Eltakart, elrejtett, eldugott(?) hőseinkre emlékező hatalmas emléktábla


Hallottam korábban, hogy az egykori 39. Gyalog Ezred, Debrecen város háziezrede templomának tartott debreceni templomban, van egy korabeli emléktábla, mely az egykori csatákban életüket vesztett katonáknak állított(!) emléket.

Következők szerint ír erről a szerző , 1880-ban megjelent könyvében: (forrás alul)

” A templomnak egy fő- és hat mellékoltára van.    … a jobb oldali középső mellékoltár hátterében püspöki engedélylyel a katonaság részéről egy emlék-kő tétetett be az 1880-ik évben, melyre a 39-    ik gyalog sorezred csatában elhalt tisztjeinek nevei vannak bevésve.” 1

Mint erre a témára érzékeny ember, bementem ebbe a templomba, – ahol egyébként nem szoktam gyakran járni, de mindenkor elviszem oda Debrecenbe érkező ismerőseimet, mert magam is szépnek tartom, – érdeklődtem az emléktábla után.

Azonnal útbaigazítottak, hogy hol találom ezt a táblát.

A látvány hatására a döbbenettől szóhoz sem jutottam!

Arra számítottam ugyanis, hogy találok majd egy emléktáblát, olyat, amilyen több debreceni épületet megjelöl valamilyen nevezetes alkalomból. Itt viszont egy hatalmas vörös márványtáblát véltem felfedezni, amit teljes egészében eltakar egy templomi “bútor”, ami nem pontos kifejezés, de maradjunk most ennél az elnevezésnél. Bocsánatot kérek, ha ezzel az elnevezéssel bántóan fogalmaznék, de nem az a szándékom, nem ez írásom lényege!

Elő a zsebemből kicsi fényképezőgépemet, gyorsan fotóznék, mert neveket, számokat, rendfokozatokat böngészek ki a szűk résen ami az említett “bútordarab” és a fal között van. Gyorsan futás haza, hátha számítógépemen majd olvashatók lesznek az ott “látottak”. De nem lettem sokkal okosabb, mert láttam évszámokat, helyneveket más számokat, és mint előbb említettem katonai rendfokozatokat az odaírt nevek mellett, az alábbi felvételeken:

IMGP1312 IMGP1315 IMGP1323

Kerestem a lehetőséget, az egyház illetékeseivel,  hogy láthatóvá váljon ez a számomra nagyon fontosnak tartott emléktábla, melyet 1880.-ban állítottak, helyeztek el a templom falában. Kértem a Honvédség segítségét e cél támogatásához, melyet a lehetőségekhez mérten meg is kaptam. Nagy tisztelettel köszönöm meg a templom részéről történő támogatást, miszerint egy fotózás erejéig elhúzhatjuk a szóban forgó “bútort” a tábla elől.

Alig vártam a megbeszélt időpontot, amikorra megszerveztük a “bútor” mozgatást, markos fiatalok, és kevésbé fiatalok változó lelkesedéssel, de elkerült a táblát teljes egészében eltakaró “bútor”, és szemünk elé tárult a mostanáig eltakart, elrejtett, eldugott, tessék beosztani a megfelelő jelzőt, de a közönség által máig láthatatlan hatalmas emléktábla, melynek mérete 158×208 cm(!) nem tévedés, pontosan mértünk.

DSC_2900.1

 

Kattognak a fényképezőgépek, nemcsak az enyém, tülekedünk, hogy olvashassuk a márványba vésett történelmünk egy részét.

A tábla címe a következő:

.

“EMLÉKÜL A CS. KIR. 39. GYALOG EZREDNEK FENNÁLLÁSA ÓTA HARCZBAN ELESETT TISZTJEI S LEGÉNYSÉGÉNEK”

.

Mely alatt olvashatjuk a 39. Gyalog Ezred katonái által 1757-től 1878.-ig vívott csaták színhelyét megjelölve, hőseit, áldozatait felsorolva. Derékba tört emberi életek, mert az emléktáblán felsorolt nevek, mint parancsnokok, és “csak” számmal jelzett katonák mindannyian meghaltak az akkori harcokban, mint ahogyan ezt a tábla címe is jelzi. Nekik állítottak emléket elődeink 1880-ban, jóval az első világháború előtt, ezzel a hatalmas méretű márványtáblával.

E tábla 2.636 hősünkre emlékezik, emlékezne, ha nem lenne eltakarva mostanáig!

