom egy emlékhely létrehozását, talán sikerül. Aki pedig ezt ellenzi, legalább nézzen szembe e családról készült fényképpel! És gondoljon arra, hogy bármelyikünk ott fekhetnénk csecsemő korú gyermekünkkel, mint Ők! Csak mi jókor, voltunk jó helyen, vagy még sehol sem! De ez nem ment fel minket a méltó emlékezés kötelessége alól!

Látható ezen a kiállításon az, az eredeti márványtábla, melyről már írtam, hogy eredetileg azt felavatták az Ispotály fennállásának 400. évfordulóján. Milyen jó lenne, ha ez a tábla is rákerülhetne az általam szorgalmazott emlékhelyre, hiszen akkor is ott volt a lebombázott “szegényápolda” és “dékánlak” falán, amiről szintén írtam korábban.

13a

A kiállítást berendeztük az alábbi fényképek szerint:

DSC_6424 DSC_6426

DSC_6427 DSC_6428

.

Eljött az emlék-ünnepség ideje. Koszorúzási ünnepségen vettünk részt az egyedül megmaradt férfi Ispotály épületén 1999-ben  elhelyezett emléktáblánál.

Isp1 Isp2

Isp5

Az előbbi fényképen középen álló férfi emlékezett meg egyrészt az Ispotályról, másrészt nagyapjáról, Dr. Herpay Gáborról, aki könyvet is írt 1929-ben az Ispotályról. E könyv egy példányát ajándékozta a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközségnek.

Koszorúzás, majd a kistemplomi megemlékezés következett.

Isp9

.

Mindezek után a Debrecen Televízió 2014. október 23-án este fél órás, az Erőnk Forrása című műsorában, majdnem a teljes műsoridejében az Ispotály volt a téma.

A magam részéről nagyon örülök annak, hogy úgy látom, hogy mintha megmoccant volna valami. Ugyan az Európa Rádión és a DTV-n kívül egyetlen médium sem tartotta érdemesnek még csak egy mondat erejéig sem, említést tenni e rendezvényről, törekvéseinkről. Igaz, itt nincs semmiféle aktuális balhé, semmiféle szenzáció. Itt “csak” néhányszáz áldozatról, városunk jelentős értékeinek lerombolásának borzalmas emlékéről van szó, de ez nem érdekli Őket! Pedig Ők véleményem szerint a tájékoztatásért kapják fizetésüket. A mostani ünnepségről azért tudomást szerezhettek néhányan.

Mi pedig nem azért tesszük dolgunkat az emlékezés ügyében, hogy újságok oldalára kerüljünk, mi csak csendben, kegyelettel akarunk emlékezni bízva abban, hogy lehetünk még többen is. Melyhez hozzásegíthetnének e jelenleg érdektelen médiumok, hogy minél több hozzánk hasonló gondolkodású társainkhoz eljusson törekvésünk híre.

.

Debrecen, 2014. október 28.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Nem sokkal több, mint két év telt el azóta, amikor 2013. augusztus 14-én leírtam az Ispotállyal foglakozó első gondolataimat. Két év nem túl sok idő, persze attól függ, hogy mihez hasonlítjuk. Ha az emberi átlagéletkorhoz hasonlítjuk talán igaz lehet előző megállapításom még akkor is, ha ennyi idő alatt is jelentős változások történhetnek életünkben.

Ha az Ispotály alapítása, 1529 óta eltelt 486 évet tekintjük összehasonlítási alapnak, akkor a két év szinte semminek tekinthető még akkor is, ha tudjuk, hogy a 71 évvel ezelőtti bombázásig, 415 évig működhetett városunk e fontos intézménye. Az előző fejezetben ismertetett Ispotály templom pedig 1704-ben épült, és 240 éven át várta a híveket, lebombázásáig.

Ennyi előzmény után ígérem, hogy befejezem a “matematika órát”, nem untatom a számokkal. Ezt is azért tettem, hogy az elmúlt két év történéseit valamilyen formában párhuzamba állítsam a régmúlt történéseivel.

Két éve írtam le első alkalommal, hogy meg kellene jelölnünk egy emlékkővel az Ispotály templom tornyának helyét. Több helyen, sokaknak említettem meg ezt azóta. Kerestem különböző hivatalokat, fontos személyiségeket, és azt hiszem, hogy mostanára elmondhatom, hogy eredménnyel.

Pozitívan állt hozzám a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség Presbitériuma, az Egyházközség lelkészei úgyannyira, hogy vállalták az emlékoszlop létesítésének teljes költségét.

Kiderült az Önkormányzatnál, hogy nem kell engedélyt kérni a Műszaki Osztálytól az emlékhely létesítésére, mert az a terület, ahol a torony állt, magántulajdonban van, nevezetesen az Ispotály lakóparké.

Az Egyházközség hivatalosan megkereste a Lakóparkot, kérve hozzájárulásukat az emlékhely létesítéséhez. A lakóközösség következő lakógyűlésén nagy többséggel megszavazta, engedélyt megkaptuk. Köszönjük!

Az emlékoszlop gondolatával az AKSD Kft-hez fordultam, mivel gyakorlatuk van ebben, a tervezés és kivitelezés tekintetében. Részükről is maximális segítséget kaptam. Köszönöm!

Ezek voltak azok a kevésbé látványos, ugyanakkor fontos lépések, mely után a gyakorlati kivitelezés kezdődhetett.

Időt álló, gránit emlékoszlopot javasolt az AKSD Kft. egyik igazgatója. Az egyház lelkészei kiválasztottak egy nagyon szép szürke oszlopot, figyelembe véve a lakóközösség kívánságát, hogy ne legyen fekete.

2015. augusztus 12-én készült az emlékoszlop vasbeton alapja. Ennek kitűzésénél azt szorgalmaztam, mivel az a terület, ahova az emlékhely kerül, egy háromszög alakú terület, hogy az egykori templom tájolását vegyük figyelembe. Hiába helyeztük volna el a szomszéd házzal, vagy a mellette lévő úttal párhuzamosan, akkor is ferdén állt volna.

