Árpád téri templomban, tornyában


Az oldal szerkesztés alatt van

Kedves Olvasó!

.

Az elmúlt hónapokban sikerült megszerveznem városunk több templomának meglátogatását, ahova eljöttek a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának munkatársai. Jártunk a Csonkatemplomban, Verestemplomban, Szent Anna templomban, Görög-katolikus templomban, a Nagytemplomban és a napokban, a legutóbbi torony felújítása után, az Árpád téri templomban.

Mindegyik alkalommal igyekeztünk megnézni mindent. Meghallgattuk a lelkészek előadását templomukról, megcsodáltuk az érdekességeket, és egy kivételével minden templomnak a tornyába is felmentünk. Akadt ezek között kalandos séta is.

A Szent Anna templom tornyába nem sikerült felmennünk, viszont ott meg láthattuk az altemplomot, és a rengeteg értékeket bemutató egyháztörténeti kiállítást.

Ezúttal az Árpád téri református templom látogatását tette lehetővé számunkra Veres János nagytiszteletű úr, aki részletesen ismertette velünk a templom történetét, beszélt terveikről, gondjaikról, törekvéseikről, kalauzolt bennünket nemcsak a templom épületében, hanem a toronyban is. E csoporthoz csatlakoztak mások mellett családtagjaim is.

A következőkben bemutatom az ott készült felvételeimet:

.

DSC_4187

DSC_4193

DSC_4199

DSC_4197

DSC_4200

.

A templomalapítók:

DSC_4208

DSC_4207

.

Sajnos a legutóbbi felújítás alkalmával csak a torony rendbehozatalára volt pénze az egyházközségnek. A templomhajón látszik az utóbbi évtizedek nyoma. Beázott, repedezett falak látványa nem e kis gyülekezet szégyene. Ide is járna pénz, de nem jutott! Félek attól, hogy az idő elteltével teljesen tönkremennek a jelenleg még menthető értékek. Akkor pedig sokkal nagyobb befektetéssel lesznek helyrehozhatók a keletkezett hibák.

Tessék csak nézni a templomot belülről!

És nem elsősorban a leázott repedezett falakra hívom fel az érdeklődők figyelmét, mert vannak itt más értékek is!

.
DSC_4212 DSC_4214 DSC_4220 DSC_4221 DSC_4231 DSC_4237
DSC_4242 DSC_4246 DSC_4247

DSC_4238

DSC_4248 DSC_4249 DSC_4251

Ez a régi, matuzsálemi korú villanymotor hajtja meg az orgonának levegőt szolgáltató ventilátort. Nagytiszteletű úr megjegyzi, hogy ez még csúszócsapágyas motor időnként meg kell olajozni csapágyait, de működik.

DSC_4265

.

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nemigen kedvelem városunk épületeit, értékeit elcsúfító greffitiket. Itt a templom toronyban is láthatunk jónéhány “alkotást”. Nem festékszóróval, hanem ceruzával készültek, vagy bicskával vésték bele a vakolatba maradandó gondolataikat az itt járt “vándorok”.

Azért itt is tapasztaltam, mint előzően a többi templomban is, hogy még a levéltárosok is érdeklődéssel olvasták, mutatták egymásnak, nézték az esetenként közel százéves rajzokat, feliratokat.

DSC_4264

DSC_4272
DSC_4271
DSC_4269

.

Nem sikerült megtudni, hogy mit jelent az orgonaszekrény egyik ajtajának következő felirata:

.
DSC_4267

.

Haladunk tovább a lépcsőkön felfelé.

DSC_4307

.

Az óratoronyba érkeztünk.

DSC_4284
DSC_4278
DSC_4285 DSC_4292 DSC_4293 DSC_4302
DSC_4309 DSC_4310 DSC_4311 DSC_4313 DSC_4324 DSC_4329 DSC_4336 DSC_4337 DSC_4339 DSC_4341 DSC_4342 DSC_4355 DSC_4358 DSC_4359 DSC_4361 DSC_4365 DSC_4369 DSC_4377