Debreceni emlékek, emlékképek


.

Tisztelt Olvasó!

.

Tettem említést, írtam honlapomon máshol, hogy nagy szerencsémnek tartom a Pamper Viktor úrral való találkozásom lehetőségét.

Pamper úr jelenleg 84 éves és évtizedek óta Budapesten él, de Debrecenben született. Az egykori Ispotály elemi iskolájába járt kisgyermekként. Eleven emlékei vannak egykori osztálytársairól, tanítóiról, de városunkat ért bombázásokról is. Szóba kerül majd ezeken kívül más debreceni vonatkozású, szerintem igen érdekes téma is.

Jelen összeállításomban ezekről akarok írni, bemutatom Pamper úr fotóit.

Mint olvasható honlapom másik bejegyzésében, Pamper úrék a Szoboszlói út – Keleti sor belváros felőli sarkán a mostani Volán telep helyén laktak. Ebben a házban:

.

.

Ugyancsak a lakóházuk látható a következő fotó hátterében az amerikaiak városunkat ért első gyalázatos bombázása után. Ezt a fotót úgy kell elképzelni, mintha most a Szoboszlói út – Keleti sor sarkán lévő jelenlegi Volán telep udvarán állnánk és Nyugati irányba néznénk. A fénykép közepén a hordó-módjára szétrobbant vasúti kocsi hátterében és attól közvetlenül jobbra lévő háztetető a most is meglévő, a Keleti sor másik sarkán álló ház teteje.

Alábbi fényképhez a következő magyarázatot írta Pamper úr:

“DHV autóbusz üzem és az oda vezető iparvágány. Ha jól megnézed, egy tartály kocsi is van, ami takarja a benzin kutat. Ha 10 m-el arább talál a bomba, leég az egész utca.”

E fotón is látható az iszonyú rombolás ereje. A vasúti teherkocsi vas váza, mint a hordó dongái, a mellette lévő teherkocsi kerekeivel felfelé, az értelmetlen barbarizmus mintaképei.

.

.

A következő felvétel közepén látható Pamper Viktorék háza egy 1969. április 6-án 10:10:52-kor készült légi felvételen, mely fényképet az internetről, a fentrol.hu oldalról töltöttem le. Hallatlan elismeréssel tartozunk e honlap üzemeltetőinek, hogy elérhetők igen nagy felbontású légfelvételek, ráadásul most már ingyen!

.

.

Természetesen nem célom a háborús felvételek bemutatásával az elrettentés, de az emlékezésre való figyelem felhívás annál inkább! Ha már a bombázásnál tartunk, akkor még egy fénykép erről, melyhez a következőt írta Pamper úr:

“A akkori MÁV Vagongyár nagy szerelő csarnoka.”

.

.

Itt, most ennyit a bombázásról, annak “eredményének” szomorú látványáról, melyeket kiegészítheti az a két fénykép, melyeknek megtekintését kifejezetten akkor ajánlom, ha elmúlt 18 éves és nem irtózik szétroncsolt emberi testek látványától!

.

A most következő fényképet már bemutattam máshol, viszont most az e fotón láthatók neveit szeretném felsorolni Pamper úr megfogalmazásában:

“DNYBV vagon szerelde és karbantartó főműhely. A résztvevők balról jobbra: Benkő Sándor főszertáros, Völgyi János villamos üzemvezető(DHV), Poszpis István pályamester (vasúti), a csok. nyak. nem tudom, Varga László technikai vezető és végül id. Poszpis nyugdíjas, volt pályamester. Ülő sor: Tóth János üzemvezető, utána a főművezető, nevére nem emlékszem.”

.

Az alábbi fényképhez megjegyzésként írja Pamper Viktor úr:

“A kiégett Sztálin gyertya. Benkő Sándor és Hodák Lajos éjjeli őr. Ez már a szeptemberi éjszakai bombázás utáni napon.”

.

A háborús rombolás után következzen most egy építkezés fényképe Debrecen belvárosában, pontosabban az épülő Svetits palota építése a Piac utcán, igaz, még a háború előtti időből:

.

.

Ezen az építkezésen is dolgozott a következő felvételen látható mesterember, mint ír róla Pamper úr:

“Szabó István építő mester. Ő is építette az előbbit, de azért is érdekes, mert cca 1940-ben, az ő háza volt az első emeletes ház a Bercsényi utcában.”

.

A következő két fénykép bemutatása előtt “segítségül hívom” a fentrol.hu honlapról letöltött légifelvételt. Ennek közepén a Rákóczi – Nyomtató utca sarok látható, a Rákóczi u. 22. számú ház. Felül jobbra pedig a Leány utca.

A Rákóczi u. 22. sz. ház már nem áll, de most is megvan az attól balra és jobbra lévő házak.

.

.

Nem dúlt azért a jómód annak idején Debrecenben a Rákóczi utcán sem, mint ahogyan láthatjuk a 22. számú ház udvarán a következő fénykép szerint. Nemigen sírja vissza senki azt a nyomort, viszont akár okulásunkra is jók ezek a felvételek. Az elsőn az udvaron játszanak a gyerekek, édesanyjuk pedig hátrébb a széken ír.

.

.

A másik fényképen pedig ugyancsak a Rákóczi u. 22. számú ház előtt az utcán játszanak a gyerekek, mint ahogyan elmondta Pamper úr.

.

