Derecskei harangok emlékezete


A derecskei Református templom harangjairól hallhattunk a Kossuth Rádió 2013. június 3.-i  Déli Krónika előtti, a harangokról szóló sorozatában. Az akkor hallható összeállítás szövege megjelent a “Világosság” című, Derecskén negyedévente megjelenő egyházi lapban, az alábbiak szerint:

Derecskei harangszó szövege a Kossuth rádióban 1

E harangokról láthatnak itt néhány fotót, olvashatják a harangok feliratát, illetve írásom végén meghallgathatók a Derecskei Református templom harangjai.

DSC_4499

DSC_4480

ISTEN DICSŐSÉGÉRE
A VILÁGHÁBORÚBAN ÉLETÜKET ÁLDOZÓ 352 HŐS FIAINAK
EMLÉKEZETÉRE KÉSZÍTTETTE A DERECSKEI REFORMÁTUS EGYHÁZ
DERECSKE KÖZSÉG, REF. TANITÓTESTÜLET, KÖZBIRTOKOSSÁG,
POLGÁRI OLVASÓKÖR, KASZINÓ, NAGYSZÖLLÖKERT GAZDASÁGA,
TŰZOLTÓ EGYESÜLET, HANGYA SZÖVETKEZET, VADON BÉLA, TÓTH SÁNDOR,
VIDA LAJOS, VEZENDI SÁNDOR ÉS NEJE, MÉSZÁROS JÁNOS ÉS NEJE,
GULÁCSI KÁROLY ÉS NEJE ÖZV. K. CSÓRÉ IMRÉNÉ, NAGY IMRE,
CSEKE JÁNOS ÉS NEJE NAGYOBB ÉS A GYÜLEKEZET KÖZADAKOZÁSÁBÓL
VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA
VADON BÉLA LELKIPÁSZTOR, FÜRT IMRE EGYH. FŐGONDNOK, TÓTH SÁNDOR GONDNOK
LÉNÁRT ISTVÁN EGYH. JEGYZŐ, BARTHA FERENC KÖZS. FŐJEGYZŐ ÉS
BÖRCSÖK SÁNDOR KÖZSÉGI FŐBÍRÓ IDEJÉBEN 1925. OKTÓBER 31.
 

Másik oldal felirata:

DSC_4471

 

“VILÁGCSATÁKON AKIK ELVÉREZTEK,
SIRASD, SIRATGASD VITÉZ HÍVEINK,
S SZENT HAJLÉKÁBA SZEBB JÖVŐ HITÉNEK,
HÍVD, HÍVOGASD AZ ÉLŐT IDE MIND!
FÖLDI HAZÁT S ÉGIT, MIKRE SZÍVÜNK VÁGYIK,
HOGY ELÉRJÜK, ZENGD, ZENGD:
LÉGY HÍV MINDHALÁLIG!” 

ÚJRAÖNTETETT AZ ÚRNAK 1937. ESZTENDEJÉBEN

Öntötte Szlezák László Magyarország Aranykoszorús harangöntő mestere Budapesten
 
 A kisebb, Kálvin harang felirata pedig a következő:

DSC_4501

EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG
KÁLVIN HARANG
EZ A HARANG ÚJRAÖNTETETT
AZ 1944. ÉV ŐSZÉN HÁBORÚS CÉLOKRA ELVITT
HARANGOKNAK A DEBRECENI ÁLLOMÁSON MEGTALÁLT ÉRCEIBŐL,
A DERECSKEI GYÜLEKEZET KÖZADAKOZÁSÁBÓL AZ 1952. ÉVBEN.

Öntötte Szlezák László  Aranykoszorús mester Budapesten

A kisebb harangról készültek a következő fényképek:

DSC_4489DSC_4493

 

A fenti cikkben a harangokról látható fényképeket magam készítettem. A toronyban tartózkodásom idején pontban tíz órakor megszólalt a Hősök harangja, tíz órát ütött, mely az alábbiakban hallható:

Tízórát üt a harang

A harangszó pedig a következő képen hangzik amikor hívja és várja a híveket, illetve jeles alkalmakkor amikor ünnepelni, vagy gyászolni, vagy hőseinkre akar emlékezni:

Harangszó

 

Köszönöm, ha elolvasta, meghallgatta a fentieket!

 

Tisztelt Olvasó, Kedves honlap Látogató!

.

