Fotózás érdekes helyeken


Tisztelt Látogató!

.

Köztudottan nem tudok fotózni, de azért szeretek.

Alapvetően arra törekszem, ha lehetőségem van, hogy olyan témákat fotózzak, melyek megörökítése ritkán fordulhat elő, vagy keveseknek van lehetősége, hogy lefényképezzék. E gondolatok mentén szeretnék ízelítőt adni, arról, hogy miket “követtem” el.

Természetesen a debreceni Nagytemplom látványa fotó-téma lehet sokaknak nap-mint nap, én is szívesen fotózom. De előtte, a Kossuth szobor nélkül, annak csupasz talapzatát azért nem láthatjuk gyakran.

Kossuth-szobor-alapzataKossuth-szobor-talpazataItt engedjenek meg nekem egy rövid történelmi visszatekintést:

Talán vannak akik nem tudják, hogy a Kossuth szobor-kompozíciót 1914. május 3-án leplezték le. Jó lenne erre a száz éves évfordulón 2014-ben méltó módon emlékezni!

A szoboravató ünnepség – mely Kossuth Lajos halálának huszadik évfordulója után nem sokkal történt – előkészítő bizottságában részt vett jó néhány olyan személyiség akikre ma már utcák névadójaként emlékezünk.

  • Kovács József akkori polgármester, mint a bizottság elnöke
  • K. Tóth Mihály dr. tanácsnok
  • Dicsőfi József lelkész
  • Kardos Albert dr. Főreáliskola igazgatója
  • Márk Endre udvari tanácsos
  • Tüdős János dr. országgyűlési képviselő
  • Rostás István rendőrfőkapitány

A szoboravatón megnyitó beszédet mondott Kovács József polgármester, aki az ünnepség végén a város nevében átvette a szobrot.

Meghívták erre az ünnepségre akkor Kossuth Ferencet is, aki egészségi okokból nem jelenhetett meg.

.

Visszatérve a közel-múltba vagy napjainkhoz, fotótémáimhoz:

Nem mindennapos látvány mostanára a debreceni Főtér látványszökőkútjának alapozása sem.

Látványszökőkút-alapja

Mint ahogyan a Piac utcai fák ültetése is rövidtávú történelmünk része lehet.

Fa-ültetés-a-Piac-utcán

Ahogyan az alábbi fényképen látható oszlopdíszek sem kerülnek majd raklapra a közeljövőben:

Oszlopdíszek

Gyógyíthatatlan mániám, hogy felmásszak mindenféle magaslatokra, vagy lemegyek a mélységbe, amire a következőkben mutatok be néhány fényképet.

Történt néhány éve, amikor a debreceni Nagytemplom kupolájának lemez borítását lecserélték,

Nagytemplom-jobb-tornyának-bádogozása

nem álltam meg, hogy fel ne menjek és lefotózzam fent a helyszínen, azon az állványon, amit a kupola köré építettek a felújítási munkálatok elvégzéséhez. Ennek az állványnak a legfelsőbb szintjéről élmény volt úgy fotózni, hogy néha a szél miatt imbolygott ez a szerkezet.

Nagytemplom-jobb-toronyának-tetejéről

Erről a fenti állványról készültek a következő felvételek:

Nagytemplom-bal-tornyának-tetejéről-1

Nagytemplom-bal-tornyának-teteje

Az eddig látott fényképek még filmes technikával készültek, ezek szkennelve kerülhettek ide.

.

Ha már a magasban vagyunk, akkor örülök annak, hogy még magasabbra is eljuthattam fényképezőgépemmel, ide:

100_3824

Igen, ez egy szélerőmű. Tudni kell erről, hogy az acélcső torony magassága 96,15 méter, a szélkerék tengelymagassága 100 méter, a lapátok átmérője 77 méter(!), talán nem is látszanak ezek ekkoráknak, attól még az adatok valósak, ennek a szélerőműnek műszaki adatai, ahol én jártam.

100_3827Amikor a kétszemélyes lifttel felértünk a gondolába, visszanézhettünk, hogy honnan indultunk?

100_3736

Ennek a gondolának tetején lévő ajtón kibújva sikerült néhány fényképet készítenem. Némelyiken látható lapátok nem repülőgép szárnyak, hanem a szélerőmű lapátjai.

Mielőtt Ön is Kedves honlap látogató megállapítaná, mint tette ezt néhány családtagom, hogy nem vagyok egészen normális, lépjünk le a földre. Pontosabban a föld, illetve vízszint alá, egy vízi erőmű turbinájának csigaházába:

DSC_7813Ennek az építménynek a padlószintje a duzzasztási magasságától függően, akár több mint tizenegy méterre van a duzzasztómű felvíz szintje alatt.

Ezt a teret az alábbi fényképen láthatók szerint lezárták, vizet kiszivattyúzták, mert ennek a gépegységnek felújítása folyt.

DSC_7817

Ezeken a “kapukon” át ömlik be a víz, és jut el a vízi erőmű turbina lapátjaira.

A következő ábrán látható a vízi erőmű metszete. A fenti fotók készítésekor az alábbi rajzon jelölt piros kör közepén álltam.

Tlok_eromu_metszete_b

Jobbról jön a felduzzasztott felvíz a csigaházba, és valóban csiga vonalban “megpördül”, körbeveszi a függőleges tengelyű turbina lapátok terét, és rázúdul azokra. Majd függőlegesen lefelé kicsit, és a bal oldali tölcséren kifolyik.