Ő emlékük előtt tisztelgünk mi is akik ott lehettünk ez alkalommal. Kis csoportunk létszáma talán még a két tucatot sem érte el, katonák és velük együtt gondolkodó civilek, hogy láthassuk Debrecen egykori háziezrede hős katonáinak emlékét. Szeretnénk, ha a mindenkori csaták hőseinek emlékét méltósággal ápolhatnánk, hiszen Ők értünk is áldozták fiatal életüket. Úgy gondoljuk, hogy kevés olyan család van Magyarországon, akik emlékein ne ütöttek volna sebet az egykori háborúk.

Hangsúlyozom, hogy több, mint két és félezer katonahősünk emlékét dugjuk el egy templomi “bútordarab” mögé, pedig ezt a táblát bizonnyal nem mostani “bútorunk” mögé szánták elődeink, amikor a templom falába építve, örök mementónak szánták!

DSC_2904

DSC_2909.1

 

DSC_2908.1 DSC_2920.1 DSC_2922.1

Vívódom magamban, írom fenti gondolataimat, de minek, ami igen keveseket érdekelhet. Keresem a megoldási javaslatot, de nemigen találom. Mert tessék mondani kedves olvasó, ha odamennék az Ön lakásába és azzal hozakodnék elő, hogy szobájában nekem nem tetszik, hogy a szekrénysora hol áll, pakolja azt át máshova, mit mondana? Ugyanígy gondolhatja az, az egyházi méltóság is, mely egyháznak tagja sem vagyok, hogy hol és kinek jöjjek ötleteimmel!

Ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy ez a mostani, igen rég óta tartó állapot méltatlan hőseink emlékét tekintve. Azt hiszem, hogy mindaddig amíg ez az állapot fennáll nem lehetünk méltó utódai hőseinknek. Azt is tudom, hogy én ehhez kevés vagyok, hogy előbbre léphessünk, de morgolódásom talán meghallgatásra talál.

Szeretném megköszönni az Egyházi vezetőknek, hogy ez az emléktábla mostanáig megvan, mert azt le is szerelhették, eltüntethették volna. Azért ilyen is történt mifelénk máskor, máshol, hogy máig nincsenek meg a korábban leszerelt emléktáblák. Megköszönöm, hogy legalább a tábla fotózását megengedték, és csak bízom abban, hogy előbb-utóbb “bútorunknak” is akad majd máshol hely, és mindenki számára nyilvánossá válik az emléktábla, ahol méltó módon leróhatjuk tiszteletünket egykori hőseinkre emlékezve.

Azért engedjék meg nekem, hogy feltegyem azt a kérdést, hogy a több, mint két és félezer hős magyar katona, aki életét áldozta az egykori csatákban, biztosan ezt érdemli tőlünk? Biztos, hogy azok, akik e táblát 133 éve emelték tiszteletükre egyetértenének velünk, hogy táblájukat elrejtjük a nyilvánosság elől? És akkor történik mindez Debrecen egyik nagy múltú templomában, ahova nap-mint nap járnak a hívek imádkozni, vallásukat gyakorolni, bűneik bocsánatért esedezni.

Fenti magánvéleményemmel, mint tettem ezt már máskor is, csak a figyelmet kívántam felhívni egy számomra elfogadhatatlan, méltatlan állapotra, távol álljon tőlem, hogy bárkit is bántani akartam volna.

.

Debrecen, 2013. július 7.

 

vitéz Csizmadia József

 

Forrás:

1    Szakszó Rezső: Az egyház jelene. A templom – Debreczen szabad királyi város egyetemes leírása.

     (Szerk: Dr. Zelizy Dániel) Debreczen, 1882.

.

 

Tisztelt Olvasó!

.

Nagyon örülök annak, hogy a fent említett emléktábla elől ideiglenesen, 2014. márciusában, néhány hétre elhúzták az említett “bútordarabot”. Az is dicséretes, hogy ez alkalomból katona zenekari koncertet rendeztek a templomban, csupán azt tartom ízléstelennek, hogy az emléktábláról azóta megjelent híradások, televíziós tudósítások, itt ott megjelent cikkek, mindenkor a nyilatkozó érdemének tartják ennek a táblának megtalálását. Nem zavarna ez engem, ha a megjelent információk pontosak lennének. Véletlenül sem akarom szerepemet e tábla felkutatásában hangsúlyozni, csak szerényen jegyzem meg, hogy minden mostani hangzatos tudósítás a fenti írásom után, 2013. július 7.-e után készült még akkor is, ha azokat valaki visszadátumozná. E táblát az itt bemutatott formában én mutattam be ezen a honlapon először, és ez tény! Még akkor is így van ez, ha a mostani “felfedezők” elhallgatják a valóságot, sajátjukként tüntetik fel a felfedezés tényét.