Gondoljunk csak arra, hogy ezen a területen egyetlen olyan épület van, amelyik az Ispotály idejében is létezett, az egykori férfi ispotály vagy más néven szegényház. Két ilyen épület létesült akkor, – mint írtam erről korábban, – az egyik 1906-ban, a másik 1909-ben. A női ispotályként ismert ugyanilyen emeletes épület a háborúban megsemmisült.

Ezért került az egykori torony területének közepére a most létesítendő emlékoszlop alapja a templom épület hossztengelyébe, mint ahogyan bemutattam korábban a régi és az új tervrajzokat összeillesztve.

DSC_4232 DSC_4233

.

Kértem a kivitelezőket, hogy gondosan járjanak el a földmunka és a betonozás során, hogy ne sérüljön a fű. Deszka pallókat hoztak, melyeken talicskával kihordták a kitermelt földet, és bevitték a parkolóban megkevert betont.

DSC_4236 DSC_4242 DSC_4239

.

Örülök, hogy nemigen okoztunk maradandó kárt a fűben. Alábbi fotók az alap elkészülte után készültek:

DSC_4247 DSC_4251

.

Közben elkészült az emlékoszlop QR kódos táblája, mely szintén a templom tengelyében került elhelyezésre az alacsony betonkerítés járda felőli oldalára. Ez a tábla erre az írásomra irányítja az érdeklődőket.

IMGP1056 IMGP1062

.

Időnként el-el biciklizek a Tócó völgyből meglocsolni a betonalapot, máskor fiamat kérem, hogy öntsön rá vizet, hogy kellőképpen megkössön.

IMGP1010

.

Ezzel párhuzamosan készült az emlékoszlop felirata. A homok fúváshoz fólia kerül rá:

DSC_0013 DSC_0020

IMGP1067 IMGP1072

.

Majd befestették a kimélyített felületet:

IMGP1106

.

Itt, és most engedtessék meg nekem, hogy a felírat készítője önzetlen és lelkiismeretes munkáját dicsérjem, aki neve és cége megjelölésének mellőzését kérte. Gránitba véste saját keze munkájával az emlékoszlop feliratát.

Kapott tőlünk egy igen rossz minőségű fotót a toronyról, amit az emlékoszlopra szerettünk volna feltenni. Ebből elkészítette annak stilizált rajzát, mely szerintem nagyon jól sikerült. Kérdésemre, hogy felhasználhatjuk-e ezt a rajzot a felavatási ünnepség meghívóján, plakátján kapásból engedélyezte. E gesztus véleményem szerint igazán dicséretes mai világunkban, amikor a szellemi termékek sorozatos ellopását tapasztalhatjuk.

Név megjelölése nélkül is nagy tisztelettel köszönöm Neked, Céged ügyvezetőjének! Szép munkát végeztél, büszke lehetsz erre. Remélem, hogy kezet szoríthatunk a felavatási ünnepségen.

.

Holnap, holnapután készre csiszolják az emlékoszlopot, és várhatóan a jövő hét közepén felállítják a helyére azt az emlékoszlopot, mely szerintem méltó módon emlékezhet a rég elfeledett Ispotályra és annak református templomára.

Bízom abban, hogy mások is hasonlóan gondolkodnak minderről.

.

Jelenlegi tervek szerint 2015. szeptember 20-án kerül felavatásra az emlékoszlop, de erről pontosabban írok itt, ha a részletek kiderülnek. Erre az ünnepségre mások mellett hivatalosak lesznek az Ispotály lakópark lakói is.

.

Debrecen, 2015. augusztus 30.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

 Tisztelt honlap Látogató!

.

Ezúttal az emlékoszlop felállítását szeretném bemutatni alábbi fotóimmal, mely munka 2015. szeptember 3-án délelőtt történt:

.

DSC_0879 DSC_0885 DSC_0915

 

 

DSC_0035

DSC_0929

.

.

Debrecen, 2015. szeptember 4.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Az alábbi meghívóval hívom meg Önt arra a rövid ünnepségre, mely hívatott lehet, hogy az évtizedekkel ezelőtt lebombázott Ispotály templomának emléket állító emlékoszlop felavatásával pótoljuk az elmúlt több mint hetven év mulasztását.

Állítsunk emléket e sokat szenvedett Isten házának! Legyen részese ünnepségünknek!

.

Ispotaly_meghivo

.

Debrecen, 2015. szeptember 11.

.

Tisztelettel: vitéz Csizmadia József

.

.

Tisztelt honlap Látogató!

.

Az eddig bemutatott anyag eredményének is tekinthetjük, hogy az előző meghívó szerint felavatásra került az egykori debreceni Ispotály templom tornyának helyét megjelölő emlékoszlop.

Ez úton is tisztelettel megköszönöm mindazok támogatását, akik segítették a több mint két éve itt leírt kezdeményezésem megvalósulását.

Az avatóünnepségen készítette fiam, Csizmadia Zoltán, a következő fényképeket:

DSC_6046 DSC_6076 DSC_6081 DSC_6098 DSC_6108 DSC_6110 DSC_6119 DSC_6123 DSC_6131

.

A következő fényképeket az ünnepség másnapján készítettem:

.

DSC_0056

DSC_0065 DSC_0066 DSC_0067

.

.

Az ünnepség végén kérték tőlem néhányan, hogy szerezzem meg az elhangzott beszédek szövegét. Megkerestem, és ígéretet kaptam Derencsényi István főjegyző úrtól, hogy avatóbeszédét eljuttatja nekem. Ha megkapom, itt olvasható majd.

.

Asztalos Zoltán nyugalmazott református lelkész visszaemlékezését, váratlan elfoglaltsága miatt lánya olvasta fel, az alábbiak szerint:

Felolvasott

.

.

Én a következő gondolataimat mondtam el:

.