 

Pamper Viktor úr fiatalkorát idézi a következő fénykép, mint ahogyan ír erről:

“A hajdani Méntelep udvara, 1956 tavaszán. Jobbra az akkori főépület (már nincs meg, azért érdekes). A három pasi balról jobbra: Kecskeméti János testnev. tszk vez. országos bajno, Vígh Ferenc, az utolsó huszár százados, 45 után, háromszoros mylitari bajnok, Pamper Viktor kétszeres országos és ötszörös országos vidék bajnok.”

 

.

Városlakók annak idején Debrecenben bizonyára sokan ismerték a Kispipa vendéglőt. Az akkori Petőfi téren állt és jelen információim szerint átvészelte a II. világháború borzalmait. Erről egy fénykép Pamper Viktor úrtól, melyhez a következő információt írta:

“A hajdani Kispipa vendéglő, a Petőfi téren. Előtte a MÁV zenekar, ez vasárnap volt szokás, de. A zenészek vasutasok voltak, nem hivatásosak. Ekkor még nem álltak az un. bérházak amik helyén ma a tér van és amiket jun. 2-án leborotváltak az angol- ami gépek.”

.

.

Láthatjuk a fénykép bal alsó sarkán a városból a Nagyállomásra vezető villamos sínt. Mintha a fénykép jobb oldalán is sínt látnék, de hiszen én úgy tudom, hogy az állomás elől a városba tartó villamosok a Deák Ferenc utcán haladtak. Akkor meg milyen sín lehet itt, vagy még az is lehet, hogy tévedek amikor ezt látom. Ha kiderül tőlem okosabb emberektől, akkor pontosítom e bejegyzésemet.

Igyekeztem figyelmesen megnézni ezt a fényképet és egyebek mellett a következő személyes megjegyzésem lenne, ha nem veszi tolakodásnak Ön kedves olvasó.

Említettem már honlapomon máshol, hogy Édesapámat 1942. októberében hívták be katonának a Pavillon laktanyába. Híres, hírhedt laktanya volt ez akkoriban. Igen kemény kiképzésben részesültek a bevonulók, nem volt ez egy leánynevelde, mint sokat emlegette később Édesapám az akkori időket. Beléjük verték a katonás viselkedést akár tetszett, akár nem. Alapkiképzésük után bevetették őket a II. világháború első vonalába orosz hadszíntéren Ukrajnában. Sokat emlegette Ufa városát és környékét, majd sebesülés, hadifogság és 1948. nyarára haza is keveredett a “kiképzésről”, mint sokszor emlegette.

És itt kapcsolódik személyes történetem az előző fényképhez.

Már nagyobbacska “fiatalember” voltam középiskolásként harmadikos vagy negyedikes, amikor azt hiszi az ember, hogy körülötte forog a világ. Pedig véletlenül sem. Ekkor ért egy igen megalázó jelenet a következők szerint:

Édesapám, mint előbb említettem katonásan szeretett viselkedni. Mindig azt mondta, hogy, ha két férfi megy az utcán, akkor egyszerre kell, hogy lépjenek, hiszen ezt tanították nekik katonáéknál.

Mi ketten mentünk valahova amikor én véletlenül sem figyeltem arra, hogy egyszerre lépjek vele. Édesapám szólt nekem, hogy lépjek vele egyszerre! Bólintottam és tettem kérése szerint, de nem tartott sokáig intelme. Mentünk tovább és amikor már nagyon zavarta, hogy én csak úgy lötyögök mellette, még egyszer szólt kissé emelt hangon, hogy fiam, lépj velem egyszerre!

Összeszedtem magam és szót fogadtam, figyeltem lépéseit, katonásan nézhettünk ki, – gondolom. De nem tartott sokáig figyelmem, rá se rántottam arra, ami neki igen fontos volt, megint csak ballagtam magam módján mellette.

Ekkor már nem szólt nekem harmadszor, hogy figyelmeztessen az egyszerre lépésre, hanem Ő váltott lépést, hogy Ő lépjen velem egyszerre. És ekkor éreztem, hogy milyen figyelmetlen is vagyok. Nem vagyok képes arra, hogy kérésének megfelelően menjünk végig az utcán. Nem szólt semmit, lépést váltott én pedig elsüllyedtem szégyenemben.

Máig nem felejtem el, a hatvannyolcadikban! Tudja ezt a történetet családom, főleg feleségem, amikor megjegyzem néha, hogy mai katonáink is okulhatnának ebből.

Tessék megnézni az előző fényképet “ilyen szemüvegen át”!

Nem katonák, hanem vasutas zenekar látható a fényképen. Láthatjuk, hogy milyen pontosan lépnek egyszerre! De nem csak ők, hanem a kísérők is. Bal oldalon a kalapos úr, és jóval a háta mögött látható személy. De tessék csak nézni a fénykép jobb oldalán haladó kis kölyköket és az utánuk jövőket!

Bizonyára elismeréssel szólna róluk Édesapám. Én meg még most is szorongva írom e soraimat, de büszkén emlékszem Édesapámra, e történettel is adózva emlékének.

.

Jelenleg ennyiben tudtam bemutatni Pamper Viktor úr fényképeit. Van még több is, azokat is feltöltöm ide rövidesen.

Ez úton is köszönöm ezeket Pamper úrnak!

.

.

Debrecen, 2017. július 23.

.

vitéz Csizmadia József