A fenti anyag elkészítésekor, pár hónappal ezelőtt gondoltam arra, hogy részletesebben, akár videó felvétel formájában kellene megmutatni az érdeklődőknek a harangokat, a “Hősök harangját”, mely azért mégis Derecske 352 hős fiának állít emléket, mint ahogyan a harang felirata is megörökíti. Másik gondolatom pedig az volt, hogy bemutassam a templomot, a tornyot belülről mindazoknak akiket érdekel.

Tudhatjuk azt, hogy egy toronyba felmenni, videót készíteni, azért nagyobb előkészületet igényel és nemcsak azért, mert valahány lépcsőt meg kell mászni, hanem azért, mert oda nem járkálunk mindennap kényünk-kedvünk szerint. Hála mindazoknak akik a Derecskei Református Egyház ez ügyben illetékesei, megtehettem, hogy elkészüljön a videó felvétel, igaz amatőr módszerrel, kamerával, de mégis látható, hallható most már az interneten is hőseinkre emlékező harangszó. Láthatja mindenki aki akarja a világ miden pontján, azt, hogy hogyan emlékezik Derecske város az egykori hősökre, akár ennek a harangnak zúgásával is.

Megbeszélt időben érkeztem Derecskére. Előkerül a “nagy kulcs”, nyílik a templomajtó, hiszen az be van zárva, közönséges hétköznap délelőttről van szó, még akkor nem tudom, hogy ez utóbbi szavaim azért nem igazak. Izgatottan róttam a lépcsőket a toronyban a harangokig. Különös ez, amikor ismeretlen helyen járunk, hogy minden apró neszre odafigyelünk, hiszen én most járok itt életemben másodszor. Reccsen a lépcsőfok, nyikordul a korlát amiben megkapaszkodom, mert azért mégis túl vagyok már a 63-on, nem szeretnék leesni. Lehúzom a fejem, mert azt hiszem, hogy a fejem mellett szállnak el a galambok, pedig ők most már ki vannak zárva a toronyból, mégis oly közelinek tűnnek, hogy azt hiszem, nekem kell kitérnem előlük. Felérek a harangokig. Egy percre megállok, tisztelgek mindenkori hőseink, felmenőink emléke előtt. Természetesen nem volt mindenki hős az én családomban sem, de örökidőkre visszavezethetően felmenőim apai ága mindenki derecskei volt. Rájuk is emlékezem. Nem szokványos környezet, meg aztán senki sem látja, de nem a látványért, alakoskodásból teszem, hanem csak úgy jön, ennek kötelessége. Aki tud velem erről együtt gondolkodni, nem kell ezt az érzést magyarázni. Aki meg nem, annak hiába írnék erről oldalakat.

Aki járt már ilyen helyen, bizonyíthatja, hogy ennek a környezetnek azért meg van a maga hangulata. Természetszerűleg itt nem jár naponta a bejárónő takarítani, pókhálózni. Ezzel együtt felemelő érzés, hogy itt lehetek.

Videózni jöttem, előszedem szerény anyagi körülményeimhez mérten rendelkezésemre álló eszközeimet. Próbálom “belőni”, hogy honnan lehetne legjobb helyről elkészíteni felvételemet. Amatőr vagyok, nem értek én ehhez, de próbálkozom. Távolabb kellene mennem, hogy a látvány teljesebb legyen, de egy toronyban azért a tér igencsak behatárolt. Lekucorodom a torony sarkába, talán megfelelő a látásszög. Neki kell támaszkodnom hátammal a vakolatlan falrésznek. Fordítom fejem, hajam sepri a nyakamba az évszázados port, de nem érdekel. Ennek ellenére nemigen vagyok megelégedve a látvánnyal, nincs állványom a kamera rögzítésére, hiába támasztom ki kezem remeg a kamera. Eszembe jut, hogy van még nálam másik alkalmatosság is felvétel készítésére, de azt meg hogyan állítsam be? Körülnézek, találok egy rozoga karosszéket. El nem tudom képzelni, hogy a jobb időket megért bútordarab hogyan kerülhetett a toronyba abba a térségbe, ahol a harangok vannak. Nem tudom, de most jól jöhet kameraállványnak, poros piszkos, de nem számít. Néhány deszka, vasdarab az ott találtak közül segítenek, hogy beállítsam készülékemet, de nincs sok időm ezzel vacakolni, mert rövidesen dél van, kezdődik a harangozás ideje.