Üdvözlöm a megjelenteket, üdvözlöm mindazokat, akik csak lélekben tudnak itt lenni velünk!

Különös szeretettel üdvözlöm az ünnepségünkön megjelent gyerekeket, akik a kellemetlen esős idő ellenére itt vannak! Hiszen Nekik kell majd továbbvinniük törekvéseinket. Kívánom, hogy sikerüljön mindez éppúgy, mint saját álmukat valóra váltani. Kívánok hozzá erőt egészséget, boldogságot!

.

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

.

Az egykori Ispotály templom tornyának helyét jelölő emlékoszlopot avatjuk. Engedjenek meg néhány gondolatot, hogy röviden vázoljam az idáig vezető utat.

Most nincs arra idő, hogy részletesen foglalkozzunk az 1529-ben alapított Ispotály történetével. Meg kell azonban említeni, hogy ez a segélyszervezet a lebombázásáig 415 éven keresztül, látta el a rászorultakat.

1704-ben épült a református templom, mely sok viszontagságon ment át fennállása 240 éve alatt. Most lenne 311 éves.

Kutatásom során igen sok dokumentumot találtam a Polgármesteri Hivatal Mikrofilmes Adattárában. Papp József úr önzetlen segítséget nyújtott nekem, tisztelettel megköszönöm.

Rajta kívül, akik e kutatásomat segítették, – idő hiányában – szinte felsorolás-szerűen, azért szeretném megemlíteni nevüket:

  • Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Szendiné Dr. Orvos Erzsébet a levéltár igazgatója és munkatársai.
  • Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótár, Bécsiné Kléri Ágota és munkatársai.
  • Asztalos Zoltán nyugalmazott református lelkész, egykori Ispotályi egyháztag.
  • Halász Zoltán nyugalmazott középiskolai tanár.

Amikor odáig jutottam, több mint két évvel ezelőtt, hogy saját honlapomra kerülhetett az Ispotályról szóló összeállítás, ahol javasoltam az Ispotály templom tornyának helyét megjelölni valamilyen formában, kerestem az útját az emlékkő megvalósításának. Az egyházhoz fordultam.

  • Derencsényi István a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkészi Főjegyzőjéhez, aki azzal segített, hogy az illetékes egyházközséghez irányított.
  • A Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkészei, Papp Tibor és Szakács György nagytiszteletű urak és a presbitérium, köztük Soós Géza nyugalmazott középiskolai tanár, segítettek, átvállalták az emlékoszlop állításának teljes költségét.
  • Sőreghy János, aki édesapja, Dr. Sőregi János, a Déri Múzeum egykori igazgatójának kéziratos naplóinak kutatásához járult hozzá.
  • Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Kézirattárának főigazgatója, Karácsony Gyöngyi, és munkatársa, Dr. Juha Enikő.
  • Déri Múzeum részéről Dr. Angi János igazgató, és munkatársai Korompai Balázs és Dr. Krankovics Ilona PhD történész-muzeológus.
  • Ispotály Lakópark tulajdonosai, akik, lakógyűlésükön nagy többséggel engedélyezték az emlékoszlop felállítását saját tulajdonú területükön.
  • AKSD Kft. szolgáltatási igazgatója, Jurácsik Zoltán, és munkatársa, Mona Árpád és társai.
  • Pólyik Norbert, aki az emlékoszlop feliratát készítette.
  • Meg kell említenem Dr. Herpay Gábor nevét, aki az Ispotályról írott könyvével szinte felkínálta a lehetőséget erre a kutatásra.

És köszönöm mindazoknak akiket előzőekben nem említettem, de tevékeny részesei voltak annak, hogy az emlékoszlop megvalósulhatott. Köztük érzem feleségemet, és családtagjaimat. Köszönöm Nekik is.

Az emlékoszlop kivitelezését az AKSD Kft. munkatársai végezték. Már az alapozásnál felmerült néhány kérdés, azzal kapcsolatban, hogy semmihez sem igazodik annak elhelyezése. Sem a mellette lévő épülethez, sem a kerítéshez. Bármelyikhez igazítottuk volna, a másikhoz képest ferdén állna.

Gondoljunk csak arra, hogy a jelenleg a környéken látható épületek, közút stb. egyike sem létezett az Ispotály fennállása idején. Ezek mind a II. világháború után épültek.

Én azt szorgalmaztam, hogy az emlékoszlop tájolása igazodjon az egykori templom helyzetéhez. Sikerült összeilleszteni az egykori Ispotály térrajzát a jelenlegi épületekével. Ennek megfelelően bármennyire is látszik elnagyoltnak az emlékoszlop helyzete, ennek kijelölése egy igen aprólékos munka eredménye, és azt hiszem, hogy jó közelítéssel az egykori templom tornyának közepén áll ez az emlékoszlop. Ettől a templom épületének tengelye megközelítőleg Déli irányba volt. Az épület túlért a jelenlegi úttest másik oldalára.

Ha távolabb nézünk láthatjuk azt az egyedül megmaradt valamikori emeletes szegényházat, a férfi Ispotály épületét. Az, az épület ugyanilyen ferdén áll a mostani környezetéhez, mint emlékoszlopunk.

Olvastam a napokban valahol az interneten, – elismerő szavak kíséretében -, hogy sírkő-szerű obeliszk áll az egykori Ispotály templomának helyén.

Én úgy gondolom, hogy ez a szürke, sziklakemény gránit emlékkő már csak megjelenésével is tiszteletet parancsol. Az 1944-es barbár légitámadás több száz ártatlan áldozatára, városunk jelentős értékeinek, épületeinek, utcasorainak elpusztítására emlékeztet, rajta a szerintem városunkat ért pusztítás szimbóluma a függőlegesen kettévágott Ispotály templom sérült tornya.

.

Kedves Jelenlévők! Tisztelt ünneplő Gyülekezet!

Nagyon örülök annak, hogy emlékoszlopunk már a negyedik emlékhely a környéken, mely az 1944-es borzalmakra emlékezik.