Mindezek után, félretéve személyes érzéseimet, haragomat a valóság elhallgatóival szemben, mégis örülök az emléktábla ideiglenes “kiszabadulásának”. Ugyanakkor mélységes fájdalmam, hogy ennek az egyháznak a vezetői, ahol a tábla van, figyelmen kívül hagyják saját családjuk egykori sorsát, megtagadják saját felmenőik emlékét is, és ismét eldugják “bútoruk” mögé a több ezer hős katonára emlékező emléktáblát.

.

Szomorú vagyok!

.

Debrecen, 2014. április 3.

.

vitéz Csizmadia József

.

Tisztelt Olvasó!

Az alábbi gondolataim közepén található linkeken a 2015. július 1-jén történtekről olvashat. Elszámoltam azért tízig, amikor e sorokat írom, hogy ne kommentáljam az eseményeket, pontosabban azok “tálalását”. Azért én bizonyítani tudom fentebb leírt gondolataim dátum szerinti sorrendjét, mármint, hogy ki, mikor, mit talált meg, meg hasonlókat. Ezúttal én az utolsó utáni senki sem lettem, még az eseményre szóló meghívót is csak véletlenül, a tábla másolatának avatása előtti napon kaphattam meg, a naponta érkező e-mail-ek sokasága között, odavetve azt, hogy nehogy szövegeljek. Bejött! A tábla másolatának avatása után olvastam el, ezért nem voltam ott.

Kapok egy meghívót 2015. 06. 30-án délután másnapra, melyben kérnek, hogy részvételi szándékomat 2015. 06. 29-ig, előző napi határidővel jelezzem. Enyhén szólva naiv vagyok én, amikor azt hiszem, hogy valaki is szeretné, hogy részt vegyek az avatáson. Tudják nagyon jól telefonszámomat, de nem csörögnek rám. A kutya nem kívánja, hogy ott legyek!

Már-már bebeszélem magamnak, hogy a tábla másolatának avatása alkalmából megjelentek is ugyanúgy az előző napon kaptak meghívót, csak ügyesebbek voltak nálam, és ott voltak! Vagy mégsem, hanem idejében megtisztelték őket a meghívással? Így jártam.

Örülök azért az emléktábla másolatának felavatása alkalmából, de bánatos vagyok, hogy az eredetit még mindig, talán örökre eldugják előlünk. Hogyan tehetik!?

Nem értem mindezt 2015-ben. De biztosan én vagyok a hibás. És akkor elvárják, hogy alázatos tisztelettel, hívő lélekkel elfogadjuk a szerintem elfogadhatatlant, az eredeti emléktáblát talán örökre elrejtő intézkedésüket. Nem beszélve a dicső felfedezők érdemeiről.

Tessék itt olvasni a nagyívű tudósításokat:

dehir.hu

bocskaidandar.hu

.

Alszom még rá néhányat, lehet, hogy összeszedem részletesen a tábla megtalálásának történetét és közzéteszem itt, de az is lehet, hogy elvetem ezen gondolataimat. Nem szeretnék én a “nagyok” dicsőségével vitatkozni. Attól még e tábláról mégis én készítettem – talán az elmúlt évszázadban – az első felvételeket, és ez nekem elég. Azért, hogy e tábla mostani megtalálását, az erre való figyelem felkeltésének fenti gondolatait “lenyúlták” tőlem, azért szégyelljék magukat ők, akik ezt tették többször, több helyen!

Fenti soraim között látható első fotót 2012. szeptember 26.-án 11:15-kor fényképeztem. Az összes többi történet ez után következett, ajánlom figyelmébe minden, a táblával kapcsolatos tudósítás szerzőjének, több helyen nyilatkozó “felfedezőnek”, avató beszédeket íróknak, elmondóknak!

Azért a dicsőség mégis a több mint 2.500 katonahősé, akikre emlékezni szándékoztak elődeink az eredeti tábla állításakor 1880-ban!

.

Debrecen, 2015. július 4.

.

vitéz Csizmadia József