A vízhozam, a víz mennyiségének függvényében többféle szabályzási lehetőség van. Ezek közül itt csak kettőt említek.

A csigaház tetején a turbina teret zsalugáter szerűen függőleges tengelyű lapátokkal tudják zárni vagy nyitni, szabályozva ezzel a turbinára ömlő víz mennyiségét. Valamint a turbina lapátok dőlésszöge is állítható.

Itt látható a turbina lapátja, melynek átmérője az előző rajz szerint közel öt méter:

DSC_7687És akkor, hogy hogyan lesz ebből villamosenergia? A vízi energiával meghajtott turbina lapátok forgatják a vele egy tengelyen lévő generátort, ami termeli a villamosenergiát. Ennyire “egyszerű”!

Alábbi fényképen látható a generátor állórészének tekercselése:

DSC_7744A generátor forgórészének részlete a következő:

DSC_7677

Talán itt is láthatók a méretek, de megjegyzem, hogy az itt látható forgórész tekercseinek vasmag magassága mintegy 60 centiméter. Nem mindennapi alkalom e “monstrumokat” így látni, köszönöm is ennek lehetőségét!

.

Akkor most ismét menjünk magasabbra!

.

Igen zord téli időben, -15 C° alatti szeles időben juthattam el egy 120 kV-os távvezeték építéséhez, fényképezőgépemmel. Az ott folyó munka néhány elemében szerintem felülmúlja némelyik cirkuszi akrobata produkcióját. Pedig azt is talán tátott szájjal nézzük. Kegyetlen hidegben, fent a magas távvezetéki oszlopon igen nehéz fizikai munkát végezni, azért minden elismerést megérdemel. Az volt a feladatuk, hogy egy új távvezeték építése során kiépítsenek egy ugyanilyen távvezetéket felül keresztező vezeték szakaszt. Túl azon, hogy majd megfagytam, kesztyűben majd odafagyott kezem a fényképezőgépemhez, belül azért lelkesedtem, mert még ilyen helyen nem voltam. Az itt készített fotóimból engedjenek meg néhányat!

DSC_7580 DSC_7579

A fent látható kosaras kocsival emelkedhettünk fel a meglévő távvezeték fölé, hogy az új távvezeték sodronyait azon átemeljék, a következők szerint:

A továbbiakban még néhány helyszín, ahol megfordultam:

Debreceni Csonka templom teteje, és onnan a városról néhány fotó:

A Mester utcai Református templom, mely Debrecenben a Böszörményi-Bartók Béla út sarkán található. A toronyban ezeket a fényképeket készítettem:

A derecskei Református templom fényképe, illetve a toronyban és a toronyból készített néhány fényképfelvételem:

Járhattam a debreceni Kossuth utcai Verestemplom tornyában. A torony belülről így néz ki, amit eddig én még nem láttam:

DSC_1722_001

És az itt készült fényképekből néhány:

A debreceni Szent Anna templom tornyának állványairól is igen ritkán fotózhatunk, sikerült oda is felmennem korábban.

Szent Anna templom tornyának állványán

És akkor szakadjunk el a fix talajtól. A 2010.-ben rendezett debreceni Hőlégballon Világbajnokság egyik hőlégballonjába szállhattam. Azt tapasztaltam, hogy egy ilyen szerkezettel simán fel lehet szállni, a leszállás viszont kissé kalandos, de megérte, hogy felszálltam. Természetesen ott is fotóztam, a következők szerint:

További felvételeim a hőlégballonból a város felett, fiam honlapján, ide kattintva láthatók.

Térjünk vissza ezután ismét a földre, pontosabban a debreceni villamossínre. Ide érkezett, és 2013. május 23.-án pontban 09:13-kor gördült le az első Spanyol gyártmányú CAF villamoskocsi a debreceni sínekre. Ezt a pillanatot sikerült megörökítenem néhány hozzám hasonló elkötelezett társammal, akikkel ott lábatlankodtunk akkor. Követi majd még a hírek szerint 17 darab ilyen villamos ezután. Azért az összes többi kocsi sínre helyezése bármennyire fontos esemény lehet majd városunk szűk közösségének, azok azért mind az első után fog majd bekövetkezni. Ezért tartom fontosnak alábbi felvételeimet:

.

Magam részéről szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik lehetővé tették számomra, hogy ilyen helyekre eljussak, és olyan fényképeket készítsek, melyek bevezetőmben leírt gondolataimnak megfelelnek.

Ahogyan ott említettem szeretek fotózni, még akkor is, ha nem értek hozzá. Mint ahogyan kapom a kritikát a szakértőktől. Attól még én büszke vagyok arra, hogy ezeket a fényképeket elkészíthettem. Sokkal több fotót szeretnék honlapomra folyamatosan feltölteni, ha érdeklik Önt ezek, akkor megtekintheti azokat a galéria almenüiben.

.

Talán az érdekes helyeken való fotózás témájához tartozik még az itt látható anyag A debreceni Árpád-téri templom torony csúcsán álló kakastól, vagy egy építkezés toronydarujáról készítettem fényképeimet.

.

Köszönöm érdeklődését!

.

Debrecen, 2013. június 20.

.

vitéz Csizmadia József

.

.