  • A Nagyállomás falán lévő emléktábla.
  • A régi férfi Ispotály épületén 1999-ben Halász Zoltán által kezdeményezett emléktábla.
  • A DKV telephelyén az elmúlt évben létesült emlékhely, mely hét dolgozójukra emlékezik.
  • És itt a most avatott emlékoszlop.

Javaslom, hogy minden év június 2-ikán mind a négy emlékhelyet koszorúzzuk meg közösen!

Végezetül még egy gondolat legutóbbi álmaim közül:

Volt korábban ezen a területen Boncz utca. Miért ne lehetne ma is utca elnevezve Boncz Lászlóról, aki, mint bevezetőmben említettem, 1529-ben alapította az Ispotályt?

Javasolni akarom a mellettünk lévő Raktár utcát a 2-es Postától, a Salétrom utcáig Boncz László utcának átnevezni. Talán nem okoz sérelmet senkinek, mert a Raktár utca elnevezés azért mégis egy viszonylag újkori szülemény, és erre az utcára jelenleg nincs házszámozva egyetlen lakóépület sem, nem kell átíratni senkinek a személyi igazolványát. Akkor meg miért ne nevezhetnénk, az Ispotály alapító emlékére?

Volt az Ispotály-telepen egykor az itt szolgáló lelkészről, Zagyva Imréről elnevezett utca. Átgondolni javaslom, hogy nevét megörökíthetné talán a közelben lévő Névtelen utca. Több lelkész is szolgált itt valaha, mint Révész Imre, akiről teret neveztek el, meg mások.

Befejezésként szeretném megkérni mindazokat, akik a régi Ispotályról bármilyen emlékkel rendelkeznek, jelezzék azt nekem, szívesen kiegészíteném azokkal kutatásaimat.

Megtisztelő volt számomra, hogy meghallgattak, köszönöm figyelmüket!

.

Debrecen, 2015. szeptember 20.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

A befejező gondolataimban említett utca-átnevezési kezdeményezésem tekintetében  magam mögött tudhatom  a Kistemplomi-Ispotályi Egyházközséget.

Megkísérlem ennek intézését az illetékes hivataloknál, eredményéről itt beszámolok.

Utcanév-változtatási kezdeményezésem polgármesternek eljuttatott levele, illetve az egyházközség támogatása ide kattintva olvasható.

.

Ez úton köszönöm az Emlékoszlop avatóünnepségén jelenlévőknek, hogy a hűvös, esős idő ellenére meghívásomra, a Kistemplomi-Ispotályi Egyházközség hívására, vagy csak úgy, eljöttek ünnepségünkre.

Megtiszteltetésnek vettem jelenlétüket, köszönöm!

Köszönöm továbbá minden szülőnek, nagyszülőnek, akik több gyermeket is elhoztak, mert ez az avatóünnepség nem csak a múltról, hanem a jövőről is szól véleményem szerint. Mert múltunk nélkül nem lehet hiteles jövőnk.

Gyermekeink, unokáink vihetik tovább az egykori Ispotály gondoskodó szellemiségét, a Református Egyház szeretetét, melyre mai világunkban és a jövőben is nagy szükség lehet.

.

Debrecen, 2015. szeptember 21.

.

Köszönettel: vitéz Csizmadia József

.

 

.

Visszhang:

.

Mindezek után, vagy mellett alábbiakban néhány, az interneten is olvasható, látható, az Ispotály emlékoszlopáról megjelent anyag. Örülök annak, hogy észrevették amit több mint két évvel ezelőtt kezdeményeztem és mára megvalósulhatott. Még az sem baj, hogy kezdeményezőként nevem kimaradt e tudósításokból. Nem azért tettem, követtem el mindent az emlékoszlop megvalósítása érdekében, hogy nevem a médiumokban megjelenjen.

Tettem dolgom, mert azt helyesnek gondoltam. Köszönöm azért mindenkinek, aki segített!

.

És ami megjelent:

Az emlékoszlop avatását megelőzően, a szeptember 3-i felállítás után szinte egy időben, szeptember 8-án jelentek meg a következők:

A “Debreceni képeslapok” oldalán, valamint a köztérkép” internetes felületén. Utóbbi, példamutató hivatkozásokkal. Köszönöm!

Az avatást követően jelent meg egyetlen mondat a Hajdú-Bihari Naplóban, néhány fénykép kíséretében az internetes felületen, de az újságban már csak egy fényképnek volt helye:

Avatas_c

Beszámolt az emlékoszlop avatásáról a Debreceni Városi Televízió is, 2015. szeptember 24-én este 18:00-kor kezdődő, az Erőnk Forrása című műsorában, mely műsor vágott, az Ispotály emlékoszlopának avatásáról szóló tudósítása látható a következőkben:

.

.

.

.

Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor a dehir internetes portál is beszámolt az emlékoszlop felállításáról. Külön köszönöm Szénási Miklós főszerkesztő úrnak, hogy mellénk állt abban, hogy minél többen tudomást szerezzenek törekvéseinkről, bő terjedelemben számolt be az egykori Ispotály templom emlékéről.

 

.

Debrecen, 2015. december 10.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Sokszor elgondolkodom arról, hogy az általam hosszú hónapok, évek óta végzett engem érdeklő kutatásoknak van-e értelme? Kíváncsi-e azokra valaki, vagy csak töltöm az időmet semmi hasznára?

Megfordult ez a fejemben az Ispotály anyagának kutatása, honlapomra való feltöltése kapcsán is többször.

A felesleges fáradozást, a sok esetben tapasztalható érdektelenséget tehetem képzeletbeli mérlegem egyik serpenyőjébe. A másikba kerülhet akár az Ispotályról szóló írásom eredményeként is felfogható esemény, miszerint áll az emlékoszlop a lerombolt Ispotály templom tornyának helyén, aminek kezdeményezője azért mégis én voltam, és mellém álltak néhányan, hogy kivitelezésre kerülhessen. Azért azt elmondhatjuk, hogy a háborús barbár bombázás óta, több mint 70 éve, semmilyen jele nem volt ennek a templomnak. Senkinek nem volt fontos, nem jutott eszébe senkinek a megemlékezés. A háború utáni évtizedek eszmeisége nemigen engedte meg egy református templomra való emlékezést, de több mint egy negyed százada állítólag “rendszert váltottunk”. Azóta is nagy csend volt mai “méltó utódok” részéről.