Úgy érzem mindent jól előkészítettem, várom a nagy pillanatot, amikor megszólal a harang. Támaszkodom a fal sarkához, hullik a nyakamba a történelmi időket megért por, remeg a kezem. Tudom azt, hogy igen hangosan fog megszólalni a harang, mert legutóbb már hallottam, amit honlapom előbbi felvételén már hallhatott az érdeklődő. Lesem az órámat, másodpercek múlva dél zsibbad a kezem, de megpróbálom fixen tartani készülékemet. Nem tudtam azt, hogy előbb a tizenkettőt üti el a harang, és aztán kezdődik a valódi harangszó, de amikor az elsőt üti úgy megijedek, hogy kamerám össze-vissza remeg a kezemben. Alig tudok magamhoz térni, de talán sikerül amikorra a tizenkettőt elütötte, és kezdődött a déli harangszó. Természetesen a kezemben lévő kamerával való felvétel minősíthetetlen, ezért a karosszék “állványra” tett készülék felvételét adom közre a következőkben.

Lejövök a toronyból a gondnok már vár a templomban, mert neki a napi munkaideje délben lejárt. Megköszönöm a túlórázást miattam. Nem akar bizalmaskodni, de engedjem meg neki, hogy leseperje hátamról a toronyban rám tapadt port. Megköszönöm.

Hazaérkeztem Debrecenbe, amikor feleségem elmondja, hogy hívta telefonon Tibor Bátyánk feleségét, de nem vette fel a telefont. Majd később megpróbáljuk még egyszer, mondom, de aggódom.  Délután ismét telefon, de most sem veszi fel senki. Tudni kell, hogy Tibor Bátyám, akinek nevét természetesen nincs jogom pontosabban megnevezni az internet nyilvánossága előtt, az utóbbi időben igen beteg. Kórházba, majd másik kórházba került. Nem túl régen, 2005. óta ismerem. Mindenkor amikor néhányszor személyesen tudtunk találkozni több mint 180 km távlatból, de telefonon azért többször beszélhettünk, mindenkor hallatlan megbecsüléssel beszélt velem. Igyekeztem mindenkor hallatlan bizalmát viszonozni. Higgadt, de határozott véleményére mindig adtam, igyekeztem intelmeit megtartani. Tettem ezt azért is, mert Benne mindenkor Szüleimet igyekeztem tisztelni, akik rég meghaltak. Édesanyám 1975-ben 49 éves korában, Édesapám 1997-ben életének 76. évében. Tibor Bátyám néhány évvel volt fiatalabb náluk. Ezért is a nagy tiszteletem iránta.

Késő este újabb telefonhívással próbálkoztunk. Felvették. Tibor Bátyám ma délben meghalt, közölte velem lánya, akit nem kevésbé tisztelek, mint Édesapját, vagy Édesanyját. Döbbenet. Gyorsan átfutnak a legutóbbi telefonbeszélgetések fejemben. Egy olyan Férfi, egy olyan Családfő, aki életében, aktív korszakában, igen felelős állásban dolgozott, nehezen viselte egészségi állapotának megromlását. Korábban sportolóként, mostanára járókeretre kényszerülve, nem akarta elfogadni méltatlan helyzetét. Néha még azt is hittem, hogy talán feladta. Nem tudom, soha nem is fogom megtudni.

Nem vagyok én babonás, nehezen fogadom azokat a dolgokat amiket nem tudok kézzel megfogni, megtapasztalni. Azért át kell gondolnom a mai nap eseményeit.

Toronyba megyek a Hősök harangjáról videó felvételt készíteni. Alig várom a déli harangszó megszólalását, amikor közel abban az időben visszaadja lelkét az Úrnak, a Hadak útjára tér egy igen kedves ismerősöm, nagyon tisztelt Tibor Bátyám, 2013. augusztus 13-án délben. Megszólal a harangszó, majd elhallgat. Elhallgat a harangszó, elmúlik egy élet örökre ugyanabban az időben. Én alig várom a pillanatot a harang megszólalásáig, mely időben egy igen kedves ismerősöm életének utolsó másodperceit éli, életének ekkor lesz vége. Nem kellett volna még, hogy egy hónap elteljen, ahhoz, hogy 86. születésnapját ünnepelhesse, elment közülünk.

Nem tudok szóhoz jutni, de az én értékítéletem szerint a Derecskei Református templom Hősök harangja ezúttal Tibor Bátyámért is szólt, éppúgy mint Elődeinkért, egykori Hősökért, Szeretteinkért.

.

Isten áldja emléküket!

.

A következő felvételen láthatjuk, hallhatjuk megszólalni a harangot.

.

.

Debrecen, 2013. augusztus 20.

.

vitéz Csizmadia József