1.200,- Ft-ra korlátozott lehetőség


.

Élelmiszer nagyáruházban igen sok a vásárló, ami nem csoda, hiszen karácsony előtt vagyunk. Gyakran szoktam mondani, hogy tiszta szivatás, hogy ezek a nagyméretű bevásárlókocsik vannak, mert, ha csak egy kis kosár lenne, nemigen vásárolnánk olyan sokat. Így pedig nem tűnik fel, hogy már megint esetleg olyan árut vettünk, amit előtte nem is akartunk. Megláttuk, kosárba tettük, mert abba fér bőséggel.

Idős bácsit látok tanácstalanul keresgélni, aki talán közelebb a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, szintén nagy kocsijával. Bevásárló kocsija alján néhány termék, pár élelmiszer csomag. Látszik rajta, hogy ritkán járhat itt, vagy igen meggondolja, hogy mit vegyen. Nincs közünk egymáshoz, tovább haladunk. Mások rogyásig rakott kocsikkal közöttünk.

Szinte már tolongunk ebben a boltban. Na mit akarunk még venni? Kérdezem feleségemtől, mert nem szeretek csak úgy bóklászni. Vegyük meg, ami kell, és menjünk!

Haladunk a pénztár felé, beállunk egyik sor végére, amikor hangosbemondón közlik, hogy megnyitnak egy másik pénztárat. Az élelmesebbek ugranak. Így az addig „beállt” sor újra rendeződik. Előttünk az előbbi bácsi, de a mellettünk lévő pénztárnál álló sor az új pénztár megnyitása után rövidebb lett, áttolom oda kocsinkat. Kipakoljuk a pénztár szalagra, amit vásárolni szándékozunk és várunk, hogy haladjunk.

Nem vagyok én kíváncsi, meg hallgatózni sem szoktam, de mégis meghallottam amint a mellettünk lévő pénztárhoz érve a bácsi mondja a pénztárosnak, hogy kérem szíveskedjen szólni, ha eléri a vásárolt áru értéke az ezerkétszáz forintot. Vékonyka pénztárcáját kezében szorongatja. A pénztáros fiatalember, aki minimum unokája, talán dédunokája is lehetne a bácsinak, szót fogad, szól. Néhány termék van még a szalagon, de mondja a bácsi, hogy azokat már nem tudja megvenni, mert nincs több pénze.

Előfordulhat ilyen bármelyikünkkel.

Mi előttünk még van egy vevő, hogy sorra kerüljünk a fizetésre.

A bácsi előtti vásárló még pakolja vissza kosarába a pénztár utáni pultról a vásárolt áruit. Ő sem fiatal már, közel lehet a nyugdíjas korhoz vagy nem sokkal haladhatja azt meg, visszalép a pénztárhoz és szól, hogy majd ő kifizeti a bácsi által még ott maradt, ezerkétszáz forint feletti árucikkeinek árát.

Pénztáros lehúzza a vonalkódokat, a néni fizet, a bácsi pedig nem talál szavakat, de mégis igyekszik nagylelkűségét megköszönni. Nem is várja el ezt a néni azért a közel ötszáz forintért, amit fizetett, bólint és szerényen távozik.

Én meg szótlanul pakolom vissza kosarunkba, amit vásároltunk, miután feleségem fizetett. Zavarban érzem magam, mert felteszem magamnak a kérdést, hogy mi lett volna, ha ott maradok a bácsi mögött a sorban? Én is kapásból kifizettem volna-e a bácsi helyett, amit már ő nem tudott megvásárolni?

Bízom benne, hogy igen!

.

Történt, megtörtént mindez 2017 karácsonya előtti napokban egyik debreceni élelmiszer áruházban.

.

vitéz Csizmadia József

.

ui: És akkor tessék belegondolni, hogy mit lehet manapság kapni 1.200,- forintért!