Most áll az emlékoszlop.

Köszönöm mindazoknak akik támogattak! Nevüket az aktuális anyagban felsoroltam.

És eredménynek tekintem a napokban történteket, amikor kaptam egy e-mailt a világ valamely pontjáról, számomra ismeretlen személytől, aki küldött nekem négy olyan fényképet melyen az egykori Ispotályi Református Elemi Iskola kis diákjait fotózták le 1938-ban, 1939-ben.

Azért ezek a fényképek számomra nagyon fontosak függetlenül attól, hogy nekem és családomnak semmi közünk nincs a debreceni Ispotályhoz, Derecskén éltek felmenőim. Azért élhetnek még néhányan a következő fényképeken láthatók közül idehaza, vagy szerte a világban, akik ezeken a fényképen rajta vannak. Vagy az ők leszármazottai, mint ahogyan kiderült a fényképeket nekem küldő ismeretlen személy esetében is.

Azért is tekintem nagyra e felvételeket, mert tudjuk, hogy nemigen maradt fenn sok fénykép az akkori időszakról. Amit találtam kutatásaim során, annak többsége bekerült az Ispotállyal foglalkozó anyagomba.

.

Következzenek ezek a fényképek:

.

Az elsőn, mely fotó a rajta látható palatábla (fiatalabbak akik nem tudják mi az, tessék “beütni” és minden információ megtalálható róla) feliratán olvasható, “Ispotályi I. oszt. 1938.”

 

1938 I osztály

Negyvenkilenc gyermek látható a fényképen. Igen nagy létszámú osztály, ha a mai viszonyokat vesszük figyelembe. Láthatjuk a gyerekek öltözetét amiben semmilyen kivetnivaló nincs, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között iskolába kerülő gyerekeket láthatunk. A tanító úr, mintha most lépett volna elő a “skatulyából”, öltönyben nyakkendőben. Elismerésre méltóan.

Mire egyik ismerősöm megjegyezte, hogy persze a fotózáshoz öltözött. Még az is lehet, én mégis másként gondolom. Tanító úr, szerintem elismert ember lehetett diákjai és az akkori debreceniek előtt is. Én úgy gondolom, hogy megadta a módját nemcsak a fényképezés kedvéért is, hogy akár egy elemi iskolai tanítóként, hogyan kell megjelenni. Bizonyára tisztelték annak idején.  Látok azért erre ellenpéldát napjainkban. Sajnos nem tudom a nevét, mint ahogyan a további felvételeken látható másik két pedagógus neve sem ismert számomra. De a “skatulya” megjegyzésem rájuk is vonatkozik csupa pozitív hangsúllyal.

.

A következő fénykép palatábla felirata: “Ispotály II. o. 1938.”

 

1938 II osztály

Harminckét gyermek a fényképen. Gyerekek öltözete is elfogadhatónak látszik. Ezzel az osztállyal találkozunk még a legutolsó felvételen egy évvel később.

.

Újabb fotó, a palatábla szerint: “Ispotály II. oszt.”, mely fénykép 1939-ben készült.

1939 II osztály

Ötvenöt gyermek, tanító ugyanaz a személy, mint az előbbi fényképen. Gyermekek öltözete is elfogadható lenne, ha nem néznénk be az első pad alá, melyen a gyerekek ülnek. Itt azért láthatunk legalább öt mezítlábas gyereket is. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy ezek között a gyerekek között sokan lehettek árvák. Sokan lehettek olyanok, kinek szülei elszegényedett családként kerültek az Ispotályba. Az itt látható gyermekek nem tehettek arról, hogy nem volt cipőjük, vagy ha volt, jó idő esetén azt védeni kellett a használattól, inkább mezítláb kellett iskolába menniük.

.

A negyedik fénykép következik. Palatáblán: “Ispotály III. f. o.”. Ez a felvétel is 1939-ben készült, mint ahogyan küldője nekem írta.

1939 III osztály

Negyvennégy gyermek, pedagógus más, de az előbbi “skatulyás” megjegyzésem őrá is illik. Gyorsan hozzáteszem, hogy mindezt elismerésként írom. Rangjuknak megfelelően egy harmadikos elemi iskolai tanítónak így kellett kinéznie, ha más irodalmi élményeinket is felidézzük. Én úgy látom, hogy ez az osztály látható az előbbi, a második fényképen egy évvel korábban.

Viszont tessék csak benézni az első lóca alá, ahol majd minden gyerek mezítlábas. És nem látjuk egyik fényképen sem a többiek lábát.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Túl e gondolataimon szeretném azt is megjegyezni, hogy persze nem kizárólag az Ispotály lakóinak gyermekei jártak ebbe a református elemi iskolába, hanem azok a környéken lakó gyerekek is, kiket szülei ide írattak be, mert azért elismert iskola volt ez városszerte.

Tudhatjuk azt is, hogy ebbe az elemi iskolába járt annak idején Tóth András debreceni szobrászművész fia, Tóth Árpád is, akiről azért sokan tudhatnak. A Késes utcán laktak annak idején.

De van nekem egy igen kedves ismerősöm, A. Zoltán aki szintén ebbe az iskolába járt elemibe néhány évvel korábban, mint az előbbi fényképeken látható osztályképek tanulói. Ők a Vörösmarty utcán laktak. Ő nyugalmazott református lelkészként éli életét.

Isten éltesse sokáig erőben, egészségben!

Örülök annak, hogy nemcsak kutatásaim során, hanem egyébként is többször fogadott hajdúszoboszlói lakásán, elbeszélgethettünk régi dolgokról, olvashattam élettörténetéről szóló könyvét, melyben felidézi küzdelmeit, leírja nehézségeit.

Szomorú szívvel látom – visszatérve a fényképekre – a kis diákokat. Szomorú vagyok azért is, mert igen kevesen lehetnek közülük, akik ma is élnek még. De ez az élet rendje, születünk, élünk egy kicsit és meghalunk.

Nagyon örülök ugyanakkor, hogy megkaphattam ezeket a fényképeket tulajdonosától, Andrew Bornyi úrtól, aki megírta nekem, hogy egyik fényképen édesapja és annak testvére van rajta. És írja nekem a következőket ékezet nélküli billentyűzetén:

 “Nezd a labakat, a masodik  sor-ban.  A kis lanyom azt mondta erre hogy “hátborzongató”.  Nem tudta elkebzelni, hogy kis gyerekek mennenek iskolaban mezitlabal.”

A helyesírási hibákat kérem ne tessék felróni neki, mert örülnék én, ha csak ennyi hibával tudnék angolul írni!

És így folytatja pár mondattal később:

 “Orulok hogy segithetnek meg tartani a tortenelmet.”

Majd befejezi levelét azzal, hogy tervezi, hogy a nyáron Magyarországra utazik, többek között Debrecenbe is ellátogat.

A magam részéről örülnék, ha találkoznánk.

.

Tisztelt Andrew Bornyi Úr!

.

Nagy tisztelettel köszönöm a nekem küldött fotóit. Biztosíthatom afelől, hogy vagyunk még néhányan akik e felvételeket hozzám hasonlóan fogadják, nagyra értékelik. Még akkor is, ha azt is tudom, hogy sokkal többen vannak akiket ez az egész nem érdekel.

Ezek közé sorolom azokat a saját fényüktől elvakult döntéshozókat, akik megakadályozzák az irányú kezdeményezésemet, miszerint állítsuk vissza a korábbi állapotokat. Tisztelegjünk az Ispotály alapítójának és egyik lelkészének, azzal hogy újból viselhesse nevüket az egykori Ispotály közelében néhány utca, mely utcákat neveztek már el róluk a háború előtt, hangsúlyozom, hogy volt utca elnevezve róluk. Eddig minden erővel megakadályozták kezdeményezésemet.

Szomorú vagyok e miatt! Megkockáztatom, hogy mai hatalmasságaink mit sem tudnak az Ispotály viszontagságairól, ami még nem is lenne nagy baj, de sokkal nagyobb hibájuk, a méltóságos uraknak, hogy kezdeményezésemet még figyelmesen elolvasni sem méltóztatnak, csak csípőből elutasítják. Erről is olvashat az érdeklődő, ha kíváncsi kezdeményezésem sárba tiprásáról.

Andrew Bornyi Úr! Köszönöm, hogy engedélyezte ezeket a fényképeket feltenni honlapomra!

.

u.i:

Engedje meg Kedves Olvasó, hogy visszatérjek az előbb említett palatáblára. Pontosabban azzal kapcsolatos személyes élményemre!

Édesanyám, aki néhány évvel korábban, 1925-ben született, mint az előző felvételen látható gyerekek, megőrizte gyermekkori palatábláját. Nem sokkal lehettem nagyobb fiúcska, mint a fenti fényképeken látható iskolások, én már sokkal később, az 1960-as évek körül, amikor emlékszem arra, hogy Édesanyám palatáblájára firkálhattam már nem palavesszővel, hanem krétával. Egyik oldalán kockás, másikon vonalas tábla volt, vékony léckeretben, pont olyan, mit az előző fényképeken láthattuk. Sajnálom, és most furdal is a lelkiismeret, hogy Édesanyám palatáblája úgy eltűnt, hogy nem is emlékszem rá. Ő megőrizte évtizedeken át, mint sok mást gyermekkorából, én nekem meg fogalmam sincs, hogy mikor és hova tűnt palatáblája, amire írva tanulta a betűket írni. Soha sem tudtam nyomába sem lépni, amilyen szépen írt. Szerencsére ma is megvan Édesanyám néhány elemi iskolás füzete, amire én vigyázni fogok amíg tehetem.

Más:

Örülnék azért, ha a fényképeken láthatók közül jelentkezne valaki, aki felismeri magát, vagy további leszármazottak keresnének meg. Szívesen helyt adnék emlékei felidézésének, netán további fotóknak.

.

Tisztelt Olvasó! Figyelmét, érdeklődését tisztelettel megköszönöm!

.

Debrecen 2016. április 23.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

Kedves Olvasó!

.

Nagy örömömre újabb adalék az egykori Ispotály történetéhez:

Éljük az életünket. Fontos és kevésbé fontos dolgokkal tölti napjait a hozzám hasonló nyugdíjas.

Pár hónappal ezelőtt csörög a mobiltelefonom. A hívó fél bemutatkozik, Pamper Viktor vagyok.

Nem ismerjük egymást, de az első pár mondatból kiderül, hogy e nélkül is azonnal közös témánk akad. Debrecenben született, jelenleg 84 éves mondja, évtizedek óta Budapesten él. Elemi iskoláit az Ispotály iskolájában végezte. Igen sok információval tud nekem segíteni a régi Debrecenről. Emlékszik a kántortanítói nevére, van néhány fényképe az előző iskolai osztályfotókhoz hasonlóan melyeken ő is látható. De a háborús bombázásokról is tud mutatni egyedülálló fényképeket, mely borzalmas felvételeket kizárólag akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves és nem irtózik szétroncsolt emberi testrészek látványától.

Ilyen, meg hasonló téma kerül szóba. Hallatlan kíváncsivá tett.

Azóta többször beszéltünk telefonon, míg ma megkaptam az előzőekben említett fényképek egy részét. Itt az Ispotály témában küldött iskolai osztályfotókat akarom bemutatni. A többi fénykép bemutatható része képezheti egy további téma alapját, akár a városunkat ért bombázás, de más debreceni vonatkozású fénykép kerülhet majd be abba a tervezett anyagba.

A következő fénykép 1940-ben készült az akkori Ispotály elemi iskola II. osztályáról. A tanító úr, Balla László, aki az előző, négy iskolai fénykép közül a második és harmadik fényképen is látható. Tanító úr mellett a képen balra, mint eminens tanuló Pamper Viktor, mondja magáról ma is büszkén. Emlékszik néhány diáktársa nevére, de róluk majd személyes találkozásunk alkalmával beszélünk – mondja.

Újabb információkkal majd kiegészítem e gondolataimat.

.

1941-ben készült az alábbi felvétel az előző osztályról, mint harmadikos tanulókról. Tanító Balla Kálmán, aki testvére az előbb említett Balla László tanító úrnak. Az előzőekben látható iskolai fényképek közül az elsőn szintén Balla Kálmán tanító úr van az osztályával.

A következő fényképen is a tanító úr jobbján, szintén Pamper Viktor.

.

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy fénykép nézegetés közben megnézem, hogy mi van esetleg azok hátoldalára írva. Családi fényképeink esetében sokszor segített abban, hogy mikor készültek azok. Megnéztem az itt látható utolsó fénykép hátulját, amit azonnal bemutatok. Kezünkben van egy mára pótolhatatlan, szerintem hallatlan eszmei értékű fénykép, melyet egykor üzenő cédulának használt valaki. Ezzel együtt is hálásak lehetünk, hogy ez a fotó megvan.

.

Ezúton is tisztelettel megköszönöm Pamper úr fényképeit. Azt pedig még inkább, hogy engedélyezte ezek közzétételét.

Beszéltünk már többször telefonon, mint előbb említettem, de fogalmam sincs, hogy hogyan jutott el hozzám Pamper úr, de jó, hogy így történt.

Természetesen alig várom a személyes találkozót és nem csak az Ispotály, hanem más debreceni témában is. Amennyiben erre sor kerül, kiegészítem az itteni információkat.

.

Debrecen, 2017. május 29.

.

vitéz Csizmadia József

.

.

Tisztelt Olvasó!

.

Említettem korábban Pamper Viktor nevét, aki Budapestről keresett meg ispotályi emlékeivel. A napokban Debrecenbe, hazalátogatott, amikor alkalmunk volt végiglátogatni gyermek és fiatal korának helyszínei közül többet.

Jártunk az Ispotály térségében, mesélt a Nagyállomás mellett az épület felüljáró felőli oldalán egykor állt régi házakról, mely mostani épületrésznek tudomásom szerint a Főpályaudvar építése miatt igencsak meg vannak számlálva napjai.

Kerestük az egykori Késes utca helyét, megnéztük a DKV Salétrom utcai telephelyén nemrég létesült az 1944 június 2-án történt bombázás áldozatainak emlékhelyét. A hét meghalt dolgozó tábláit olvasva azonnal jelezte Pamper úr, hogy nem teljes a névsor. Két ugyancsak akkor meghalt alkalmazott, Völgyi János aki a villamos részleg műszaki vezetője volt és Kerekes István a lakatosok csoport vagy művezetője, középvezető volt. Nevüket azonnal említette. Mindkettőjükről van fényképe. Völgyi János a következő fényképen balról a második álló személy.

 

.

Kerekes István fotójáról már tettem említés előzőekben, mely fotót kérem, hogy kifejezetten akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves és mint előbb is írtam, hogy nem irtózik szétroncsolt emberi testrészek látványától.

.

Érdekes eset történt itt a DKV telephelyénél, amikor engedélyt kértünk a biztonsági őrtől, hogy bemehessünk. Szóba került, hogy honnan jöttünk, meg hasonlók. Hamar kiderült, amikor Pamper úr megemlítette, hogy a Szoboszlai út – Keleti sor belváros felőli sarkán a mostani Volán telep helyén volt a házuk, ismerősre talált a biztonsági őr személyében, aki valamennyivel fiatalabb, mint Pamper úr és mindketten itt gyerekeskedtek a Postakert, Vargakert térségében. Azonnal több közös ismerősük neve hangzott el. Szőnyi Lali, Móna Sanyi és a többiek. Micsoda véletlenek!

.

Felhozódott Kondor Katalin neve is, kire azért méltán lehet büszke városunk, aki pedig a Szoboszlói út – Vargakert utca sarkán szintén a belváros felőli oldalon laktak annak idején. Még az is kiderült, hogy az Ispotályban, pontosabban a háború után annak fennmaradt gyülekezetében konfirmált.

Jártunk a Bán, a Herceg és a Földi János utcán, melyekhez szintén szomorú háborús emlékek fűződtek, mint ahogy beszélt ezekről Pamper úr. Elmondta, hogy annak idején a bombázó repülőgépeknek olyan utasításuk volt, hogy bomba teherrel nem térhettek vissza a repülőtérre, azzal nem szállhattak le. Ha nem volt kijelölt célpont akkor is ki kellett oldaniuk bombáikat. Minden bizonnyal ezért érte találat a Földi János utca 3. számú házat, mivel az már kívül esett a célpontokon.

Visován Illés bankigazgató lakott ott családjával. Volt hátul egy úgynevezett futó árok, amit légoltalmi célból csináltak. Ha oda kimennek, semmi bajuk nem lett volna, mint ahogyan a gondnok, a házmester, mindenki ott megmaradt. A bankigazgató családja pedig egy fő kivételével meghalt.

.

Szóba kerültek az előzőekben már bemutatott Ispotály iskolai képek, melyekről több gyermek nevét sorolta Pamper Viktor úr. Ezek a fényképek újból, már számmal jelölve azok, akiknek nevére emlékszik.

.

.

Tanító Balla Kálmán, akiről már írtam korábban.

És a gyerekek:

  1. Porcs Géza, az apja az Ispotály szegényházának volt a gondnoka.
  2. Pamper Károly, Pamper Viktor úr bátyja
  3. Molnár …… ,  a Debreceni Dózsa kézilabdacsapat játékosa lett.
  4. Kaszás Zoltán, válogatott kardvívó lett.

.

És a következő fénykép, alatta az ismert nevekkel:

.

Tanító Balla László

A gyerekek:

  1. Krassói Miklós,  Bánk utcában a bombázáskor meghalt.
  2. Pócsi Lajos
  3. Dánfy Sándor, színész lett. Az ő házukon volt a II. világháború előtt, az állomás mellett, a Petőfire emlékező       emléktábla. E területről elmondja Pamper úr, hogy a korabeli Teleki utca Petőfi tér végén az állomás felőli oldalon, sarkon volt egy gyógyszertár. (Ez a hely, most a Wesselényi utca felüljáróra a Petőfi térről felvezető úttól a Nagyállomás felőli oldalra eshetett.) Utána volt a nagykocsma, majd a Tőkés, később Dánfy szatócsbolt. Ezen a házon volt a Petőfi emléktábla. Ugyanitt volt a kocsma és a patika helyén a háború után Rosenfeldéknek a MATEOSZ teherautó fuvarozó cége.
  4. Ács Lajos
  5. Csibi András, akinek bátyja a fronton, Horthy Istvánnak volt repülőgép szerelője.
  6. Kovács Lajos, 1956. október 24-én a Piac utcán Pamper Viktorral osztogatták a kokárdákat. Akivel találkoztak mindenkinek adtak egyet. Hozzá tette még 56′-hoz Pamper úr a következőket. Október 24-én mindenütt sztrájkoltak, kivéve a Garai utcában működő Kötszövő nem, mert annak egy volt ÁVO-s tiszt volt az igazgatója és közölte, hogy nincs sztrájk. Amikor ezt megtudták az itt megnevezett Kovács Lajossal, akinek akkor motorkerékpárja volt, odamentek a Kötszövő üzembe. “Piszkosul fel voltunk fegyverezve, karszalagunk volt mind a kettőnknek” – mondja Pamper úr. Kovács szóval tartotta az igazgató titkárnőjét, addig Pamper Viktor berohant az igazgatói irodába. Akkor hasított ballon volt a divat, a zsebében volt a fém villamosbérlet tokja. Zsebre dugott kézzel ráfogta az igazgatóra, hogy ne mozduljon! Aki húzta ki a fiókot, de megállt. Pamper odament, ott volt a pisztoly a fiókban, amit elvett tőle. “Mit gondolsz mi lett Kovács Lajosból?” kérdezi tőlem Pamper úr. Kovács munkásőr lett.
  1. Veres Tibor
  2. Szőnyi Lajos
  3. Boros (talán) István, később több nyelvet megtanult és főportás lett az Aranybikában.
  4. Vass ….. ,  nevű nyírségi gyerek volt.
  5. Szatmári László
  6. Ladányi Gábor
  7. Szűcs Barna, pékségük volt az Oláh Károly utcán (a jelenlegi Szabó Kálmán utca).
  8. Pamper Viktor
  9. Meggyesfalvi István
  10. Péntek László
  11. Éles Sándor,  jól szavalt az iskolai ünnepségeken. A Gyár utcában laktak.
  12. Szilágyi István,  Diósgyőrben lett kohász.

.

A következő fényképen látható számmal jelölt gyerekek alatta olvasható neveire emlékszik Pamper Viktor úr:

 

Tanító Balla Kálmán

Gyerekek:

  1. Bagoly Sándor,  hordár lett
  2. Pócsi Lajos
  3. Dánfi Sándor
  4. Toma László
  5. Szutor Lajos
  6. Gáti József, valahol a repülőtér környékén laktak és egyszer nem ment iskolába. Ilyenkor mindig Pamper Viktort küldték ki, hogy mi van. Kiderült, hogy nem volt cipője és azért nem ment iskolába. Akkor a Balla Kálmán tanító úr a fiának kinőtt cipőjét küldte el Pamperrel a suszterhez a Késes utcára megcsináltatni és Pamper Viktor kivitte a Jóskának és onnantól kezdve tudott iskolába járni.
  7. Mónus István, lakatos lett a Villamos vasútnál.
  8. Szöllősi Imre,  később katonatiszt lett a Rákosista hadseregben. 56-ig biztosan katonatiszt volt.
  9. A pedellus fia, nem volt osztálytársuk, csak oda állt a fotózáskor.
  10. Szűcs Gábor,  jeles tanuló, Pamper Viktor után a legjobb tanuló.
  11. Pongor Gyula, gépészmérnök lett.
  12. Kiss János,  a GÖCS-ben osztályvezető mérnök lett.
  13. Sütő Gyula,  a NAPLÓ főmunkatársa lett az ötvenes-hatvanas években.
  14. Kiss Lajos,  Diósdon a csapágygyárban szerkesztés vezető lett
  15. ifj. Balla Kálmán, a tanító úr fia, aki nem járt ebbe az osztályba.
  16. Tóth Kálmán
  17. Pamper Viktor,  kisiskolás korában, aki nekem most, 84 évesen az előző fotókon látható gyerekek neveit kapásból elsorolta, kiegészítve néhányuk esetében, hogy mi is lett belőlük. Mások esetében rövid történet olvasható a régmúltban történtekről.

.

Az utolsó fényképen vannak olyan gyerekek, akik az előzőn névvel meg vannak jelölve, de itt nincsenek. Rám bízta Pamper úr, hogy azonosítsam be őket, de néhány bizonytalan kísérlet után feladtam. Butaságot nem akartam írni, de Önnek, Kedves Olvasónak van erre lehetősége.

.

Kedves Viktor Bátyám!

Köszönöm, hogy visszaemlékeztél, talán nem csak nekem okoztál ezzel örömet!

 .

Debrecen, 2017. július 10.

.

vitéz Csizmadia József